KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Hat órája vitázunk itt a 2004. évi zárszámadásról, és nincs könnyű helyzetben az az állampolgár, aki szeretné részleteiben is megismerni, hogyan sikerült végrehajtani a 2004. évi költségvetést.

A nagy terjedelmű törvényjavaslat és a kapcsolódó állami számvevőszéki jelentés bemutatása itt az Országgyűlésben különösen nehéz feladat. Különösen nehéz ez akkor, amikor az ellenzék teljesen egyoldalúan, a kedvezőtlen mozzanatokat kiemelve a költségvetés végrehajtását országrontásként prezentálja itt a plenáris ülésen. Szerintem akkor járunk el helyesen, ha a megismertetést tárgyszerűen végezzük, úgy, ahogy ezt kormánypárti hozzászólók Göndör Istvántól kezdve Csabai képviselő asszonyon keresztül végrehajtották.

A 12. zárszámadás vitáját kísérem végig 1994 óta, s most a legfontosabb megállapításom az, hogy a kormány által beterjesztett törvényjavaslat metodikájában, szakmai kimunkálásában ismét előrelépést mutat a korábbi évek beszámolóihoz képest. Ez így természetes, az államigazgatás egyre részletesebb, mélyebb elemzését adja a megelőző esztendőknek. Felelősen csak úgy lehet a 2004. év teljesítéséről beszélni, ha a pozitív folyamatokról úgy szólunk, hogy nem tévesztjük szem elől a kedvezőtlen történéseket sem.

Akkor, amikor a 2004-es esztendőt terveztük, már világosan látszott, hogy a gazdaságpolitikában határozott fordulatra van szükség. Bár a legfontosabb makrogazdasági mutatókat 2003 végén a fordulathoz igazítottuk, de már akkor látható volt, hogy a teljesülésükhöz még markánsabb intézkedésekre lenne szükség. S ha értékelésünk kiinduló tételeként ezt elfogadjuk, akkor nem csodálkozhat azon az ellenzék sem, hogy év közben több költségvetési kiigazításra kényszerült a kormány; és itt őszintén kell beszélni az okokról.

A 2001-2002-re elfogadott kétéves költségvetés alultervezett inflációval 2002 tavaszára megteremtette az osztogatás pénzügyi fedezetét, majd amikor társadalompolitikai céljainknak 2002-2003-ban alárendeltük a költségvetés-politikát, tudnunk kellett, hogy ennek következményeit közösen kell kezelni. Nem lehet azt eljátszani az ellenzéknek, hogy amikor a költségvetési bevételek mérséklése, a kiadások növelése érdekében fogalmazta meg elvárásait, akkor mindennek a következményeit már nem akarja szeretni, nem akar osztozni a korrekció felelősségében. (Domokos László: Négy évig ezt csináltátok.)

Pedig az önkorrekciós lépések, amelyekre 2004-ben a kormány rászánta magát, bátor és szükségszerű lépések voltak. 2004-ben, különösen a második félévben nem a népszerű intézkedéseket kereste a kormány, hanem olyanokra szánta rá magát, ami a gazdasági növekedést elősegítette, segítette a konjunktúra adta lehetőségek kihasználását, s kedvezőbb foglalkoztatási szerkezetet eredményezett. Bár a hiány kedvezőtlenebb lett a tervezetthez képest, erről őszintén beszéltünk itt a hatórás vitában, a hiánycsökkenés mértékére büszkék lehetünk, úgyszintén a 4,2 százalékos gazdasági növekedésre.

Amikor a 2004-es esztendőt értékeljük, nekünk nem az ellenzék elvárásainak teljesüléséről kell számot adni, hanem arról, hogy a célkitűzéseket hogyan teljesítettük. Ebben pedig, úgy érzem, jól teljesítettünk. Biztosítottuk az európai uniós projektek finanszírozását, példátlan mértékű autópálya-építést valósítunk meg. Igaz, zökkenőkkel, de új irányt vett az önkormányzatok együttműködése, és a fordulat ellenére nagyobb gondoskodást érezhettek a nyugdíjasok, a gyermekes családok, az önálló otthonra várók. Azoknak, akik megkérdőjeleznék az utóbbi állításomat, álljon itt néhány számadat:

A családi támogatásra 308 milliárdot, a jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatásokra 134 milliárd forintot, összesen 442 milliárd forintot fordított 2004-ben a költségvetés. És vessük össze ezt a számot, a 442 milliárd forintot azzal, amit lakástámogatásra fordítottunk. A tervezett 128 milliárd forinttal szemben 204 milliárd forintot, többször elmondtuk ebben a vitában, és persze, ha nem avatkozunk bele a folyamatokba, akkor nyilván ez a 204 milliárd forint lényegesen magasabb lenne, de az arányokra kérem, figyeljenek: szociális ellátásokra 442 milliárd és lakástámogatásra 204 milliárd forint. Talán így más megvilágításba kerül a tervezett hiánytól való eltérés is mindenki számára.

Az utóbbi hetekben sokat beszélünk az állami vagyon kezeléséről, az eddigi vitában még nem nagyon került elő. 2004 ebből a szempontból is figyelemre méltó év volt. A 307 milliárd forintos bevétel az utóbbi évek legmagasabbika úgy, hogy közben nőtt az átláthatóság az értékesítéseknél, a nyílt pályáztatás, versenyeztetés volt a megvalósítás eszköze. A társadalombiztosítás két ága jelentős hiánnyal zárta ugyan a múlt évet, az Egészségbiztosítási Alapnál 327, a nyugdíjnál 38 milliárd forint volt a hiány, de azt rögzíteni kell, hogy az egészségügyi ellátórendszer működése konszolidált, kiszámítható volt, a hiány finanszírozása nem az intézményrendszert terhelte, illetve terheli ebben az évben.

Az önkormányzatok finanszírozása minden költségvetés-tárgyalásnak, zárszámadásnak központi témája. Ez így van a mai vitában is, nagyon sokat beszéltünk az önkormányzatok finanszírozásáról. Az én megítélésem szerint a törvényjavaslat indokolása helyénvaló. Hadd idézzem ide azt, amit az indokolás erről ír, tisztelt képviselőtársaim: összességében megállapítható, hogy az önkormányzatok mértéktartó gazdálkodással fenntartották működőképességüket, teljesítették lakossági közszolgáltatási feladataikat, nem növekedett az adósságrendezési eljárás alá vont önkormányzatok száma.

(15.40)

Ha valaki mindezt megkérdőjelezi, akkor javaslom tanulmányozni az indokolás táblázatait a működési, valamint a fejlesztési bevételek és kiadások egyenlegéről.

Itt Sisák képviselő úr normatív támogatásokkal összefüggő számadatokat emelt ki, én meg három számot szeretnék idehozni, a helyi adóknak az alakulását: 2002-ben 297 milliárd forint, 2003-ban 323 milliárd forint, 2004-ben pedig 367 milliárd forint. És ott, ahol van helyi adó - én tudom, hogy nem minden településen van helyi adó, de ott, ahol van -, ez a többlet a fejlesztésekben igenis megjelenik, és látható a településeken.

És ehhez, tisztelt képviselőtársaim, nem szabad elfelejteni az Országgyűlésnek azt a 2002-es döntését, már az új kormány által beterjesztett döntést, amelynek következtében immáron harmadik éve kevesebbet von el a költségvetés az adóerő-képesség miatt, mint azt tette 2002 előtt. Erről ne feledkezzünk meg, tisztelt képviselőtársaim! És nem véletlen, hogy a saját választókörzetemben… - mert hála istennek, az én választókörzetemben van jelentős iparűzési adó és az elvonás kisebb, több településen soha nem látott mértékű fejlesztést tudnak megvalósítani az önkormányzatok.

Eddig átfogó, általános véleményt fogalmaztam meg a zárszámadással kapcsolatban, de az önkormányzatok értékelésénél egy konkrét ügyről mindenképpen szeretnék szólni. Számos önkormányzat szeretné települését csatornázottá tenni, lehetőleg a leggyorsabban és külső források felhasználásával. Ez természetes, de az már nem, hogy ezt bármilyen módon, akár a törvényeket kijátszva próbálják elérni.

Az Állami Számvevőszéknek a vizsgálatáról már néhányan szóltak itt ezzel kapcsolatban, amely a következő megállapításokat tette. A vizsgált önkormányzatok - mert hiszen nem minden önkormányzatot vizsgált az Állami Számvevőszék - 81 százaléka azonos beruházásfinanszírozási módszert alkalmazott, ez a bizonyos Ökotám 2000 rendszer. A szerződéssel alátámasztott várható összköltség a vizsgált önkormányzatoknál 17,9 milliárd forint volt, amely 6,8 milliárd forint kiszámlázott önkormányzati bevételt tartalmaz. A kiszámlázott önkormányzati bevételek nélkül a beruházások 11,1 milliárd forint felhasználásával megvalósíthatók lettek volna, mondja az Állami Számvevőszék. Csak a 2004. évre vonatkozóan huszonegy önkormányzat esetében 620 millió forint közműfejlesztési támogatás jogtalan igénybevételét állapította meg az Állami Számvevőszék.

Idő hiányában azzal szeretném zárni a mondanivalómat, hogy köszönetet kell mondani az Állami Számvevőszéknek azért, mert volt ereje és volt bátorsága végigmenni ezen a - nevezzük fehérgalléros bűnözésnek - folyamaton, feltárta mindazt a szabálytalanságot, amit föl lehetett tárni. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: És te hányat tártál föl?) És én arra szeretném felhívni az Országgyűlésnek a figyelmét, hogy generális felmentés ebben az ügyben nem adható, és a további szerződéskötéseket (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) és szabálytalan kifizetéseket pedig meg kell akadályozni minden körülmények között.

Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu