GÚR NÁNDOR (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Varga Mihály vezérszónoklatának két mondata megütötte a fülem. Az egyik arról szólt, hogy a mostani intézkedések büntetik a munkát, a másik pedig arról, hogy nem segítik a családokat.
Csak néhány apró momentumot szeretnék jelezni. Az első: ha számba vesszük azt az adóterhelést, ami az államháztartás összes adó- és járulékterheként jelenik meg a bruttó nemzeti termék viszonylatában, akkor azt látjuk, hogy ennek a mértéke 2000-ben 39,5 százalékpontos volt, 2005-ben 38 százalékpont várható, 2006-ban pedig 38 százalék alatti értéket fog ez képviselni. Folyamatában, időben szűkül ez az adóteher, csökken ez az adómérték. Ilyen értelemben megítélésem szerint ez a mondat tehát már önmagában sem állja meg a helyét, de hozzá lehet tenni például azt is, hogy az egészségügyi hozzájárulás mértéke 1999-től 2002-ig folyamatosan emelkedett, 2002-től 2005-ig folyamatosan csökkent, és 2006-ban meg fog szűnni.
Nem akarok beszélni az iparűzési adóról, nem akarok beszélni a társaságiadó-kedvezményekről, nem akarok beszélni azokról a járulékkedvezményekről, amelyek különféle programok, például a Start-program keretei között a napokban láttak napvilágot, és még sok mindent tudnék mondani. Tehát alá tudom támasztani mindazt, amiről beszélek, de önmagában ennek az adóterhelési számadatnak a több mint 1,5 százalékpontos csökkenése is megmutatja azt, hogy hogyan és miképpen nemhogy nem bünteti, hanem kedvezményezi és serkenti azt, hogy a foglalkoztatottság bővülése tovább erősödjék az elmúlt három év viszonyrendszeréhez képest, és még tovább az elkövetkezendő időszakban.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés