GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Amikor a bizottsági vélemény ismertetésekor arról beszéltem, hogy ellenzéki képviselőtársaim nem értik a földért életjáradékö program lényegét, akkor nem gondoltam volna, hogy erre ráerősít Kékkői képviselőtársam, mert a két dolognak körülbelül annyi köze van egymáshoz, mint Gizikének a gőzekéhez, és ezt állandóan keverik.
Tisztelt Képviselőtársam! Ez a program, amiről most beszélünk, amit azt javaslunk, hogy terjesszük ki egy kicsit nagyobb körre, ez azoknak a földdel rendelkező, nem abból élő, idős, szegény, általában örökös nélküli idős embereknek szól, akik szeretnék a hátralévő idejüket valamivel jobb körülmények között megélni, mert azt gondolom, hogy egy átlagos 30 ezer forint körüli jövedelemkiegészítés, mondjuk, ebben a körben nagyon komoly összegnek számít.
A másik, ha nem értenék pontosan, mi az Európai Unió szándéka, az pedig az, hogy ha egy mezőgazdasági termelésből élő agrárvállalkozó abba akarja hagyni 55 éves korában ezt a tevékenységet, mert belefáradt, mert beleunt, akkor idő előtt nyugdíjba mehessen. Nem igazán értem, hogy ezt a két dolgot hogyan lehet összekeverni egyáltalán. A két ügynek az égegyadta világon semmi köze egymáshoz. Az meg aztán abszolút elképesztő, hogy ez egy ellenpropaganda lenne államosítás címén!
Tisztelt Képviselőtársam! Az állam egy centiméter földet nem vásárolt meg ebben a három évben, csak életjáradék formájában. Ha itt valaki államosított, azok nem mi voltunk, hanem beszélhetnénk itt különböző privatizációs technikákról, ahogyan juttattak különböző baráti cégeknek állami földeket. Azt gondolom, abba kellene hagyni ezt a marhaságot. Ne keverjék már össze ezt a két dolgot! Ennek a két dolognak az égegyadta világon semmi köze nincs egymáshoz, Kékkői képviselőtársam!
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés