PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A válaszból az derült ki, hogy a kérdésem jogos volt: a Nemzeti Audiovizuális Archívum ma még csak a törvények szövegében létezik, én úgy látom, az intézmény nem kezdte meg a hatékony működését, csak virtuálisan létezik.

A Magyar Demokrata Fórum annak idején megszavazta a NAVA-törvényt, mert úgy gondoltuk, hogy a nemzeti archívumok ügye politikától független, hosszú távú kulturális feladat. Meg kell mondanunk, csalódtunk, azt hittük, a tett intézkedések alapján az új digitális múzeum valójában működni fog. De nem működik, és erre, én úgy látom, hogy nincs mentség.

Egyébként a NAVA kudarca mellett még egy következményre szeretném felhívni a figyelmet: ha a tulajdonos, az Országgyűlés nem avatkozik be, akkor egy-másfél hónapon belül elfogy a köztévének a pénze, az intézmény ugyanis hiába várja a kulturális tárcától a költségvetésben rögzített 5,3 milliárd forintot a tévéarchívum anyagainak felhasználási jogaiért.

Kérem a kormány illetékes minisztereit, hogy tegyenek meg minden szükséges lépést a NAVA-törvény végrehajtásának érdekében.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MDF soraiban.)

Forrás: parlament.hu