GRÁF JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Amit ön feszeget, az a magyar mezőgazdaság legsúlyosabb problémája, ezt úgy hívjuk mi a szakmában, hogy szerkezeti probléma: Magyarországon ma 53 százalék a növénytermesztés aránya, és csak 47 százalék az állattenyésztésé. Ez egy tarthatatlan, tragikus helyzet, az elmúlt 20-25 év alatt alakult ki, ennek megváltoztatása mindannyiunk elemi érdeke.
A konkrét kérdésére: a kifizetés a gazdaszervezetekkel történt megállapodásnak megfelelően 2006. január 15-e és február 15-e között történik meg, a következő évi költségvetés elfogadása után. De ezen kívül, amit még mondott, a kiegészítő lépésekben minden törekvésünk ebben a jövő évi költségvetésben az, hogy ezen az arányon változtassunk. Ezért az egyik és a legfontosabb, hogy például 50 százalékos kamattámogatással megvásárolhatja az egész évi takarmányát az állattenyésztéssel foglalkozó gazdálkodó, és a tároláshoz is adunk számára térítést. Azokat a költségeit szeretnénk csökkenteni, amelyek magasabbak, mint a vetélytársaiké: ilyen az például, hogy hozzájusson időben a szükséges támogatásokhoz már a következő évben; ilyen az, hogy a hullamegsemmisítéshez adunk támogatást. Ehhez személyi változást is kellett végrehajtanom az ATEV élén ahhoz, hogy ezt a szemléletet pontosan és jól megértsék az ott dolgozók. Ezen kívül különböző állatjóléti támogatásokat, amelyek zöld boxosak, többet is bevezetünk, és én úgy gondolom, hogy a költségek csökkentésével egyik oldalról, másik oldalról például az állattartó telepek megfelelő földterülethez juttatásával, vagy azzal, hogy az állattartók mint magángazdálkodók vásárolhatnak ebből a kedvezményes lehetőségből földet a következő időszakban, ez mind azt fogja szolgálni, hogy változzon és javuljon a helyzet.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés