GÖNDÖR ISTVÁN, a gazdasági bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A gazdasági bizottság megtárgyalta az adókról, járulékokról, a luxusadóról és az ekhóról szóló törvényjavaslatokat, és 15:10 arányban általános vitára alkalmasnak találta.

Nem a tárgyalás sorrendjében, de a bizottságban érintett kérdéseket olyan csoportosításban mondom el, ahogy a társadalom tagjait a legszélesebb körben érinti. Az első az általános forgalmi adó, ahol az 5 százalékos csökkenés szinte mindenkit érint. Ez a legnagyobb bevételkiesés is a költségvetésből, 100 milliárdos nagyságrend. Amit itt hangsúlyozni kell, és nem hallgatjuk el, hogy az áfacsökkenést bizonyos termékek esetében nem engedjük érvényesülni, amit az ellenzéki képviselőtársaink úgy minősítettek, hogy amit a kormány az egyik kezével ad, a másikkal elveszi. Nem, ezt korábban a száz lépés programjánál is hangsúlyoztuk, hogy jövedéki adóval, regisztrációs adóval terhelt termékek esetében az adó olyan mértékű emelésére kerül sor, amely kiegyenlíti az 5 százalékos áfakulcscsökkentést.

A továbbiakban olyan tételek kerültek sorra, amelyek az igazságtalanság megszüntetése, az igazságosság irányába lépnek, az adóalapot szélesítik, tehát olyan jövedelmek, amelyek eddig nem viseltek adóterhet, bekerülnek a rendszerbe, és szélesedik a járulékalap. A személyi jövedelemadó-csökkenésben folytatódik az a tendencia, amelyet korábban megkezdtünk, most mind a két kulcs esetében. A 18 százalékos kulcsnál a sávhatár emelkedik 50 ezer forinttal, és a 38 százalékos kulcs 36 százalékra csökken. Hangsúlyozzuk, hogy a minimálbér továbbra is adómentes az adójóváírás és a kiegészítő adójóváírás következtében. Vita alakult ki arról, hogy mi van azzal az adófizetővel, akinek, mondjuk, 1 millió 600 ezer forint a jövedelme. Neki 1 millió 550 ezer forintos jövedelemig 18 százalékos az adója, és csak az ezen felüli részből kell a 36 százalékos adót megfizetni.

Szintén éles vita alakult ki a családi kedvezményről, és ennyiben hadd térjek el itt a bizottságban elhangzottaktól, de nálunk szóba jött, amiről Mádi képviselő úr beszélt, tehát feltehetően nem olvasta végig a törvényjavaslatot, mert a gyermekenkénti havi 4000 forintos adókedvezmény alaphelyzetben valóban 6 millió forint jövedelemhatárig jár, de ha a családban több gyermek van, akkor gyermekenként 500 ezer forintokkal ez a sávhatár följebb kerül. Meggyőződésünk, hogy itt is az igazságosság irányába léptünk, mert a családi pótlékot minden család, a kis jövedelmű család is igénybe tudja venni, a felemelt összegű családi pótlékot, azok a családok, akik jövedelemmel rendelkeznek, de már nem voltak jogosultak rendszeres gyermekvédelmi támogatásra, vagy nem tudták igénybe venni az adókedvezményt.

A társasági adóról: a társasági adónál több kedvező lépés is történik. A leghangsúlyosabb, hogy 5 millió forintos adóalapig 10 százalék lesz az adó mértéke, és csak az efölötti részre 16 százalék. Ami itt nagyon fontos, hogy van ösztönző elem is ebben az adórendszerben, amely arra ösztönzi a vállalkozásokat, hogy a minimálbérnél magasabb bérrel foglalkoztassák az alkalmazottakat, mert a kedvezmény annak jár, aki a minimálbér legalább kétszeresét fizeti, és az után a járulékokat is befizeti a hatóságoknak.

Az iparűzési adónál szintén a vállalkozásokat érinti, hogy január 1-jétől 200 százaléka vonható le, mert 100 százalékot költségként elszámolnak, 100 százalékot pedig az adóalapból vonhatnak le. Ez is az ő terheiket csökkenti. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)

Kérem önöket, hogy támogassák a törvényjavaslatot. Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu