DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Kedves Képviselőtársaim! Csak befejezném az iménti gondolatot. A számítások szerint a családok 94 százaléka jól, jobban jár ezzel a rendszerrel, aminek az a további lényege, hogy az a meglévő különbség, ami a szegényebb és a tehetősebb családok gyermekei közötti olló nyílását mutatja, ezzel a rendszermódosítással szűkülni fog, és a társadalmi közösből egyformán fogunk tudni adni ezeknek a gyerekeknek, nem lesz továbbra is ilyen széles a kettejük közötti sáv.

Ha már képviselő úr volt olyan kedves, és számokat sorolt föl, akkor egy számítást én is kiemelek a sok közül. Ott, ahol eddig például kétszülős és kétgyermekes családmodellben a két szülő minimálbéren volt, és nem tudtak ezért érvényesíteni adó-visszatérítést, valamint mert pár forinttal a határon túl voltak, nem tudtak rendszeres gyermekvédelmi támogatást sem igénybe venni, most ők gyermekenként 6200 forint helyett gyermekenként 12 ezer forintot fognak kapni.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu