DR. PETŐ IVÁN, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! 18, illetve 36 százalékos sávok a személyi jövedelemadó-táblánál; ezt képviselte az SZDSZ a 2002-es választásoknál, s ez szerepel a most benyújtott adótörvényben. Természetesen nem pusztán e számok alapján mondom, hogy a mostani adócsökkentés, illetve az adótörvényekbeli változások liberális sikernek is nevezhetők.

Mi jelentős eredménynek véljük az említett számok mellett azt is, hogy az adócsökkentés politikája általánosan elfogadottá vált, előre tervezett és véleményünk szerint nehezen visszafordítható. Felvethető persze - már hallottuk is -, négy évvel ezelőtt azt is követelte az SZDSZ, hogy a két személyi jövedelemadó-kulcs közötti sávhatár jelentősen emelkedjen. Akkor 2,4 millió forintot javasoltunk. Azt szerettük volna elérni, hogy aki ennél kevesebbet keres, adózzon egységesen 18 százalékkal. A most beterjesztett javaslat ezt 2009-re vetíti elő. Bár az SZDSZ komolyabb, még jelentősebb változásokat szeretett volna az adórendszerben, de a mostani beterjesztésből kiolvasható kompromisszum számunkra elfogadható.

Mert miben is áll a beterjesztett adócsökkentés kompromisszuma? A liberálisok elfogadták, hogy az MSZP az áfacsökkentés terén szeretne nagyobbat lépni - ahogy azt előttem Katona Béla elmondta -, a szocialisták pedig elfogadták, hogy a személyi jövedelemadó sem maradhat változatlan. Ezért tárgyalhat a parlament most olyan javaslatot, amely egyszerre csökkenti az áfát és a személyi jövedelemadót. Összességében tehát támogatjuk az adótörvényeket, mert úgy véljük, a legfontosabb célt, az ország versenyképességének javulását úgy tartja szem előtt, hogy közben az emberek hétköznapi szempontjaira is tekintettel van, és az ország teherbíró képességét is igyekszik figyelembe venni.

Mostanában mindenki - nemcsak mi, de a szocialisták és a magukat konzervatívnak nevező ellenzékiek is - adócsökkentést követel. Nem volt ez mindig így. Sokáig voltunk egyedül javaslatainkkal. Egyedül követeltük az adócsökkentést akkor is, amikor az előző kormány elhalasztotta ígért adóreformját, és adóemelésekkel próbált magának többletbevételt juttatni. Az SZDSZ kiállt az adócsökkentés mellett akkor is, amikor a szocialisták a száz nap programjának fedezésére a már elfogadott adócsökkentés elhalasztását javasolták, s még egy évvel ezelőtt, az európai parlamenti választások idején is lényegében egyedül hangsúlyoztuk az adócsökkentés igényét.

Miért is tartjuk fontosnak, kiemeltnek ezt a célt? Nem elsősorban azért, mert az adócsökkentés népszerű dolog, hiszen sok, pillanatnyilag népszerű elképzelés kerül elénk itt a parlamentben, amit nem támogatunk. Az adócsökkentés programját azért tekintjük különösen fontosnak, mert az adócsökkentés a liberális elvek gyakorlati megjelenésének egyik legfontosabb területe. Az adó - mint azt mindannyian tudjuk - a költségvetési kiadások legfőbb forrása. Célunk, hogy a szükségesnél ne vállaljon magára több adóból fizetett feladatot a közhatalom, ugyanakkor a kiadásokhoz szükséges bevételek ne a kialakult rend szerint viszonylag kevés adófizető meglehetősen magas adójából folyjanak be, hanem minél többen tudjanak adózni, egyre kevesebb egy főre eső kötelezettséggel. Úgy véljük, olyan, a lehető legegyszerűbb és így áttekinthető adórendszerre van szükség, amely végső soron minimálisra csökkenti az adókerülés és a manipuláció értelmét és lehetőségét. S úgy véljük, az adócsökkentés egyik következménye lehet, hogy bizonyos szintnél már nem éri meg a jövedelmeket eltitkolni. Nem véletlen, hogy a személyi jövedelemadónál a sávok minimálisra csökkentése és az egyetlen sáv alacsony adókötelezettsége oly általánossá vált a környező országokban.

A liberális elvek alapján a liberálisok eleve adócsökkentés-pártiak. Szerintünk ugyanis nekünk, képviselőknek, politikusoknak, illetve a közhatalomnak, az államnak és az önkormányzatoknak csak olyan ügyekben szabad dönteni az emberek helyett, illetve nevében, ahol az elkerülhetetlen. Mi azt szeretnénk, ha minél több ügyben ki-ki maga dönthetne, és ezt minél kevesebb dologban kellene az államnak korlátozni. Márpedig a mindennapi életben - szeretjük vagy sem - döntéseink jelentős része a pénzzel kapcsolatos. Az egyéni szabadság alapja, hogy az ember képes szuverén döntéseket hozni. A liberálisok azt szeretnék, ha a döntéseket a pénz elköltését illetően is mind nagyobb részben közvetlenül az emberek maguk hozhatnák meg. Ehhez pedig az kell, hogy minél több pénz maradhasson az embereknél.

Nem titok, létezik egy további szempont is, ami miatt adócsökkentést szorgalmazunk. Az elmúlt tizenöt év tapasztalata azt mutatja, hogy az állam, a közhatalom csak kényszerhelyzetben hajlandó ésszerűbben gazdálkodni, hatékonyabban működtetni mindazt, amivel gazdálkodik. Ha csökkentjük, illetve átcsoportosítjuk a bevételeket, javul az esélye annak, hogy kikényszerítsük azt, amit most már közhelyszerűen a nagy elosztási rendszerek reformjának szoktunk nevezni.

Az adókról szólva még egy, a pártokat megkülönböztető elképzelést emelnék ki. A szocialistáktól és a magukat konzervatívnak mondó ellenzéktől eltér a liberális álláspont abban a tekintetben is, hogy mi úgy véljük, a személyi jövedelemadó és általában az adók csak igen szűk keretek között szabad, hogy a szociálpolitika szempontjait kövessék. A szociálpolitikát vagy a családpolitikát más, érzékenyebb eszközökkel kell megvalósítani, természetesen egyebek között az adókból keletkező bevételek újraelosztásával.

Mi abból indulunk ki, hogy a szociálpolitika a társadalmi újraelosztás más logikájú rendszere, mint az adózás. Az adópolitika a költségvetés igényei mellett döntően a versenyképesség szempontjaira kell hogy tekintsen. Úgy véljük, hogy a kedvezményeket az adórendszerben nem a szociálpolitika és a családpolitika szempontjai alapján kell adni, hanem a pénzpiac logikáját figyelembe véve, tehát a befektetéseket, a takarékosságot ösztönözve, ideértve természetesen a kulturális és szociális befektetések után járó kedvezményeket is.

(12.00)

Az SZDSZ a 2002-es választások óta a kormányon belül képviseli, hogy mielőbb minél komolyabb adócsökkentést kell végrehajtani, természetesen figyelemmel a kötelezettségekre, a kiadásokra. Az adótörvények előkészítése szinte minden évben vitákat hozott a koalíciós felek között. Ezek jó, véleményünk szerint jó, mert mindkét fél és ezen keresztül az ország egésze számára hasznos viták voltak. Természetes, hogy nekünk mások voltak a szempontjaink, más volt fontos, mint szocialista koalíciós társunknak. Feltehetően nem sértem meg a szocialista képviselőket, ha azt mondom, ők az elmúlt évben kezdték igazán érzékenyen figyelni az adócsökkentési elképzeléseinket.

2002-ben a vita az adócsökkentés időzítésén volt. Medgyessy Péter miniszterelnök akkor azt képviselte, hogy egyelőre nincs szükség adócsökkentésre, mert fontosabbak a jóléti kiadások. Mi azt mondtuk, hogy nem a jóléti kiadásokhoz kellene mérni az adóterheket, hanem a lehetőségekhez a kiadásokat. Végül kompromisszumot kötöttünk, előre elfogadtuk az egy évvel későbbi adócsökkentést. Már 2003-tól csökkentek az adók, komoly és a személyi jövedelemadó sávjait érintő változásokra csak 2004-ben került sor.

2003-ban volt a legkomolyabb vita a koalíción belül az adókról. A szocialisták azt szerették volna, ha - ahogyan ők fogalmaztak - elhalasztjuk az adócsökkentést. Mi ezt nem szerettük volna. Azt mondtuk, nem véletlen kötöttünk megállapodást egy évvel korábban. Végül is nem halasztottuk el az adócsökkentést, így 2004-ben, öt év után először megváltoztak az adókulcsok. A korábbi 20-30-40 százalékos adótáblát egy 18-26-38 százalékos váltotta fel, aminek előnyeit ma már talán nem kell ecsetelni.

Az SZDSZ 2002-ben a háromkulcsos adótábla kétkulcsossá válását tűzte ki célul. 2004-ben úgy láttuk, eljött az idő, hogy erre a gyakorlatban is sor kerüljön. Azt javasoltuk, hogy töröljük el a középső kulcsot, radikálisan emeljük meg a sávhatárt, és csökkentsük a felső, 38 százalékos kulcsot. Végül is Medgyessy Péterrel nem sikerült megállapodni erről, Gyurcsány Ferenccel viszont részben igen. Legfontosabb célunkat - a háromkulcsos adótábla kétkulcsossá tételét - elértük. A tavalyi megállapodás a rendszerváltás óta eltelt időszak legegyszerűbb adótábláját hozta létre, amellett, hogy komolyan csökkentette is az emberek személyi jövedelemadó-terheit.

Aki figyelte a politika eseményeit, az 2005-ben is látta, nem volt vita nélküli a mostani adótörvények megszületése sem. De most nem az adócsökkentés tényén - mármint hogy legyen-e - folyt a vita, csak annak módján. Az MSZP bevallottan az áfa csökkentését tartotta a legfontosabbnak, mert az áfa Magyarországon valóban átlagosan jóval magasabb, mint az Európai Unió átlagában, s az sem mellékes, hogy a fogyasztói árakban bekövetkezett változások közvetlenül is észlelhetőek.

Mi - miközben nem utasítottuk el az áfacsökkentést - úgy véltük, kimondottan a jövedelmeket terhelő adókat s az adómanipulációban mutatkozó érdekeltséget kell elsősorban csökkenteni, s abból indultunk ki, hogy ismerve a magyarországi adófegyelmet, még mindig a legigazságosabb adónem az áfa, hiszen - nem számítva a visszatérítés sajátos rendszerét vagy annak sajátos következményeit - a fogyasztás arányában jelent terhet, mármint az áfa.

Másrészt jelenleg nem az a gazdaságpolitika célja - legalábbis a kormánykoalícióé -, hogy a fogyasztást serkentse, inkább az, hogy a megtakarítást, a befektetéseket ösztönözze. A koalíciós vita eredménye itt van a parlament előtt: a személyi jövedelemadó- és az áfacsökkentés jövőre, később pedig a jövedelemadó sávjainak fokozatos emelése.

Büszkék vagyunk rá, hogy mostanra elértük: az adócsökkentés fontossága evidenciává vált minden parlamenti politikai párt számára. A mostani adótörvényekkel a parlament nemcsak rövid, de hosszabb távon is az adócsökkentés pályájára állította az országot. A magát konzervatívnak mondó ellenzék persze azt mondja - s ezt most is itt hallottuk -, hogy a hosszú távra előre elfogadott adócsökkentések nem érnek semmit, hiszen megváltoztathatóak. Hadd nyugtassak meg mindenkit - persze nem gondolom, hogy ez kiiktatja az imént elhangzott kritikát -, hogy az SZDSZ ragaszkodni fog a most elfogadott adócsökkentési elképzeléshez. De ennél erősebb garancia talán, hogy ezen a területen visszalépni rendkívül nehéz, hiszen a szigorítás csak nagyon nyomós indokkal képzelhető el s fogadtatható el.

Ezért amikor azt mondjuk, hogy az adók folyamatosan csökkennek 2010-ig - s nem egy csapásra egyébként 2010-ben, mint azt előttem Varga képviselő úr próbálta beállítani -, ezt komolyan gondoljuk. Azt adócsökkentés mértékét és lényegi változásait a pénzügyminiszter úr ismertette, de talán nem felesleges felidézni a főbb pontokat. A személyi jövedelemadó felső kulcsa 38-ról 36 százalékra csökken. Mostantól minden évben egyre nő a sávhatár, azaz egyre kevesebben adóznak majd a felső kulcs szerint.

2010-re már 3 millió forint vagy az SZDSZ törekvései szerint ennek megfelelő euró lesz a felső kulcs alsó határa. Csökken az áfa felső kulcsa is a mostani 25-ről 20 százalékra. Ez az embereknek azt jelenti, hogy számos termék ára olcsóbb lesz januártól, és nem mellékes egyébként, hogy, mondjuk, 50 forinttal lesz akár olcsóbb 1 liter tej.

Az ország versenyképessége szempontjából különösen fontos, hogy a helyi iparűzési adó 100 százalékban leírható lesz a társasági adó alapjából, addig is, ameddig 2007-től végleg megszűnik ez az Európában ismeretlen - nevezzük egy kicsit gúnyosan így - hungarikum. Más kérdés, hogy ezt az önkormányzatok számára ma már nélkülözhetetlen jövedelmet más bevétellel kell helyettesíteni - és itt még lesznek teendők -, és megint más kérdés, hogy ellenzéki képviselőtársaim ezt itt emlegetik, de azt, hogy ők hogy hogyan oldanák meg ezt a problémát, amit ők is ismernek ugyanúgy és ugyanazóta, mióta mi, azt eddig tőlük nem tudtuk meg.

A vállalkozások terheinek további mérséklése érdekében csökkentjük a társasági adót is, 5 millió forint adóalapig 10 százalékra. Ezen kívül is enyhítünk a munkáltatók terhein. Az általuk fizetett társadalombiztosítási járulék 2007 és 2009 között összesen 5 százalékpontot csökken. A tételes egészségügyi hozzájárulás 2006 novemberében megszűnik a tervek szerint, és akkor még sok kisebb változást nem is említettem.

Engedjék meg, hogy ezen a ponton a magát konzervatívnak vélő oldalhoz forduljak. Önök soha nem mulasztják el kifejteni - és ezt most is elhangzott a parlamentben -, hogy a kormány több tétel esetén némi adóemelést javasol, ahogy tette ezt az elmúlt években is. Ezt kár lenne tagadni. De a javaslatok egésze - ahogy az utóbbi évek folyamatai is - a csökkentés irányába mutat. Aki azt állítja, hogy Magyarországon nem csökkentek észrevehetően az adóterhek az utóbbi években, az nem mond igazat.

Amikor a magukat konzervatívoknak nevezők adóálláspontját tekintem, nem tudom csak a mostani ígéreteiket és ennek is csak az adórészét nézni. Nem tudom, mert kiadási javaslataik, követeléseik és adócsökkentési ígéreteik nincsenek egymással köszönő viszonyban sem; s eszembe jut az a négy év, amikor ők voltak kormányon.

(12.10)

Ezekben az években az adóterhelés nőtt. Az állam az átlagos keresetből '98-ban 100 forintból még csak 21 forintot vett el, 2001-re a Fidesz-kormány ezt 26 forintra emelte.

Ami minket illet, talán nem meglepő, ha azt mondom, mi a mostaninál is nagyobb mértékű adócsökkentést szeretnénk, és a jövőben is arra fogunk törekedni, hogy a mostani javaslatból kitűnő megállapodást afelé mozdítsuk, hogy az emberek többsége kevesebb adót fizessen. Meggyőződésünk: versenyképességünk feltétele és mindannyiunk érdeke a lehető legegyszerűbb és így a mainál áttekinthetőbb adórendszer, amely végső soron minimálisra csökkenti az adókerülést, a jövedelmek eltitkolását. Úgy véljük, mindehhez további adócsökkentés szükséges.

Ha megnézzük a velünk versenyző volt szocialista országokat, azt látjuk, hogy többségük ilyen szellemben lépett radikálisan. Azok az európai jóléti államok vagy azoknak többsége viszont, amelyek a magas adókkal akarják fenntartani a pazarlóan működő állami szolgáltatásokat, egyre nagyobb bajba kerülnek, miközben az alacsonyabb adókat kivető államok gazdasága - és itt elég talán a brit példára utalni - sikeresen fejlődik. Az adócsökkentés természetesen nincs ingyen. Vagyis nem lehet úgy adót csökkenteni, hogy közben nem nyúlunk semmilyen kiadáshoz. Ha úgy csökkentjük az adókat, hogy közben a kiadások változatlanok, csak a költségvetési hiányt növeljük.

Az államnak kevesebbet kell költenie, hogy több pénz maradhasson az embereknél. És szerintünk lehetne az államnak kevesebbet költenie. Csak három területet hadd említsek, ahol lehetőséget látunk az adóforintok eltékozlásának visszaszorítására. Az első a bürokrácia: az állam, ideértve az önkormányzati rendszert, a központi államigazgatást és a közigazgatást, ma túl sok emberrel, kevéssé hatékonyan dolgozik. Ezt meg kell változtatni.

A második, mint az ismert a jelen lévő képviselők előtt, véleményünk szerint az egészségügy átalakítása magántőke bevonásával. Az egészségügyre az adófizetők pénzéből rengeteg pénzt költünk, miközben mindenhol pénzhiányra panaszkodnak - jogosan. A magántőke bevonása racionalizálhatna sok területet, és a közkiadások szempontjából részben tehermentesítené az egészségügyet. Az egymással versengő biztosítók rendszere pedig, túl a költségcsökkentő hatásokon megszüntetné a megrendelő, a beteg kiszolgáltatottságát.

A harmadik terület az állami vállalatok területe. Az állami vállalatok, és erre a legjobb példa a MÁV, óriási pénzeket visznek el, miközben gyakran minősíthetetlen színvonalú szolgáltatást nyújtanak. Nem a nemzeti vagyon elherdálását, hanem ellenkezőleg, hatékony használatát jelentené, ha a tömegközlekedésben, vasúti fuvarozásban is szerepet kaphatna a magántőke.

Összegzésként azt mondhatom, nem vagyunk természetesen teljesen elégedettek a mostani adótörvényekkel. Az adótörvények kompromisszumot jelentenek, de az ország mai érdekeit szolgálják, ráadásul olyan adótábla mellett, ami megegyezik a liberálisok választási programjával. Ezért az SZDSZ támogatja a benyújtott adótörvény-javaslatot. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu