ELNÖK: Köszönöm. Megkérdezem Kövér László képviselő urat, hogy kíván-e szólni. (Jelzésre:) Nem kíván szólni, így tehát a határozathozatal következik.
Emlékeztetem önöket, a bizottság úgy foglalt állást, hogy a képviselő úr mentelmi jogát az Országgyűlés ne függessze fel. Felhívom a figyelmüket, hogy a mentelmi jog felfüggesztéséhez a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges.
Kérdezem tehát a tisztelt Házat, felfüggeszti-e Kövér László országgyűlési képviselő mentelmi jogát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 1 igen szavazattal, 299 nem ellenében, 8 tartózkodás mellett úgy döntött, hogy Kövér László mentelmi jogát nem függeszti fel.
Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalok végére értünk. Most kétperces szünetet rendelek el.
(Rövid szünet. - Számos képviselő elhagyja a termet. - Zaj.)
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) országgyűlési határozat módosításáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája a lezárásig. Göndör István, MSZP, Pető Iván, SZDSZ, és Herényi Károly, MDF, képviselők önálló indítványát H/17514. számon, az ügyrendi bizottság ajánlását pedig H/17514/2. számon kapták kézhez a képviselők. (Általános zaj.) Megkérem képviselőtársaimat, hogy aki a napirendnél nem szerepel (Az elnök megkocogtatja a csengőt.)
Most megadom a szót Pető Iván képviselő úrnak, a napirendi pont előadójának, 20 perces időtartamban. Egyben megkérem képviselőtársaimat, hogy foglaljanak helyet, aki pedig a napirendi pontra nem kíváncsi, azt kérem, hogy
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés