IVÁNCSIK IMRE honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Nagyon szépen köszönöm az ön interpellációját, hiszen ebből a honvédelmi tárca költségvetése, az együtt megfogalmazott beszerzési, korszerűsítési, fejlesztési célok megvalósítása iránti aggodalom fejeződik ki, ami mindenképpen jó így a számunkra, különösen a költségvetési vita előtt, hiszen majd következik a következő év költségvetése, amikor fontos lesz, hogy még emlékezzünk majd ezekre az aggodalmakra.
Nagyon fontosnak tartjuk mindannyian - biztos vagyok abban, hogy ön is e képviselők közé tartozik, képviselő úr - az olcsóbb állam megvalósítását. Éppen ezért szükség van arra, hogy a költségvetési hiányt is csökkentsük, és mint ahogy ön előtt is ismert, a honvédelmi tárca eléggé előrelátóan, már 2003 óta számos olyan intézkedést vezetett be, önállóan is, ami létszámcsökkentésről, a használt ingatlanok számának a csökkentéséről, a meglévő szervezetek számának a csökkentéséről és a rezsiköltségek csökkentéséről szólt.
A Gyurcsány-kormány teljesen világossá tette az előző évi költségvetés tárgyalásakor, hogy abban a dilemmában, amikor fölvetődik, hogy újabb források szükségesek a gazdaságfejlesztéshez, a mezőgazdaság támogatásához, a munkahelyteremtéshez és a nyugdíjak emeléséhez, ebben a forráskeresésben egyértelműen a honvédelmi tárcának korábban már ígért GDP-százalékok rovására fog ez történni, és ez mindenki számára teljesen nyilvánvaló és világos.
A honvédelmi tárcánál olyan átgondolást végeztünk el, és olyan módon végezzük a gördülő tervezést - a tízéves terveket rendszeresen áttekintjük -, hogy ebben a helyzetben is minden lényeges fejlesztést el tudtunk és a jövőben is el fogunk tudni végezni. Az ez évi eddigi költségvetési felhasználásunk 68,3 százaléknál tart, és az a bizonyos 1,29 százalék felhasználásra kerül oly módon, hogy ennek egy jelentéktelen töredéke a jövő évben kerül kifizetésre.
Az ön első konkrét kérdése, képviselő úr, arra vonatkozott, hogy hogyan valósultak, illetve valósulnak meg az ez évi terveink. Örömmel mondhatom önnek, hogy minden, a már módosított tízéves tervben szereplő elképzelésünket ebben az évben megvalósítjuk, így folyik a Gripen-beszerzési program, folyik a repülőterek korszerűsítése és felújítása, a híradó-fejlesztési program, a gépjármű-beszerzési program is folyik egy, a korábbihoz képest csökkentett mértékben.
A második kérdése pedig arra vonatkozott, képviselő úr, hogy hogyan viszonyul ez a korábbi célokhoz, célkitűzésekhez. Mint említettem, komplexen átgondoltuk a lehetőségeinket, a rendelkezésre álló forrásokat és a szükségleteket, és olyan megoldást találtunk, hogy részben csökkentett darabszámban szerzünk be eszközöket, másrészt bizonyos eszközök beszerzését későbbre halasztottuk. Így például nem szerzünk be könnyű páncélozott szállítójárműveket, hanem helyettük a meglévő BTR-80-asokat korszerűsítjük. A helikopter-korszerűsítést két évvel későbbre halasztottuk, illetve a tüzérségi eszközök beszerzését 2010-re.
Mindezekkel együtt is bátran kijelenthetem, hogy a honvédség rendelkezik a szükséges képességekkel, és a megváltozott helyzetben is tudunk úgy működni, hogy egy-két évvel később ugyan, de minden lényeges célt el fogunk tudni érni, és a honvédség minden pillanatban készen áll arra, hogy a számára megfogalmazott feladatokat végrehajtsa.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés