TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Nagyon érdekes fölszólalásnak lehettünk az előbb szemtanúi, hiszen ha jól számoltam, eddig a kormány és a kormánypártok képviselői 90 percet beszéltek, míg az ellenzékiek mind ez ideig összesen 50 percet, a bizottsági előadókat nem számolva, majd újra a kormány képviselője kért szót, és megerősítve, hogy a 90 perc kevés volt, hogy elmondja, mi van ebben az adótörvényben, kiegészítette újfent több mint 10 percben, majd kérdéseket intézett az ellenzékhez. Mi úgy tudjuk, tisztelt államtitkár úr, hogy ez egy általános vita, úgyhogy ha megengedi, akkor most már szeretnénk mi is szóhoz jutni, és mi éppen az előterjesztőnek, a kormánynak szeretnénk kérdéseket föltenni a vitában.

Kovács Tibor úrnak azt javaslom, hogy kövesse a mi vitastílusunkat, és akkor nem lesz személyeskedés, hanem csak szakmai vita. (Gőgös Zoltán: Ezt megígérhetjük! - Kovács Tibor: Nem én kezdtem!) Mert az első fölszólalása tényeket nem tartalmazott, csak személyeskedést Varga Mihály volt pénzügyminiszterrel szemben, az adótörvényekről, ami előttünk van, egy árva szó nem esett.

Egy kiegészítést szeretnék tenni: rosszul számolta az államadósságot Kovács Tibor képviselő úr, mert ha hozzáadja ezt a nyugdíjkorrekciót, akkor most is 60 százalék fölött van már az államadósság. Az Eurostatnak tudniillik két lapja volt; volt egy lapja, és utána a másik lapon pedig rajta volt, hogy Magyarország 3,5 százalék kozmetikázási segítséget kapott, és ha ezt hozzáadja az 57 százalékhoz, már föl is ugrott 60 százalék fölé.

Azt javaslom, a vita első szakaszában beszéljünk a jövedéki adóról, a regisztrációs adóról, beszéljünk a fuvarozók terheiről, beszéljünk arról, hogy mibe kerül ma, mibe került, hogyan nőttek - vagy hogyan csökkentek, ha van ilyen - az autósok terhei. Úgyhogy ha megengedik, képviselőtársaim, a Fidesz-frakció most néhány percben ezzel fog foglalkozni. Javaslom önöknek is, hogy csatlakozzanak a vitához. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu