PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Tállai András képviselőtársamnak mondanám, hogy a Magyar Demokrata Fórum ellenzéki képviselőjeként szólok hozzá a vitához. (Taps a Fidesz soraiban.)

Egyetértek Herényi Károly frakcióvezetővel, aki azt mondta jó néhány perccel ezelőtt, szerencsésebb volna, ha abbahagynák a kétpercezést, és a tízperces mederbe térne vissza a tisztelt Országgyűlés, és akkor a felszólalásokhoz lehetne hozzászólni, és nem a kétpercesekre kellene reagálni. De nézzük az elmúlt húsz percben elhangzott kétperces felszólalásokat! Egyetértek Ivanics István képviselőtársammal, én is úgy gondolom, hogy olyan adótörvényre van szükség Magyarországon, amelynek révén például Miskolc lehet regionális központ és nem Kassa. Olyan adótörvényeket kellene beterjeszteni, amivel ezt a célt el tudjuk érni.

Úgy látom, hogy nem plakátsivár ígéretekre, hanem tettekre volna szükség, és ha Magyarországon felelős nemzeti kormány lenne, akkor az MDF által benyújtott számos módosító javaslatot, vagy például azokat a törvényjavaslatokat, amelyeket például benyújtottunk akár az adótörvények azon szakaszaihoz, amelyek most nincsenek megnyitva, a tisztelt kormánypárti képviselőtársaink támogatták volna. De nem így történt. Legutoljára benyújtottunk például egy módosító javaslatot, ami a civil szervezetek létét segítette volna elő, ezt a törvényjavaslatot sem támogatták.

Ezért nem tudok egyetérteni Molnár Albert államtitkár úrral, amikor azt mondja, hogy a benyújtott törvényjavaslat jobbításához kíváncsi a képviselőtársaim által beadott módosító javaslatokra. Az MDF képviselőcsoportja számos módosító javaslatot be fog nyújtani, nem az általános vita része, hogy ezeket ismertessük, meg fogjuk tenni, és remélem, hogy a tisztelt államtitkár úr és kormánypárti képviselőtársaim támogatni fogják az MDF képviselőcsoportja által benyújtott azon módosító javaslatokat, amelyek azt a célt szolgálják, hogy Magyarországon a kisembereknek egyre jobb legyen.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

Forrás: parlament.hu