BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az Európai Unióban a megváltozott munkaképességűek 41-42 százaléka dolgozik. Magyarországon ezzel szemben 15 százalék, egyes szakértők szerint ennél is sokkal kevesebb, csak 9 százalék jelenik meg a munkaerőpiacon. Azon szerencsés kevesek, akik találnak munkát, sincsenek jó helyzetben, hiszen sokszor megalázó a tevékenység, amire rákényszerülnek.

(17.50)

Helyzetük a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását segítő állami támogatás felhasználásáról szóló szabályozás megváltozásával még inkább nehézzé vált és elbizonytalanodott.

Ezt azért mondom, mert miközben magam is tudom, hogy szükség volt a szabályozás megváltoztatására, hiszen nagyon sokan visszaéltek ezzel a támogatási formával, az ilyen munkavállalókat foglalkoztató munkaadók nagyon érzékenyen reagáltak ezekre a tervezett változtatásokra, sok esetben létszámcsökkentéssel vagy bércsökkentéssel. Miközben pontosan tudjuk, hogy a nehéz körülmények között élők számára, részben anyagi körülményeik miatt fontos a munka, másrészt terápiás jellegű is, jó lenne, ha olyan szabályozás lenne kialakítható, amelyben ösztönzik a munkavállalókat a foglalkoztatásra.

Kérdésem a következő: jelenleg milyen arányban vannak jelen megváltozott munkaképességű emberek a munkaerőpiacon, és milyen módon lehet növelni a foglalkoztatásukat, ösztönözni foglalkoztatásukra a munkaadókat?

Köszönöm a figyelmet. (Filló Pál tapsol.)

Forrás: parlament.hu