DR. KATONA BÉLA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az ősznek mindig az egyik fontos napirendi pontja az adótörvények megtárgyalása, és ezeket a közvélemény is nagyobb figyelemmel kíséri, mint általában a parlamenten belül folyó munkát. No, nem magát a vitát, mert a vitáról pontosan tudják, hogy az adótörvényeknél is úgy folyik, mint a többi törvénynél, hogy a kormánypárt támogatja a javaslatot, az ellenzék azt mondja, hogy hülyeség (Font Sándor: Úgy van!), és értelmes vitát ugyanúgy az adótörvényekről sem szoktunk folytatni, mint ahogy az összes többi témáról sem.

De maga az adótörvények tartalma viszont érdekli őket, hiszen az mindenkire vonatkozik, a következő évre vonatkozóan ilyenkor ősszel tudják meg, hogy mire számíthatnak a polgárok, mire számíthatnak a vállalkozók, adott esetben mire számíthatnak az önkormányzatok.

Ez a mostani törvényjavaslat egy kicsivel több, hiszen nemcsak egy évre határozza meg az adók mértékét, hanem egy ötéves programot terjesztett be a kormány. Fontos, hogy most ötéves programot tárgyalunk, két szempontból is. Egyrészt felül kellett már vizsgálni a lassan húsz éve alkotott adótörvényeket, amit azóta csak toldozgattunk-foldozgattunk, gyakorlatilag minden évben valamit hozzátettünk vagy elvettünk belőle, és meg kellett nézni, hogy ez az adórendszer, ami így a változások következtében kialakult, mennyire igazságos, mennyire biztosítja az egyenlő teherviselést a különböző szereplők számára, és mennyire hatékony, mennyire segíti, mondjuk, a gazdaság fejlődését.

Van még egy ok, ami fontossá tette, hogy most alaposabban átnézzük az adórendszert, nevezetesen az, hogy Európában az adórendszerek versenye folyik pillanatnyilag. Az adórendszerek versenye folyik egyrészt a terhelések csökkentése terén, másrészt pedig az adószerkezet átalakítása terén, és ebben a versenyben akarva-akaratlanul Magyarországnak is részt kell vennie.

Azt hiszem, érdemes megnézni, hogy milyen adórendszerek vannak ma Európában. Vannak azok az országok, amelyek a szociális piacgazdaság szerint működnek: Németország, Dánia, Hollandia, Olaszország és főleg Svédország tartozik ebbe a körbe. Ők egy jelentős százalékot szednek be a GDP-ből központilag adó és járulék formájában, általában ezekben az országokban 40-50 százalék körül van a központosítás, és ebből látnak el különböző feladatokat, egyrészt egy nagyon jól fejlett szociális rendszert működtetnek, másrészt pedig az állami pénzekkel is befolyásolják a gazdaságot.

Van a másik országtípus, a normatív vagy angolszász országok köre, amelyek másképp működnek. Ebbe nyilvánvalóan az Egyesült Államok, Anglia és elsősorban Írország tartozik. Ők jóval kisebb adó-központosítást végeznek. Náluk bőven 40 százalék alatt van, sőt Írországban 31 százalék körül van a beszedett adók mennyisége a GDP-hez képest. Jóval kevesebbet költenek állami pénzekből a gazdaság fejlesztésére, a szociális rendszereik is egy alacsonyabb szinten működnek, mint az előző országokban.

Van egy új elem - és tulajdonképpen ez indította be ezt az egész adórendszerek közötti versenyt -, hogy azok a kelet-európai országok, amelyek egy viszonylag fejletlen szociális rendszerrel rendelkeztek hagyományosan, hihetetlenül alacsonyra vitték az utóbbi néhány évben az adószázalékaikat. Lettország, Litvánia, Szlovákia vagy Románia jellemző ebben a körben, és ezzel tulajdonképpen versenyre kényszerítették az összes többi európai országot, vagy legalábbis el kellett gondolkodni minden európai országnak, hogy hogyan alakítja most hozzájuk képest a saját adórendszerét.

Ha azt nézzük, hogy hol áll Magyarország ezek között az országok között, akkor azt látjuk, hogy nálunk 38 százalék pillanatnyilag az az adó- és járulékmennyiség, amit egy évben beszed a költségvetés, és ezt osztja el. Tehát valahol középen állunk azzal, hogy nálunk, bár sokan nincsenek megelégedve vele, de a többi országgal való összehasonlításban egy jól fejlett szociális rendszert működtetünk ebből a pénzből. Tehát ebből a szempontból az első körbe tartoznánk inkább, a szociális piacgazdaságot működtető országok közé, a 38 százalékos adó-központosítással viszont nem tudunk ehhez kellő pénzt biztosítani.

Ezért nekünk is meg kellett most vizsgálni, hogy tudjuk-e csökkenteni ennek az adó-központosításnak a mértékét, és ez nem nagyon egyszerű dolog, hiszen 1 százalékos csökkentés ebből 220-230 milliárd forintnyi bevételkiesést jelent, és ez például a családtámogatási célra fordított összegek felét jelenti ma Magyarországon. Azt is meg kellett vizsgálnunk, hogy kell-e az adónk szerkezetén változtatni valamit, összehasonlítva a többi országgal. Abból a szempontból is meg kellett vizsgálni az adószerkezetet, hogy mennyire igazságos és mennyire hatékony ez az adórendszer, ami nálunk, Magyarországon kialakult.

Ahhoz, hogy ezekre a kérdésekre válaszolni tudjunk, néhány dolgot részletesen meg kellett vizsgálni. Meg kellett vizsgálni például azt, hogy milyen gazdasági növekedésre számíthat az elkövetkező néhány évben az ország, hogy tudjuk-e továbbra is biztosítani ezt a minimum 4 százalékos gazdasági növekedést, vagy ha másképp fogalmazok, akkor tudjuk-e azt biztosítani, hogy az európai uniós átlag fölött 2-2,5 százalékkal a magyar gazdaság továbbra is folyamatosan növekedjen, hiszen ez nagyon lényeges abból a szempontból, hogy milyen adóterhelést tudunk megengedni az ország számára. Egy fejlődő, nagyobb gazdasági eredményt produkáló országnál kisebb adószázalékkal is el lehet érni ugyanazt a bevételt, míg egy kis gazdasági fejlődést produkáló országnál, kis növekedést produkáló országnál ez nagyon veszélyessé válhat, hogy közben az adómértéket is csökkentjük.

Meg kellett vizsgálni azt is, hogy van-e reális lehetősége Magyarországon annak, hogy a szociális rendszerekre fordított pénzt érdemben csökkentsük. Azt kellett megállapítanunk, hogy nincs. Nincs, mert valamennyien tudjuk, hogy a nyugdíjrendszerre a következő években nem kevesebbet kell költenünk, hanem többet kell költenünk, valamennyien tudjuk, hogy az oktatásra nem kevesebbet költeni, hanem többet kell költeni, valamennyien tudjuk, hogy az egészségügyre a következő években nem kevesebbet kell költeni, hanem többet kell költeni, hiszen egyik rendszerünk sincs abban az állapotban, hogy azt mondhassuk, hogy onnan pénzt lehet kivonni. Az más kérdés, hogy esetleg a meglévő pénzeket is lehetne hatékonyabban felhasználni. Meg kellett néznünk azt is, hogy az állami kiadásokon, az állam igazgatási kiadásain lehet-e csökkenteni.

(11.10)

És azért itt is meg kellett állapítani, hogy ha komolyan foglalkozunk ezzel a dologgal, ha nemcsak demagóg módon beszélünk minden oldalról arról, hogy egy kisebb államot, egy olcsóbb államot kell csinálni, akkor nagyságrendi tartalékaink itt sincsenek. Lehet kisebb és mégis hatékonyabb államot csinálni, de ez nem jelent akkora megtakarítást az ország számára, hogy ez egy jelentős adócsökkentést eredményezhetne.

Azt gondolom, érdemes volt azon is elgondolkodni, hogy az a gazdasági lemaradás, amiben ma Magyarország van az uniós átlaghoz képest, elsősorban az infrastrukturális lemaradás, pótolható-e akkor, ha egyébként jelentősen csökkentjük az adóbevételeket, meg tudja-e önmagában a gazdaság oldani ennek a lemaradásnak a felszámolását, vagy továbbra is viszonylag jelentős állami pénzeket tenni kell ebbe az uniós pénzeken kívül is. Azt kellett megállapítsuk, hogy nem fog menni a lemaradás csökkentése anélkül, hogy állami pénzeket, adóból befolyó állami pénzeket, ha csökkenő mértékben is - amennyire az uniós támogatások nőnek, annak megfelelően csökkenő mértékben is -, de használjunk ezekre a célokra.

Azt is meg kellett vizsgálnunk, hogy hogy nézünk ki a különböző adók területén az Unió többi országához viszonyítva. Az látható, hogy a közvetlen adók területén: a személyi jövedelemadó vagy a társasági adó területén tulajdonképpen jól állunk, ott vagyunk az Unió átlagában. A személyi jövedelemadóban a szomszéd országokhoz képest egy kicsit magasabb az adó, de az Unió átlagához képest inkább a középmezőnyben vagy annak az alsó felében vagyunk; a társasági adóban pedig a miénk tulajdonképpen a legalacsonyabbak közé tartozik egész Európában. Ha viszont a fogyasztási adókat és azon belül is az áfát nézzük, ott viszont azt látjuk, hogy messze a miénk volt a legmagasabb a felső kulcs tekintetében. A tb-járuléknál körülbelül az átlagnál tartunk. És ami egy másik fontos eredménye volt a vizsgálatnak, hogy a tőkejövedelmek megadóztatása terén viszont messze legalul vagyunk egész Európában nemcsak a fejlettebb országokhoz viszonyítva, hanem a szomszéd országokhoz viszonyítva is.

Természetesen azt is meg kellett vizsgálnunk az adórendszer átalakítása előtt, hogy az uniós csatlakozás milyen kötelezettségeket rótt az országra, hiszen ebből adódik ez az iparűzésiadó-megszüntetési kötelezettség is 2008. január 1-jétől, ami az egyik legkényesebb téma lesz a következő időkben az adórendszer átalakításánál. De ilyen például a jövedéki adó szintjének viszonylagos előírt emelése különböző termékeknél, ahol szintén uniós előírás szabja meg, hogy hány éven belül milyen szintet kell például a dohánytermékek jövedéki adójánál elérni.

Ha mindezeket a vizsgálatokat elvégeztük, akkor arra az eredményre kellett jutni, hogy ma Magyarországon nem egy reális cél az, hogy drasztikusan, egy lépcsőben jelentősen csökkentsük az adóterhelést. Arra viszont van reális lehetőség, hogy kismértékben, de folyamatosan, a jelenleginél jóval alacsonyabb adó-központosítást érjünk el. A programban benne van, a törvényjavaslat háttéranyagában szerepel, hogy a jelenlegi 38 százalékról 2010-re 34,8 százalékra lehet csökkenteni az adók és a járulékok központosítását.

Az is világossá vált a vizsgálatok után, hogy a szerkezet tekintetében elsősorban az áfához kell hozzányúlni, mert nem tartható hosszú távon az, hogy a legmagasabb áfakulcs nálunk legyen Európában; hogy hozzá kell nyúlnunk a tőkejövedelmek megadóztatásához; és hozzá kell nyúlnunk a járulékfizetési rend átalakításához. Ez a törvényjavaslat - amely egyébként kicsit talán valóban kevesebb oldalszámra, mint ami általában évente a parlament előtt meg szokott jelenni, tartalmában viszont sokkal több, mert a legfontosabb kérdésekre koncentrál - ezeknek az elveknek az alapján készült. És talán nem meglepő egy kormánypárti képviselőtől, főleg egy vezérszónoktól, hogyha azt mondja, hogy szerintünk ez egy jó javaslat. Ez egy jó javaslat, mert egyszerre biztosítja az adóterhek igazságosabb elosztását, egyszerre biztosítja a versenyképesség javítását, és egyszerre biztosítja azt, hogy az állam és a szociális ellátórendszerek működőképességéhez a továbbiakban is megfelelő bevételt biztosít az ország számára.

Lehet arról beszélni, hogy miért ötéves adóprogramot nyújtottunk be - erre több okunk volt. Közöttünk is vita volt előtte, hogy melyik a jó megoldás. (Tállai András közbeszól.) Először is fontos az, hogy a vállalkozók, a polgárok egy kiszámítható, tervezhető jövőben éljenek a következő időszakban (Tállai András közbeszól.), hogy pontosan tudják, hogy egy év múlva, két év múlva, öt év múlva milyen adó vár rájuk. Ez nemcsak a vállalkozásoknál fontos, ott nagyon fontos, de a polgárok is szeretnék ezt tudni. Mi úgy gondoltuk, hogy abból a szempontból is fontos ez - és én nagyon örülnék, hogyha ebben nem csalatkoznánk, és a vita további menete egy más mederben folyna -, az is nagyon fontos lehet, hogy ha most komolyan tárgyalunk, nemcsak politikai demagógia szintjén tárgyalunk ezekről a javaslatokról, hanem komolyan, szakmai alapokon is tárgyalunk, akkor kiderülhet a közvélemény számára, melyek azok az elemek ebben az ötéves programban, amiben minden parlamenti párt egyetért. Mert ez nagy biztonságot adhat a külső szereplők számára, ha azt látják, hogy: jé, van ennek a programnak olyan eleme, amelyben érdekes módon kivételesen, egyszer az életben ebben a parlamentben a Fidesz meg az MSZP, az MDF meg az SZDSZ is egyetért. És fontos abból a szempontból is, hogy így látszik az az elem, hogy ezalatt az öt év alatt, ha ezt a fajta adórendszert vezetjük be és visszük végig, akkor körülbelül ezermilliárd forinttal többet tudunk a vállalkozóknál és az állampolgároknál hagyni, méghozzá nagyjából fele-fele arányban.

(Az elnöki széket dr. Dávid Ibolya, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

A különböző adónemekről képviselőtársaim részletesen fognak beszélni, ezért most csak néhány elemet emelnék ki ezek közül. Az egyik legfontosabb, amit már tulajdonképpen elfogadtunk, az áfa felső kulcsának 25-ről 20 százalékosra való csökkentése. Ez a legfontosabb, azért, mert tényleg a legmagasabb volt Európában; nagyon fontos azért, mert ez az összes fogyasztásnak az 54 százalékát érinti; és nagyon fontos azért, mert ez az az adónemcsökkentés, amely mindenkire egyformán vonatkozik: azokra is, akik bérből-fizetésből élnek, a nyugdíjasokra és a gyesen lévő kismamákra is, mindenkire, hiszen a fogyasztáson keresztül mindenki élvezni fogja ennek az előnyeit. És azt hiszem, fontos volt, hogy kiemeltük a csomagból az áfát, hogy az üzemanyagok miatt ezt már korábban elfogadtuk.

Fontos az, amit talán Bóka képviselő úr mint bizottsági előadó említett, az arányosítás megszűnése, az, hogy 2006 januárjától kezdve azt a sokat vitatott és talán rosszul is meghozott rendelkezést, amely azt mondta, hogy sem a vállalkozók, sem az önkormányzatok nem igényelték vissza az állami támogatás után visszajáró áfát, megszüntettük. Én azt gondolom, az is jó, hogyha egy kormány, egy parlament azt is be tudja látni, hogy hibázott valamiben, és egy jobb rendszert alkot, mint amit korábban megtett. (Tállai András: A többség hibázott, a szocialista többség! Mi nem szavaztuk meg!)

Fontos beszélni a személyi jövedelemadóról is. Látszólag nem nagyok a módosítások ennél az adónál, hiszen csak a felső kulcs csökken 38-ról 36 százalékra. Én már sokkal jelentősebbnek tartom nem feltétlenül az ez évi növelését a sávhatárnak - az 1 millió 500-ról 1 millió 550 ezerre való növelés még nem nagy -, az ötéves növelést, amikor ez 3 millió forintig növekszik, az egy nagyon fontos lépéssorozatot jelent. Azt gondolom, az, hogy 2010-re az átlagkereset bőven benne lesz a 18 százalékos adósávban, mindenkinek nagyon fontos cél, és azt hiszem, ez talán egy olyan elem lehet, amit közösen el lehet fogadni ebben a parlamentben.

Nem vitatom azt sem, hogy nagy vita volt a személyi jövedelemadó-javaslat kialakításánál, hiszen egész szélsőséges javaslatok voltak, az egykulcsos adó bevezetésétől kezdve sok minden variáció az asztalra került. Mi úgy gondoltuk, hogy egy olyan országban, ahol a legkisebb és a legnagyobb bérek közötti különbség ezerszeres, ott szó sem lehet arról, hogy egykulcsos adó kerüljön bevezetésre, sőt mi szocialisták őszintén szólva úgy gondoltuk, hogy a magas keresetűeknél, mondjuk, havi 1 millió forint fölött, a társadalmi igazságosság kedvéért érdemes lenne egy még magasabb, mondjuk, 40-48 százalék közötti adósávot bevezetni.

(11.20)

De koalícióban kormányzunk, és a beterjesztett javaslatnak nyilvánvalóan a koalíció megegyezését kell bírnia. Miután az áfánál - ennek elhagyása érdekében - meg tudtunk egyezni a csökkentésben, ezért nem terjesztettük be ezt a javaslatot, és nem terjesztjük be módosító javaslatként sem.

Lehet, hogy kicsinek tűnik ez a személyi jövedelemadó-változás, de azért nézzük meg, hogy honnan indultunk el. 2002-ben, biztos emlékszik rá mindenki, aki ott ül, úgy nézett ki, hogy 20-30-40 százalékos adósávok voltak. 600 ezer forinttól már 30 százalékos adót kellett fizetni, és 1 millió 200 ezertől 40 százalékot. Ez azt jelentette, hogy 2002-ben az átlagkeresetből már 270 ezer forint beleesett a legmagasabb 40 százalékos sávba; és ebben az időszakban az átlagkeresetnek minden 100 forintjából 25,8 forintot kellett befizetni adóba. 2006-ban, ebben az új variációban az átlagkereset minden 100 forintjából 20,8 forintot kell befizetni adóba. (Tállai András: Az egészségbiztosítás….) És ha 2010-re pontról pontra megvalósul ez a személyi jövedelemadó-változás, akkor ez a 20,8 forint 16,5 forintra fog csökkenni. (Tállai András: Álmodik a nyomor!)

Szólnom kell a családi adókedvezményről, mert ma is szóba került, és iszonyú adatjáték folyik, számjáték folyik a családi adókedvezményeknél. Először is, szeretném elmondani még egyszer, és ezt sokszor bizonyítottuk már, hogy a családtámogatás átalakításával az egy- és kétgyerekeseknél minden egyes család többet kap, mint amennyit kapott, akkor is, ha a teljes adókedvezményt igénybe tudta venni.

Egyedül a háromgyerekeseknél volt probléma, és ezért hagytuk meg 6 millió forintig, illetve több gyerek esetén még ennél is magasabb összegig a 4000 forintos adókedvezményt, hiszen itt volt a legnagyobb igazságtalanság. Ha egy család az eddigi rendszerben keresett 20 millió forintot évente, az 640 800 forint családi támogatást kapott. Az a család, amelyik 130 ezer forintot keresett, és kiesett már a rendszeres gyermekvédelmi támogatásból, az meg 280 ezer forintot kapott. Tehát ez azt jelentette, hogy a 20 milliót kereső gazdag ember egy évben 360 ezer forinttal többet kapott, mint az a szegény, aki éppenséggel 25 ezer forintot tudott egy főre fordítani. Ennél nagyobb igazságtalanság a rendszerben nem volt.

Most a 130 ezer forintot kereső is fog 500 ezer forintot kapni évente, és megtartjuk az adókedvezményt ebben a csökkentett mértékben. Ez azt jelenti, hogy aki a teljes kedvezményt igénybe tudja venni, és nem lépi túl a 6 millió forintot, az 648 ezer forintot fog kapni évente.

Beszélni kell a tb-járulékról. Ez nagyon fontos eleme ennek a törvénynek, hiszen amikor megvizsgáltuk, hogyan is néz ki a járulékfizetés, akkor kiderült, hogy iszonyú rendetlenség van ezen a területen. Ezért több lépést kellett tenni, és ezek ebben a törvényben jelennek meg. Egyrészt jövőre már végleg megszüntetjük a tételes egészségügyi hozzájárulást. Ennek a történetéhez csak az tartozik, hogy ezt még a Horn-kormány vezette be 1997-ben, akkor 1800 forint volt a mértéke. Majd a Fidesz-kormány alatt 4500 forintra emelkedett, és most már, több lépcsőben, végre eljutunk oda, hogy ezt a vállalkozókat rendkívül zavaró adót jövőre végleg meg tudjuk szüntetni.

De ugyanilyen problémák vannak a járulékfizetés területén. Ezért egy nagy és komoly lépésre kellett elszánni magunkat, arra a lépésre, hogy tényleg alakítsunk nemzeti kockázatközösséget, hogy minden magyar állampolgár után fizessenek be járulékot. Azok után, akiknek nincsen jövedelme - nyugdíjasok, gyerekek, gyesen lévők -, befizeti ettől kezdve az állam. Akik bérből és fizetésből élnek, eddig is befizették a járulékot. Ez a 3,7 millió ember tartotta el az egész magyar egészségügyet - ezek eddig is rendben voltak.

De van még egy kategória - ez ugyan nem szerepel a törvényben, de mi be fogjuk adni módosító javaslatként. Magyarországon szokás az, hogy valaki, egy vállalkozó minimálbért fizet saját magának, osztalékágon viszont felvesz évente 10-15 millió forint osztalékot. Mi úgy gondoljuk, hogy ez abszolút igazságtalan, ezért azt gondoljuk, hogy ez után az osztalékjövedelem után is be kell fizetni egy csökkentett mértékű, 4 százalékos járulékot addig a mértékig, ameddig minden más magyar állampolgár megteszi.

Ha mindenki fog járulékot fizetni, és mindenki a jövedelme arányában fizet járulékot, akkor lehet csökkenteni a 29 százalékos általános járulékot; akkor lehet 2007-től kezdődően, két év alatt, 2009-re a mostani 29 százalékos járulékot 24 százalékra csökkenteni.

Azt gondolom, hogy ez egy jó javaslat. (Tállai András: Nagyon jó!) Azt gondolom, hogy jó javaslat, mert egyszerre tartalmazza az adók csökkentését (Varga Mihály: És emelését!), egyszerre tartalmazza az árak csökkentését, és lehetőséget ad a bérek emelkedésére. Ezért a szocialista frakció a javaslatot támogatja. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból. - Tállai András: Gratulálunk!)

Forrás: parlament.hu