ÉKES JÓZSEF (független): Köszönöm, elnök úr, és talán ebben a kérdésben utoljára. Én tényleg azt kérném, hisz az önkormányzatoknál sorra vizsgálják annak a lehetőségét, hogy milyen adókat vethetnek ki, ezt, azt hiszem, mindannyian tudjuk, iparűzési adó helyett ingatlanadó, telekadó, beruházási adó, akkor szép lassan megfogalmazódik az önkormányzatoknál az önkormányzati közműadótól elkezdve, tehát millió-egy dolgot próbálnak az önkormányzatok vizsgálni azért, hogy a lehetetlen helyzetüket valami úton-módon meg tudják oldani.
Ebben a kérdésben a törvény tiltja a kettős adóztatást. Ha egyszer azt mondjuk, hogy luxusadó az ingatlanra, de ha az önkormányzat kiveti az ingatlanadót... (Dr. Katona Béla: Az levonható belőle!) Ezt mondom, akkor az levonhatóvá váljon. Na most, itt jön be a nagy kérdés majd, államtitkár úr: ha azt levonhatja, akkor - hogyan mondjam - a luxusadó és az ingatlanadó nagyságrendje miképpen változik?
Tehát ez az én problémám, hogy az most adott esetben a személy számára, fogalmazzuk úgy, mert amúgy is minden állampolgárnak az adott településen az ingatlan után majd fizetnie kell, még annak is, akinek egy 120 négyzetméteres parasztháza van, igaz, összedűlőfélben van, annak is fizetnie kell a 120 négyzetméter után, és annak az embernek is, aki luxusingatlanban és -körülmények között él, befizeti, utána a luxusadóját levonja belőle... (Gőgös Zoltán: Fordítva!) - vagy az ingatlanadóját levonja belőle. Szóval, ebből nekem olyan kételyeim származnak, hogy most valós lesz-e az az egymilliárdos bevétel, ami adott esetben jelentkezni fog. Tehát itt van nekem kérdésem ezzel kapcsolatban, tehát ezt tényleg komoly számításokkal is alá kell tudni támasztani.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés