KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Katona Béla frakcióvezető-helyettes úr beszéde után azt vártuk, hogy az ellenzék vezérszónoka, Varga Mihály szakmai értékelését adja az adótörvénycsomagnak. Egyébként megjegyzem, hogy a képviselő úr sem a miniszteri expozé ideje alatt nem volt a teremben, sem most nincs a teremben, állításával ellentétben (Közbeszólások a fideszes képviselők soraiból.), mint ahogy azt állította a szónoki emelvényről.

A legszebb példája volt, tisztelt képviselőtársaim, a szélkakas-politizálásnak és a populizmusnak az, amit a képviselő úrtól hallhattunk 25 perc időtartamban. A felszólalását mindjárt azzal kezdte, hogy álmodozással vádolta ezt a kormányt - mondta ezt annak a kormánynak a pénzügyminisztere, amelynek a gazdaságfilozófiai alapja az volt, hogy merjünk nagyot álmodni. (Derültség az MSZP-s képviselők soraiban.) Csak ennyit a hitelességéről annak a felszólalásnak, amelyben egyébként a képviselő úr 20 percben a múltról beszélt, és valótlanságok sorozatát állította, például ismét felemlegetve azt, hogy ez a kormány harmincvalahányszor emelte az adókat - mondja ezt annak a kormánynak a pénzügyminisztere, amely egyébként 69 alkalommal emelte a különböző adótételeket -, nem beszélve számos olyan valótlan állításról, amit egy volt pénzügyminisztertől egyszerűen nem illik hallani. Nem illik hallani azt, hogy adósságspirálba került volna az ország, az az ország, amelynek még mindig 60 százalék alatt van a GDP-hez viszonyított államháztartási hiánya. (Közbeszólások a fideszes képviselők soraiból.) Számos európai uniós tagállamban 100-120 százaléknál tartanak, és még mindig ezt emlegeti a volt pénzügyminiszter úr.

Csak ennyit, a dolog részleteit majd nyilván kifejtjük a hátralévő időben. Csak a hitelesség kedvéért szerettem volna ezt elmondani.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon. - Közbeszólások a fideszes képviselők soraiból.)

Forrás: parlament.hu