KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Államtitkár Úr! Kovács Képviselő Úr! - azt hiszem, nincs már benn a teremben, kiment. Azt tudom mondani, mi támogatjuk, hogy nullakulcsos legyen, és egyetértve Font Sándor képviselőtársammal, az ehhez szükséges egyéb jogszabályokat pedig módosítani kell, hogy összhangban legyen, és nehogy a borhamisítóknak juttassunk előnyt ezáltal. Fontosnak tartjuk, ezt jeleztük már 2003-ban is, ezért adtunk be módosító javaslatot nullakulcsosra, amikor még önök nem támogatták. Ugyanígy nem támogatták 2004-ben, és most 2005-ben örülünk neki, hogy önök a kormány részéről ezt beterjesztették.
Egy másik témát szeretnék még mondani szintén az államtitkár úrtól elhangzottakra. Amikor az alkohollal, a szesz adójának emelésével kapcsolatban nyilatkozott, akkor úgy éreztem, hogy ebbe beleértette a pálinkát is. Ma hallottuk Szentgyörgyvölgyi Péter képviselőtársamtól, hogy bizottsági ülésen nem támogatták a bérpálinkafőzés adójának emelését. Nos, ha megnézzük a 75. §-ban, ott egyértelműen kiderül, hogy 50 literig fölemelték az adóját 1103 forintra, ha literben számolom, 50 liter fölött pedig 2206 forintra. Ez több mint 15 százalékos emelés, szemben az áfacsökkenéssel, az 5 százalékos volt. Megnéztem, hogy az indokolásban ezt hogyan indokolják, mert azért valamilyen formában meg kell indokolni. Az első mondata nagyon érdekes: a javaslat az áfakulcscsökkentés jövedelemkiadó emelésével (Sic!) való kompenzálását eredményező adómérték-változásokat tartalmazza. Első olvasatra lehet, hogy nem lehet megérteni, de arról szól, hogy egyik helyen csökkentem az adót, a másik helyen emelem. Ekkor szokták azt mondatni, hogy nyugtával dicsérd a napot.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés