GRÁF JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Parlament! Úgy is kezdhetném a válaszomat, hogy a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium ezekhez a nagyon szűkös anyagi lehetőségekhez mérten mindent megtett, hogy törvényi kötelezettségeinek eleget tegyen, még a rendkívüli esőzések okozta károk ellenére is. De ön az eddigi kérdése és a mostani korrektsége alapján ennél korrektebb választ érdemel.
(15.30)
Ez a korrektebb válasz az, hogy tragédia, ami történt ezen a területen ebben az országban, és még egyszer ez nem fordulhat elő. Nem tudtuk megoldani alapvető feladatainkat. Legalább 25 helyen tájékozódhattam a helyszínen is arról, hogy a víz elöntötte a termőterületeket, óriási károkat szenvedtek a termelők, és az idei költségvetés forrásai a világon semmire nem voltak elegendők.
Azért elmondanám a pontos számokat. Eredeti előirányzatként 200 millió forintot hagytunk jóvá a minisztérium fejezeti kezelésű rendszerében, előirányzatában; 1,9 millió forint maradvány növelte ezt az összeget; 500 ezer forint visszatérült támogatás érkezett, és ezen kívül, amit ön is említett, 480 millió forintos évközi átcsoportosítással próbáltunk úrrá lenni a rendkívül nehéz helyzeten. A ténylegesen így felhasználható előirányzat 682 millió 462 ezer forint volt, amiből szerencsére zárolás nem történt. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy a felhasznált összegből még 54,6 millió forint van vissza, igazán nem oldja meg a gondjainkat és a problémáinkat.
Az AVOP-ról, amit felemlített: a 2005. évi költségvetési megszorításokhoz vezethető vissza ez a probléma is, hiszen a forgalomképes állami tulajdonú rekonstrukciós és fejlesztési munkák támogatását a 2005. évi költségvetés tervezése során nemzeti forrásból kívánta az FVM finanszírozni. Mivel ez elmaradt, ezért az AVOP mezőgazdasági infrastruktúra fejlesztése intézkedésének alapvető célja a gazdálkodók és az önkormányzatok támogatása volt, és az EU által tiltott kettős finanszírozás elkerülése érdekében kerültek úgy megfogalmazásra a feltételek, hogy a társulatok csak a nem állami tulajdonú művek felújítására tudtak pályázni. Amikor kiderült, hogy ez a nemzeti forrás nem áll rendelkezésre, akkor tette meg az FVM, és tettük meg a szükséges intézkedéseket a pályázati rendszer átalakítására, az állami tulajdon AVOP-ba emelésére. Valóban, ekkor a források döntő többsége már lemerült.
Reményeink szerint a beérkezett pályázatok feldolgozását követően maradnak olyan forrásaink, amiből kizárólag erre a területre fogunk tudni átcsoportosítani. Készítjük a következő évi költségvetést, amiben természetesen több forrást kívánunk erre a területre biztosítani. Szükséges tisztázni a hatásköröket is egyes minisztériumok között, önkormányzatok, az FVM és a társminisztérium között, azt a pénzügyi problémát, amit ön joggal felvetett, és én azt gondolnám, hogy ennek a területnek igaziból egyetlenegy gazdája kellene hogy legyen, felelősséggel és a teljes források rendelkezésével.
Kritikáját elfogadom, ebben az évben ezt a munkát nem tudtuk elvégezni.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés