DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Miniszter Úr! Nem akarom azt mondani, hogy megint mellébeszél. Elnézését kérem, hogy ezt kell mondanom, de ez nem először fordul elő ennek a témának a tárgyalása kapcsán.
Megszületett egy bírósági döntés, amelynek valószínűleg lesznek anyagi vonzatai. Abban egyetértünk, hogy ha majd az összegszerűség megállapításra kerül, a történetnek ez a része tulajdonképpen akkor válik véglegessé. Azonban folyamatban van, várható a közeljövőben ezzel kapcsolatosan döntés is.
Az európai megoldás az, hogy ekkor a kormány lép; ekkor a kormány, mint az alkotmányban rögzített szolgáltatásért felelős, teszi a dolgát. Előttünk van a költségvetés, a fejezeti részeket még nem láttuk. Itt az alapvető kérdés az, készül-e arra a kormány, hogy esetleg kötelezettséget kell teljesítenie az ügyeletekkel kapcsolatosan, vagy bele fog menni abba a nemtelen (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) játékba, hogy hagyja, hogy mindenki önmaga forduljon a bírósághoz, és ezzel az időhúzó taktikát fogja folytatni, persze a költségeket ezzel növelni.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés