DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Önnek teljesen igaza van abban, hogy elvárható, sőt kötelező a lakossági panaszra körültekintő és szakmailag megalapozott választ adni - ez így van.
Az első pontban leírtak alapján megállapítottam, hogy a közút kezelője a panaszbejelentésre szakmailag megalapozott választ adott. Tisztelettel visszautasítom a képviselő úrnak azt a megjegyzését, hogy a válasz cinikus volt. Nem volt cinikus, szakmailag megalapozott válasz volt.
Festőné Lengyel Mária ingatlana az 1-es számú főút mosonmagyaróvári átkelési szakasza mellett található, ahogy ön is mondta. A főút ezen szakaszán sajnos nem a közelmúltban, a demokratikus átalakulás óta regnáló egyik kormány alatt sem került sor felújításra. 1989-ben került sor utoljára az útburkolat megerősítésére. Az ezt követő fenntartási munkák az útburkolat szintjének emelkedését nem eredményezték, tehát az ön kiindulópontja nem helyes. Az ingatlan előtt ez év augusztus 4-én végzett felmérés adatai szerint egyébként az útburkolat széle és a gyalogjárda között a 3,5 méteres távolság mellett 75 cm-es különbség van a képviselő úr kérdésében elhangzott több mint másfél méterrel szemben. Tehát ez az állítás sem igaz.
A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 39-41. §-ai meghatározzák többek között, hogy a kapubejáró létesítése valóban az ingatlantulajdonos feladata. Természetesen egy esetleges útátépítés esetén foglalkozni kell az új körülmények miatt bekövetkezett változásokkal. Ez így igaz. Ilyenkor a kapubejárók átépítési igényét is vizsgálni kell. A szóban forgó esetben azonban nem erről van szó.
Tekintettel arra, hogy itt 16 évvel ezelőtt végeztek utoljára ilyen átépítési munkát, így a közút kezelőjének a már említett törvény alapján és szakmailag indokoltan nem feladata a kapubejáró átépítése.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés