KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nem akarok most már vitát provokálni, néhány dologra szeretnék reagálni, ahhoz kapcsolódva, amit Tállai képviselő úr elmondott: Persze, ha ez valamiféle kampánycélú adótörvény lenne, akkor azért azon el kellene gondolkodni, hogy ennek az előkészítése már ez év tavaszán megkezdődött a száz lépés program bejelentése és annak előkészítése kapcsán. Tehát ez nem egy két hónapos gondolat szüleménye, mint ahogy azt Tállai képviselő úr is vélelmezte.
A másik dolog: az intelmeit a képviselő úrnak talán meg is lehetne fogadni, ha ugyanakkor a mai napon Varga Mihály képviselő úr nem javasolt volna sajtótájékoztató keretében olyan javaslatokat, amelyekkel egyszerűen nem lehet komolyan foglalkozni, mert olyan súlyú javaslatok ezek, amelyek fedezete egyszerűen nem áll rendelkezésre a költségvetésben, nem beszélve a hosszú távú gondolkodásról, mint amit Tállai képviselő úr is javasolt.
Amit a képviselő úr elmondott a kisvállalkozások támogatásával kapcsolatban, én azért felhívnám a képviselő úr figyelmét arra, hogy ez a kormány számos olyan intézkedést tett, ami pontosan a kis- és középvállalkozásoknak jelentett nagy kedvezményt, hiszen az eho például a kis- és középvállalkozások számára jelentett nagy terhet.
(19.20)
Vagy más adókedvezmények is - például a foglalkoztatás elősegítésére -, amelyeket benyújtott a kormány és a parlament már el is fogadott, megpróbálnak segíteni a kisvállalkozásokon. A jövedéki adók kérdéskörében pedig arra szeretném felhívni a képviselő úr figyelmét, hogy a feketegazdaság ellen úgy általában kell küzdeni, nem lehet azt mondani, hogy vannak nagyon feketék, kevésbé feketék, meg vannak Józsi bácsik. Tudomásul kell venni, hogy vannak szabályok, amiket be kell tartani, és ez alól senki nem lehet kivétel.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés