VARGA MIHÁLY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! “Ábrándozás az élet megrontója, mely kancsalul festett egekbe néz…ö, hogy Vörösmarty Mihályt idézzem itt az adótörvények vitája előtt. (Derültség az MSZP padsoraiból.)

Azt kell mondanom, úgy kezdünk hozzá ehhez a vitához, hogy már két csalódáson vagyunk túl. Az egyik csalódás akkor ért bennünket, amikor belelapoztunk abba az adótörvény-módosításba, amit a kormány elénk terjesztett. Ez talán még a kisebb, mert nagyjából várhattuk, hogy mi lesz ebben leírva.

A másik azonban a mai napon ért bennünket, amikor a pénzügyminiszter úr expozéját hallgattuk. Ugyanis a miniszter úr mintha a homokba dugta volna a fejét. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból, többek között: Te nem is hallgattad! - Kovács Tibor: Itt se voltál!) Itt voltam, kedves Kovács Tibor képviselő úr. Ön lehet, hogy nem vette észre. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Hol?) Ön nem volt itt, én úgy emlékszem. (Derültség és közbeszólások az MSZP padsoraiból, többek között: Ezt az arcátlanságot! - Ehhez már pofa kell!)

Azt gondolom, nem lehet úgy adórendszerről beszélni, nem lehet úgy adópolitikáról beszélni, tisztelt képviselőtársaim, hogy ne fogalmaznánk meg, milyen gazdaságpolitika is veszi ezt körül. Milyen célokat tűzünk ki egy adórendszer elé? Kiket fog segíteni, kiket fog támogatni? Hol fog olyan elemeket betenni a gazdaságba, a gazdaságpolitikába, amelyek ösztönöznek?

A miniszter úr mindezekről egy szót sem beszélt. Számokat és számokat idézett, még egyszer mondom: mintha a homokba dugta volna a fejét; és nem beszélt arról, nem nézett szembe a tényleges problémákkal: a növekvő munkanélküliséggel, az államadósság növekedésével, a túladóztatottsággal; azzal, hogy Magyarország gazdaságpolitikai szempontból az elmúlt három évben az éltanulóból a sereghajtók közé csúszott vissza; nem beszélt arról, hogy 2004-ben csökkentek a reálkeresetek - mindezekről egy szót sem hallottunk.

És arról sem hallottunk egy szót sem, hogy mit kíván tenni az adórendszer annak érdekében, hogy ezek a rossz tendenciák megforduljanak. Kicsit az volt az érzésem, mint hogyha a miniszter úr úgy járt volna, mint az az ember, aki egy szakadék felé tartó autóban ül, és a kesztyűtartó lámpáját akarja megjavítani. Miniszter úr - mondanám, ha itt lenne -, sokkal nagyobb gondjaink vannak annál, mint amikről ön a számok nyelvén beszélt!

Katona Béla az előbb itt szintén számokat sorolt. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem az a kérdés, hogy 20 százalék, 30 százalék vagy 40 százalék. Lehetne az adókulcs mértéke 90 százalék is, ha az emberek zsebében annyi pénz maradna, amennyiből valóban normális, emberhez méltó életet tudnak élni. Nem a számokon kell tehát elsősorban segíteni, hanem azon a környezeten, amely most ezt az adóváltozást előkészítette.

Hiszen mit várunk el egy jó, normálisan működő adórendszertől? Támogassa a gyermeket nevelő családokat. Ismerjük a népesedési tendenciákat; azt gondolom, ez mindenki számára evidencia. Azt várjuk el, hogy támogassa a hazai kis- és középvállalkozásokat - ők adják a munkahelyek kétharmadát az országban, elemi érdekünk tehát, hogy a hazai vállalkozások támogatásokat kapjanak; és ösztönözze a munkát, a munka világát.

(11.30)

Ez a három célkitűzése van a Fidesz frakciójának, amikor elkezdi ezt az adóvitát: a családok támogatása, a hazai kis- és középvállalkozások támogatása, a munka ösztönzése és a munkahelyteremtés ösztönzése. Ez szerintünk a legfontosabb feladat. Az elmúlt három évben ezekkel szemben történtek módosítások az adórendszerben. Ez a mostani adórendszer - mondjuk ki nyíltan! - bünteti a munkát, nem segíti a gyermeket nevelő családokat, és drasztikusan adóztatja azokat a hazai kis- és középvállalkozásokat, akiktől egyébként azt várjuk el, hogy munkahelyet hozzanak létre.

Nézzük, mi jellemezte ezt a gazdaságpolitikát! Átgondolatlanság, a koncepció hiánya, sodródás. Az elmúlt három év annak a jegyében telt, hogy majd a piac megold mindent, ennek jegyében szüntette meg ez a kormány a Széchenyi-tervet, állította le. (Derültség az MSZP soraiban. - Gőgös Zoltán: Most fizettük ki!) Ennek jegyében került visszavágásra az otthonteremtési program, ennek jegyében szüntették meg a családi gazdaságok és agrártermelők támogatását. Ennek mi lett a következménye, tisztelt képviselőtársaim? Az, hogy a magyar gazdaság ma lehetőségei alatt teljesít és teljesített az elmúlt három esztendőben. A magyar gazdaságban ma nem az a gond, hogy a vállalkozóknak nincsenek elképzelései, nincsenek tervei; ma a magyar gazdaság leggyengébb láncszeme az a gazdaságpolitika, amelyért elsősorban a kormányzat felelős. Ráadásul ezt tetézte 2002 őszén egy hibás gazdaságpolitikai váltás, amely nem vette figyelembe a gazdaság reális teljesítményét. Mi lett a következménye? Megugrott a hiány mértéke, és Magyarország egy eladósodási pályára került. Hallgassák meg legalább az Eurostat véleményét, ha itt, a parlamentben már az ellenzéki képviselőkre nem figyelnek, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim! Mit mond az Eurostat? Azt mondja, hogy Magyarországon a hiány folyamatosan növekedett az elmúlt években, Magyarország Görögország államháztartási hiánya után a legmagasabb ilyennel rendelkezik az Európai Unió tagjai között, és miközben többlete van Dániának, Svédországnak, Finnországnak vagy éppen Észtországnak, Magyarország egy olyan eladósodási pályára került, amely jelentősen rontja a magyar gazdaság esélyeit és kilátásait. Egyébként el kell ismernem, hogy ezt már a pénzügyminiszter úr is belátja. Éppen az elmúlt napokban közölte, hogy sem az idei, sem a jövő évi hiány mértékét a kormányzat nem tudja tartani.

Mire szolgált ebben a gazdaságpolitikai keretben az adórendszer? Az adórendszernek az elmúlt három évben egyetlenegy célja volt: megpróbálni csökkenteni a hiány mértékét, és az államháztartás lyukait betömködni. Ennek köszönhető az, hogy 33 adóemelésre került sor az elmúlt három esztendőben. Ehhez még hozzájött most ebben az évben már három, év közben, tehát nem az év elején. Ennek aztán az lett a következménye, hogy egyre többet von el a gazdaságból a kormány; az ominózus centralizációs ráta, ami 2002-ben még 40,8 százalék volt, 2005-re már 44,9 százalékra növekedett, az újraelosztási ráta pedig a 2001-es 46,8 százalék helyett 2005-re 52,3 százalék lett. PM-adatokról beszélek. Mindez azt jelenti, hogy az állam egyre többet von el a gazdaság szereplőitől, egyre több pénzünkbe kerül az államigazgatás működtetése.

Pedig emlékezzünk csak vissza, tisztelt képviselőtársaim, milyen ígéretek is voltak! Szeretnék néhányat idézni. Gyurcsány Ferenc kormányprogramjában a következő mondat szerepel: az átlagfizetésnek ne legyen olyan része, amely a legmagasabb kulcs szerint adózik. Megtörtént ez az ígéret? Nem történt meg ez az ígéret? Ez az ígéret nem teljesült. Mit ígért “Egyetértésben a nemzettelö 2002-ben az MSZP programja? Idézem szó szerint: “A gyermekek utáni adókedvezményt alacsonyabb jövedelem mellett is teljes egészében igénybe lehet venni.ö Ígérték, ezt sem teljesítették. Mit ígért Gyurcsány Ferenc 2004-ben “Lendületben az országö című programjában? Idézem szó szerint: “Megszüntetjük azt az igazságtalanságot, hogy a családi adókedvezményt ma csak a legmagasabb adóköteles jövedelemmel rendelkező családok tudják teljes egészében igénybe venni.ö Hát ezt a programot sikerült teljesíteni, de úgy, hogy most már lassan senki nem tudja igénybe venni ezt a fajta adókedvezményt. Éppen most szüntetik meg az egy- és kétgyermekes családok részére, erről majd még beszélni fogok.

Hogyan hangzott a következő ígéret? “Az önkormányzatok részesednek a központi költségvetésbe befolyó áfából.ö A jóléti rendszerváltozás programja, 2002, MSZP-program. Ezt sem teljesítették, ez az ígéret sem került teljesítésre, mint ahogy ezt már korábban éppen az önkormányzati bizottságtól is hallhattuk.

De nézzük Gyurcsány Ferenc ígéretét! “Az állami kiadások és ezzel együtt az adók csökkentése több levegőt biztosít a vállalkozásoknak, nagyobb lehetőséget a fejlesztésre, növekedésre.ö Ez az ígéret sem teljesült. Mindjárt idézni fogom majd azokat a vállalkozói véleményeket, amelyeket a vállalkozók tesznek az adórendszerrel kapcsolatban. Volt még ígéret az MSZP-nél 13 százalékos adókulcsra, emlékezünk rá. Volt ígéret az SZDSZ-nél 18 százalékos adókulcsra mindenkinek - emlékezzünk a letolt nadrágos plakátokra! Mindezekből semmi nem teljesült az elmúlt három esztendőben. Azt is mondhatnám, a magyar választó nevében - ha már az előbb Vörösmartyt idéztem, egy másik Mihályt is hadd idézzek -: “hittem szép szavadnak, mégis megcsalál.ö Ez következett be az adóígéretek tekintetében is.

De nézzük, mit kaptunk az ígéretek helyett, tisztelt képviselőtársaim! Mi történt az adórendszerben? Szeretnék felidézni néhány olyan módosítást, amely jelenleg is hat, és amelynek a módosítására egyelőre kísérletet sem látunk.

Az első lépése volt ennek a kormánynak 2002-ben, hogy a telefonadót bevezette: nem igényelhető vissza a vezetékes és mobiltelefonok áfája. Először még csak 30 százalékával lépték meg ezt a módosítást, most már 50 százalék 2005-re ez a változtatás. Az egészségügyi járulék mértékét 3-ról 4 százalékra emelték, jelentősen rontva ezzel az emberek zsebében lévő pénznek a nagyságát. Emlékezzünk erre vissza! A nyugdíjjárulék és a magánpénztári tagdíj adókedvezményét eltörölték. Ez egy 25 százalékos kedvezmény volt, csak ebből a tételből 80 milliárd forint bevételre tett szert az állam az elmúlt években. Az otthonteremtési programmal, az ígérettel szemben, hogy megtartják és továbbfejlesztik, mi történt? Az adókedvezményt itt 240 ezerről 120 ezerre csökkentették, havi 10 ezer forintot véve ki a családok zsebéből. Az életbiztosítások hozama adókötelessé vált, hiszen adót nemcsak azzal lehet emelni, ha az adókulcs mértékét növelem, hanem azzal is, ha az adókedvezmény mértékét veszem el az emberektől.

Áfaváltozások. Külön vitát érdemelne az, hogy mi történt ezen a területen. Szeretnék arra emlékeztetni, hogy most a 25-ről 20 százalékra történő csökkentést egy nagy fegyvertényként adja el a kormány, de azért emlékezzünk csak vissza, hogy vannak olyan adótételek, ahol még mindig rosszabb a helyzet, mint 2002-ben. A villamos energia áfája ebbe a körbe tartozik. Mennyire is nőtt 12 százalékról az áfa mértéke, államtitkár úr? 25 százalékra. Most ebből csökkentenek 5 százalékot 20-ra, de hát 12 és 20 között még mindig van 8 százaléknyi különbség, amennyivel növekedett ez az adóteher. Emelkedett a gépjárműadó, az úgynevezett súlyadó 800 forintról 1200 forint/100 kilogrammra. Duplájára nőtt a cégautók adója. Jelentősen és érzékelhetően az autót használók költségei az elmúlt években jelentősen megnőttek. A kis- és középvállalkozói beruházási kedvezmény igénybevételének a lehetőségét korlátozták. Fájdalmas dolog volt, hogy a jogosultak köréből ezzel a módosítással kizárták azokat a gazdákat, akik az agráriumban egyéni vállalkozóként működtek. Új adónemek kerültek bevezetésre, többek között az innovációs járulék, amelyet a vállalkozóknak kell megfizetni, rontva ezzel a vállalkozásaink versenyképességét. Regisztrációs díj. Erre a kormánypárti oldalon mindig azt halljuk, hogy a fogyasztási adót váltotta ki a regisztrációs adó. Igen, ez így van, csakhogy a mértéke különböző attól a fogyasztási adótól, ami a korábbi időszakban volt, jelentősen emelkedtek ezen személygépkocsik tekintetében, és bevezették motorkerékpárra is, olyan mértékben, amely jelentősen drágította ezeknek a fogyasztási cikkeknek az árát.

A vállalkozók terheinek a növekedése különösen szembetűnő volt. A vállalkozói igazolvány kiváltása 5 ezerről 10 ezer forintra, üzlet működési engedélye 5 ezerről 10 ezer forintra nőtt, egy részvénytársaság és egy kft. cégbejegyzése 80 ezer forintról 100 ezer forintra nőtt az önök módosításával. Nőtt az osztalékból származó jövedelem adója, nőtt a külön adózó jövedelmek, például a lakásbérlet magánszemélyek számára kirótt adója 20-ról 25 százalékra, és új járulékként 2005-től a vállalkozói járulékot is bevezették, amely szintén érinti a vállalkozások működőképességét.

(11.40)

Ha már a személygépkocsival kezdtem, azzal is hadd zárjam. A törzskönyvkiadás illetéke, valamint a forgalmi engedély kiadása 50 százalékos mértékben nőtt 2004-ről 2005-re, jelentősen nőttek tehát az adóterheink az elmúlt három esztendőben.

Mit ígér a kormányzat most? Mit hallhattunk az előbb is az MSZP vezérszónokától? Azt hallhattuk, hogy most valóban túl vagyunk adóztatva, valóban nagyon magas az elvonás a vállalkozóktól és a magánszemélyektől, de majd 2010-ben jó lesz. Majd öt év múlva, ha ez a program elindul, eljön a Kánaán, és a vállalkozók, valamint a magánszemélyek jóval kevesebb adót fognak fizetni, mint most.

Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ötéves adócsomagokról már hallottunk. Emlékezzünk vissza, Gyurcsány Ferenc idén januárban azzal kezdte: nagy adóbejelentések, adóreform, külön bizottság állt fel arra, hogy adóreform-javaslatokat dolgozzon ki. Mi sült ki belőle márciusra? Semmi jó. Egyetlenegy olyan javaslat nem került az asztalra, amelyet a kormány meg tudott volna fogadni. Magyarul: semmi nem történt ezekből a bejelentésekből. Most újra azt az ígéretet halljuk, hogy 2005-2006 még nem a mi esztendőnk, de majd öt év múlva mennyire jó lesz. De addig mi lesz, tisztelt képviselőtársaim? Egy olyan országban, ahol év közben is adóváltozásokat léptetnek életbe, mint az idén - természetbeni juttatások, a borravaló adómódosítása -, hogyan lehet felelősen öt évre előre tervezni? Hogyan lehet egy olyan kormánynak az adóígéreteit elhinni, amely a választóknak tett ígéreteit sem teljesítette az elmúlt években, sőt az ellenkezőjét csinálta? Adócsökkentés helyett adót emelt az elmúlt években.

Az a határozott véleményünk, hogy általában azok szoktak sokat beszélni a jövőről, akik a jelen problémáival nem tudnak szembesülni. Mintha most is ez lenne a helyzet. Hadd idézzek a beterjesztett anyagra vonatkozóan a vállalkozóktól néhány kijelentést. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a következőt mondja: “A vállalkozói kör jövőre enyhe tehernövekedést kénytelen elszenvedni, ha a beterjesztett ötéves adóprogram megvalósul.ö Mit mond az elnök úr? Tehernövekedés következik be. Mit mond a Vállalkozások Országos Szövetségének az elnöke? “A vállalatok versenyképességében és jövedelmezőségében nem okoznak érzékelhető változást az adózással kapcsolatos jövő évi változások.ö Ez már egy pozitívum, tisztelt képviselőtársak, mert legalább nem romlik a helyzet. Az elmúlt három év tehernövekedése után azt mondhatjuk, hogy legalább van olyan, aki szerint ez a helyzet nem romlik.

Mit mond a Magyar-Amerikai Kereskedelmi Kamara adóbizottságának vezetője? - idézem őt is szó szerint: “A magyar adórendszer károsan befolyásolja az ország versenyképességét.ö Változtat ezen valamit a kormányzat? Semmit nem változtat. Azt mondja, majd öt év múlva, 2009-ben vagy 2010-ben valamilyen módosítást el fogunk fogadni. Mit mond a Német-Magyar Ipari Kamara vezetője? “A tervezett lépések inkább kedvezőtlenül érintik a vállalatok gazdálkodását. A beharangozott intézkedések közül az elvileg kedvezménynek szánt alacsonyabb társasági adót olyan feltételhez kötik - ugye, legalább a minimálbér dupláját kell a dolgozóknak kifizetni -, ami miatt a kis- és középvállalkozások eleve nem élhetnek ezzel a lehetőséggel. “

Tisztelt Ház! Sorra lehetne még az idézeteket hozni, talán még egyet hadd emeljek ki; az Ipartestületek Országos Szövetségének elnöke: “Nagyon nehéz helyzetbe kerültek a vállalkozások, a tartalékaikat élik fel. Ezért is szeretnénk, ha legalább a jövő évi terveiket biztosabb alapokra tudnánk helyezni.ö - mondja az IPOSZ elnöke. Magyarán, nem ellenzéki vélemény, nem független szakértői vélemény, azok állítják ezeket, akikkel önök most úgymond jót kívánnak tenni. Nőnek a terheik, romlik a versenyképesség. Úgy érezzük tehát, tisztelt képviselőtársaim, hogy Gyurcsány Ferenc a jövőről beszél, hogy ne kelljen a jelen gondjaival szembesülni, és nem ad választ arra a kérdésre, hogy addig mi lesz. Addig mi lesz, amíg a 2009-re és '10-re ígért távoli ígéretek megvalósulnak?

Nézzük akkor most néhány szóban a beterjesztett anyagot! Katona Béla hosszan beszélt előttem arról, hogy az szja 38-ról 36 százalékra csökkentésre milyen pozitív lépés lesz. Arról már kevesebbet beszélt - érthetően -, hogy ez a módosítás az egy és két gyermeket nevelő családoknál megszünteti az adókedvezményt. Mert mit is kellett volna ekkor kimondania Katona Bélának? Azt kellett volna kimondania, hogy ez egy olyan adómódosítás, ahol az átlagos és átlag alatti jövedelműek rosszabbul járnak, a felsőbb kategóriában levők pedig kedvezően járnak. Ezt nevezi ön, tisztelt képviselőtársam, egy baloldali adórendszernek?

Számoljon csak velem együtt! Nézzünk két szülőt, aki az átlagkereset környékén keres, akinek két gyermeke van. Az egyik szülő havi bruttó keresete 150 ezer forint, ennek a nettója idén 100 ezer forint, 2006-ra, a PM számításai szerint 103 500 forint lesz. A másik szülő havi bruttó keresete 100 ezer forint, ennek a nettója most 78 ezer forint, jövőre a PM számításai szerint 79 ezer forint lesz. Azt mondhatnánk tehát, hogy jól járnak. Csakhogy van két gyermekük, akikre eddig igénybe tudtak venni egy adókedvezményt, emiatt az éves jövedelmük az idén összességében egész évre a családnak 2 232 000 forint, ha viszont az önök módosítását elfogadjuk, akkor jövőre a kétszülős, kétgyermekes család éves keresete 2 190 000 forint lesz, ami azt jelenti, hogy 38 ezer forinttal kevesebbet fognak jövőre hazavinni, mint az idén. (Közbeszólások az MSZP soraiból: És a családi pótlék?) Erre is készültem, mert hallom a bekiabálásokat az MSZP részéről, hogy mi van a családi pótlékkal.

Egyrészt talán ne felejtsék el, hogy a családi pótlék… (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget. - Keller László: Huszonöt perc!)

Forrás: parlament.hu