TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Ha Révész Máriusz úr itt lett volna a teremben, és meghallgatta volna, hogy miről beszél Szijjártó Péter, akkor most nem beszélne butaságokat. Révész Máriusz úrnak elmondom, hogy Szijjártó Péter a miniszterelnököt idézte, mert a miniszterelnök annak idején azt nyilatkozta, hogy a költségvetésből minden ötödik forint a gyerekekre, a fiatalokra kerül felhasználásra. Ha Révész Máriusz úr ebből azt hiszi, hogy ez az ifjúsági mozgalomra és a Fidelitas táboraira lesz kiadva, akkor nyilván téved. (Szijjártó Péter: Mert az úttörőmozgalom kapja meg.) A minden ötödik forint, Szijjártó képviselő úr, bizony csak úgy jön ki - az előző hozzászólásomban ezt szerettem volna önnek elmondani, Révész Máriusz úrnak pedig most mondom el, hátha még itt marad egy kicsit a teremben -, hogy a költségvetés minden ötödik forintja tartalmazza az önkormányzatok minden harmadik forintját és még sok egyéb más kiadást, amiből összejön az a minden ötödik forint, amiről a miniszterelnök beszélt. Csak miután Szijjártó úr ide nem illő kifejezésekkel minősítette beszédjében végig a kormányzat és a kormányfő munkáját, ezért gondoltam, hogy ebben a Házban tényszerűen olyan adatot is el lehet mondani, ami valóban benne van a beszámolóban, olyan számot is meg lehet említeni, amit a napirenden szereplő 2004. évi költségvetés valóban tartalmaz, és nemcsak egymást minősítgetni lehet, hanem az élet, a mindennapok dolgairól - amelyek az emberek, a gyerekeink mindennapi életét befolyásolják - is lehet itt néhány mondatot elejteni.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés