DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Az elmúlt héten megnőtt a levélkézbesítők forgalma Kiskunhalason: egy október 3-án kelt levelet kellett továbbítaniuk a város polgármesterének, a képviselő-testület tagjainak, az ügyészségnek, az APEH-nek, a megyei közigazgatási hivatalnak, valamint az OEP ellenőrzési főosztályának. Egy, a kórházban dolgozó leveléből azt tudhatjuk meg, hogy a kormány által követendő példának tartott kiskunhalasi kórházban milyen módon történik a magántőke bevonása, a privatizáció a HospInvest Rt. által. Eszerint az elmúlt évben megkötött beruházási és vagyonhasznosítási szerződésben az rt. vállalta, hogy 2010-ig közel 1,8 milliárd forintot fordít épület-rekonstrukcióra, azaz beruház az intézménybe, hiszen annak és tulajdonosának erre nincs pénze. Ennek megtérülése már a kiírás pillanatában is kétségesnek tűnhetett volna, mert nincs a betegellátáson kívüli tevékenysége a kórházban.
A HospInvest nemhogy befektetett és kockáztatott volna a nem létező saját vagyonából, hanem a kórházzal felvetetett 630 millió forintos hitelt kívánja e célra fordítani, ha egyáltalán e célra kívánja fordítani, hiszen az rt. a kórháztól eddig kölcsönkért 230 millió forint felhasználását illetően sem garanciát nem adott, sem célt nem jelölt meg. A kórház az általa felvett hitel fedezetéül teljes évi betegellátási bevételét adta árbevételi engedményezés formájában a hitelintézetnek - ez a mérték a hatályos jogi szabályozás szerint tilos. A levélből megtudhattunk más, a hűtlen kezelés és pazarló gazdálkodás kritériumait kimerítő belső elszámolási, anyagbeszerzési és más trükköket, feltéve, ha az állítások igazak, márpedig a kórház vezetése és a HospInvest Rt. sajtóban megjelent vérszegény reagálása a levélre ezt a látszatot kelti.
Kérdezem miniszter urat, eljutott-e önhöz a levél; ha igen - nagyon meg lennék lepődve ennek ellenkezőjéről -, elrendelte-e már a vizsgálatot? (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) A levél, vagy ha az nem is, az általam elmondottak alapján még mindig követendő példának tartja-e a kiskunhalasi magánosítást?
Várom válaszát. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés