SZIJJÁRTÓ PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Köszönöm szépen a válaszát. Persze, jobban örültem volna, ha a fiatalok problémáira fókuszáló ügyekben már megoldásokat mondott volna, és nem mindig jövő időben foglalkozott volna ezekkel a kérdésekkel, hiszen három évnél is több eltelt már az önök kormányzásából, illett volna előrelépni ezeken a területeken.
Ha lakásokat megépítenek, és kirobbanóan jó formában van a lakáspiac, tisztelt miniszter úr, nyilvánvalóan ön is tudja, ez nem jelent egyet azzal, hogy azokba a lakásokba emberek és pláne fiatal emberek be tudnak költözni. Na, ez az a probléma, amit meg kellene oldani! Erre a Fészekrakó-program alkalmatlannak bizonyult, ezt mára kimondhatjuk. Volt egy otthonteremtési program, azt önök különböző politikai és egyéb jellegű okok miatt szétverték.
Mára, tisztelt miniszter úr, az is igaz, hogy 16 százalék a frissdiplomás-munkanélküliség, és 20 százalék a fiatalok körében lévő ifjúsági munkanélküliség. Erre már rég megoldást kellett volna találni. Lejárt az időszaka a jövő időnek, lejárt az időszaka a világgazdasági hullámokra való hivatkozásnak. Önök ennyit tudtak tenni a fiatalok érdekében. Egy kérésünk van a hátralévő kevesebb mint egy évre: tovább ne rontsák a helyzetet!
A válaszát nem tudom elfogadni. (Taps az ellenzéki padsorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés