BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Asszony! Abban a reményben hoztam ide ezeket a kérdéseket, különös tekintettel arra, hogy itt hosszú távra, legalábbis öt évre tervezett lépésekről van szó, hogy lehet ezekről még tárgyalni. Számomra öröm, hogy az Idősügyi Tanáccsal és nyugdíjasszervezetekkel tárgyalt a kormány, illetve miniszter asszony, de azt gondolom, ezek olyan döntések, amiket illetően a koalíciós partnerrel is meg kellene tudni állapodni.
Én pedig ezt a filozofikus természetű kérdést, hogy az özvegyi nyugdíjak között miért van különbség, 50, illetve 30 százalék, hogy valamikor a ciklus elején ez nem is 30 százalék volt, hanem 20 százalék, és a kormányprogramban az szerepel, hogy ezt a különbséget el kell tüntetni olyan módon, hogy az özvegyi nyugdíjakat fel kell hozni egy egységes szintre - erre szeretném magunkat emlékeztetni a következő lépések kapcsán.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés