GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Tállai Képviselő Úr! A Házszabály 50. § (4) bekezdése… Igen, látom, hogy Salamon László a helyére ül, és az ön segítségére fog sietni. Nagyszerű! (Derültség az MSZP soraiban.) Ezért adótörvények vitája helyett ügyrendi vitát folytatunk.

Tehát az 50. § (4) bekezdése azt mondja, hogy vita közben a korábbi felszólalásokra bármely képviselő két percre kérhet szót, és a szót az elnök engedélyezi. (Tállai András: Ez rendben van!) Egy másik helyen hivatkozik arra, amiről ön beszél, hogy felváltva kormánypárti és ellenzéki képviselők. (Tállai András: És az MDF milyen?)

Szeretném önt emlékeztetni, hogy tegnap ugyanerről vitatkoztam (Tállai András: Az MDF milyen? Kormánypárti? - Az elnök csenget.) Deutsch frakcióvezető-helyettes úrral, akitől azt kértem, hogy egy kormánypárti, egy ellenzéki képviselő kapjon szót. Nem hallgatott rám, sőt a kormány tagjainak sem adott szót akkor, amikor a 45. § (2) bekezdése azt mondja ki általános szabályként, hogy a kormány tagja bármikor szót kérhet, a vita bármely szakaszában. (Tállai András: Mert új kormány van? - Kovács Tibor: Még nem!)

Köszönöm szépen a szót.

Forrás: parlament.hu