DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN (MSZP): Köszönöm szépen. Szeretném jelezni, hogy ezt a mondatot a Ket. miatt kellett beírni, hiszen a Ket. előírja az ügyfél értesítését, de felhatalmazást ad arra, hogy speciális esetben külön törvényben ez alól mentesítést kapjanak bizonyos eljáró hatóságok. Tudni kell, hogy az ingatlan-nyilvántartási jogszabályok eddig sem írták elő az ügyfél értesítését, nem volt kötelező, de most a Ket. ilyen irányú kötelezettsége alapján erről külön kell rendelkezni, ezért kerül bele ez az új szabály.

Az egy másik ügy, hogy mennyire értünk vele egyet. Természetesen azért is támogattam a 10. számú javaslatot, mert az azt a legfontosabb ügyet emeli ki, amikor tényleg hatalmas baj lehet abból, hogy nem ma és nem holnap, hanem csak 30 nap múltán, egy határozat kiküldésével szerez róla tudomást. Nekem is vannak olyan ismereteim, hogy például térképeket lefényképeztek digitálisan és másolatokat készítettek róluk. Egyszer már elmondtam a parlamentben, hogy a XVII. kerületieknek át kellett volna menniük a Budafoki útra és megnézniük a kiírást, hogy vajon változott-e négyzetméterben az ingatlanuk. Nem hiszem, hogy a XVII. kerületiek csapatostul vonultak át a Budafoki útra megnézni a kifüggesztést, de ez is egy eljárás. Hölgyeim és uraim, figyeljünk, mert vannak olyan ügyek is, ahol például azt kellene rendeletbe tenni, hogy az önkormányzatnál függesszék ki ezt a listát. Remélem, hogy ez egyszer majd megvalósul.

Letelik az időm, ezért már csak azt szeretném mondani, azért keresünk egy jó szöveget, hogy a legfontosabb ügyekben kelljen értesíteni, de olyan ügyekben, mint például ha haszonélvezeti jog megszűnésére valaki benyújtott egy kérelmet, ne kelljen értesíteni. Ez azért fontos dolog.

Köszönöm szépen a figyelmet.

Forrás: parlament.hu