KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. A Font képviselő úr által elmondottakra szeretnék reagálni. Ha az ellenzéki képviselő urak is egyetértenek azzal, hogy január 1-jétől nulla forint legyen a bor jövedéki adója, akkor nem kell tartani attól, hogy ez valamiféle hamisításnak nyit kaput, ugyanis a hamisított bor köztes alkoholterméknek minősül, a köztes alkoholtermékre vonatkozó szabályozás pedig nem változik meg, ezért nem kell attól tartani, hogy emiatt tágra fog nyílni a kapu a borhamisítások előtt.

Soltész képviselő úr, nem emlékszem arra, hogy amikor 2000-ben itt a parlamentben az üzemanyagok jövedéki adójáról beszéltünk, és 250 forint körül volt az üzemanyagok ára, akkor itt verte volna az asztalt, hogy az akkori kormány azonnal csökkentse a jövedéki adót, pedig ha az akkori árat átszámítjuk a mostani szintre, akkor - az inflációt és minden egyebet figyelembe véve - az körülbelül 320-330 forintos árnak felel meg. Ez a kormány azzal kezdte a tevékenységét, tisztelt képviselő úr, hogy a gázolaj jövedéki adóját 5 forinttal csökkentette, az összes többit pedig nem változtatta meg. Három éve nem változtattuk a jövedéki adó szintjét. Ez azt jelenti, hogy a jövedéki adó reálértéke ma körülbelül 20 százalékkal kevesebb, mint volt 2002-ben. A kormány gyakorlatilag minden mozgásterét kimerítette azzal, hogy az elmúlt három évben nem emeltük a jövedéki adót.

Nem igaz az, hogy a szomszédos államokban sokkal olcsóbban lehet üzemanyagot vásárolni; természetesen nem beszélünk Ukrajnáról és Romániáról, ahol teljesen más adórendszer van - gondolom, képviselő úr sem erre utalt -, hanem az összes többi országról. A fogyasztási adatok pedig semmilyen tekintetben nem támasztják alá azt, amit a képviselő úr elmondott, a gázolajfogyasztás ugyanis az elmúlt egy évben nem csökkent, hanem nőtt Magyarországon.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu