KÉKESI TIBOR (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Bár most megbicsaklani látszik az a kis lépés, ami ugyan nem a száz lépés politikájának a része, hanem itt a parlamenti vita része, hogy már mintha elfogadtuk volna, hogy nőtt a foglalkoztatás - Balsay úr kilépett ebből a dologból… (Balsay István: Stagnált!) Nőtt a foglalkoztatás! (Balsay István: Stagnált!) Tehát ott nem tudjuk keresni annak az okát, hogy gyárbezárás volt, és elvesztették emberek tömegesen a munkahelyüket (Balsay István: Stagnált! KSH!), itt nem találjuk meg a munkanélküliség emelkedésének indokát. Ezt kell megtalálni, hogy miért növekszik a ráta.

Ugyanakkor azt is elmondhatjuk, hogy javult a foglalkoztatás szerkezete: bekövetkezett a közszolgálatban dolgozók másfél százalékos csökkenése ebben az évben, a versenyszféra 0,3 százalékos foglalkoztatásiarány-növelése pedig felszívta ezt az egyébként nyilván kvalifikált, jól képzett munkaerőt.

Tehát még egyszer mondom, nem csökkent, nem stagnál, hanem nőtt a foglalkoztatás; és a foglalkoztatási szint mellett a regisztrált munkanélküliek, akik tehát azokból bővültek, akik eddig nem is kerestek állást, a szocialista-szabad demokrata kormány és a mi törvényeink alapján elértük, eljutottak ahhoz a munkára lelés első fázisához, hogy már keresik ezt a bizonyos munkát.

Egy gondolatra visszatérek Soltész képviselő úrnak az egyébként műfaji újításszerű megjegyzésére, és én meg neki tenném fel ezt a kérdést, ha annyira félti az iparűzési adó jövőbeni teherviselőit, akkor hadd kérdezzem meg, hogy az önök kormányzása idején kitől szedték be az iparűzési adót. Csak nem a vállalkozásoktól?

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu