ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik ma kezdődő ülésünk napirendjének megállapítása. Az ülés napirendjére, a tanácskozás időtartamára, a felszólalási időkeretekre elnöki jogkörben előterjesztett napirendi ajánlást az elektronikus futárpostával megkapták képviselőtársaim. A benyújtott önálló indítványokról szintén ezúton tájékozódhatnak.

Tisztelt Országgyűlés! Most napirend módosítására irányuló kezdeményezésekről fogunk dönteni. A Fidesz-frakció kezdeményezte, hogy napirendünk egészüljön ki 29 előterjesztés tárgyalásával. A Házszabály 47. § (6) bekezdésének megfelelően vita nélkül döntünk ezekről.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a Nemzeti Petíció - a gáz- és a villamosenergiaár-emelések terheinek csökkentésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló T/10553. számú, Pokorni Zoltán és képviselőtársai törvényjavaslatával. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés látható többsége a kiegészítést nem fogadta el.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló T/3725. számú, Szijjártó Péter, Selmeczi Gabriella és Szakács Imre képviselők törvényjavaslatával. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen.

Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről szóló 2000. évi XCVI. törvény módosításáról szóló T/3991. számú, Bóka István, Selmeczi Gabriella és Bartha László képviselők törvényjavaslatával. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen.

Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a külföldiek szezonális munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatásáról és az ahhoz kapcsolódó közterhek egyszerűsített befizetéséről szóló T/4292. számú, Kerényi János és képviselőtársai, Fidesz, Lezsák Sándor, független, valamint Karsai Péter MDF-es képviselő törvényjavaslatával. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen.

Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló T/9706. számú, Nagy Gábor Tamás képviselő törvényjavaslatával. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen.

Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a Nemzeti Petíció - a privatizációval, a magyar munkahelyek védelmével és a magyar vállalkozók támogatásával kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló T/10538. számú, Pokorni Zoltán és képviselőtársai törvényjavaslatával. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen.

Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a nemzeti emlékhelyek létesítéséről, szabályozásáról szóló H/10185. számú, Balsay István képviselő országgyűlési határozati javaslatával. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen.

Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a gyermekbarát társadalmi környezet kialakítása érdekében egyes törvények módosításáról szóló T/10281. számú, Szabó Erika és Mátrai Márta képviselők törvényjavaslatával. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen.

Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét az ápolási díj összegének a mindenkori minimálbérhez történő kötéséről szóló H/10681. számú, Mátrai Márta és Szabó Erika képviselők országgyűlési határozati javaslatával. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen.

Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a Nemzeti Petíció - az otthonteremtés állami támogatásáról címmel előterjesztett T/10700. számú, Pokorni Zoltán, Varga Mihály és Mádi László képviselők törvényjavaslatával. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen.

Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészek állami megvásárlásáról és a megszűnt mezőgazdasági szövetkezetek üzletrész-tulajdonosainak kárpótlásáról szóló T/4005. számú, Arnóth Sándor és képviselőtársai törvényjavaslatával. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen.

Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a gyermekgondozási díj időtartamának és felső összeghatárának megemelése, valamint a foglalkoztatási törvényben biztosított munkaadói támogatások kiterjesztése érdekében egyes törvények módosításáról szóló T/11693. számú, Vígh Ilona képviselő törvényjavaslatával. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen.

Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló T/12362. számú, Tállai András képviselő törvényjavaslatával. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen.

Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló T/13305. számú, Selmeczi Gabriella és Frajna Imre képviselők törvényjavaslatával. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen.

Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét az ifjúságnak nyújtott állami támogatások növeléséről szóló H/14191. számú, Szijjártó Péter és Nyitrai Zsolt képviselők országgyűlési határozati javaslatával. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen.

Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.

(14.40)

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, valamint egyéb törvények módosításáról szóló T/14407. számú, Kósa Lajos képviselő törvényjavaslatával. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen.

Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a munkahelyek, a családok és a nyugdíjasok biztonságát megteremtő egyes törvények módosításáról szóló T/14575. számú, Varga Mihály és képviselőtársai törvényjavaslatával. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen.

Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a kistermelői kimérésről és termékértékesítésről szóló T/14950. számú, Kovács Ferenc és képviselőtársai törvényjavaslatával. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen.

Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. számú törvény módosításáról szóló T/14736. számú, Tállai András képviselő törvényjavaslatával. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen.

Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról szóló T/15146. számú, Sági József és képviselőtársai törvényjavaslatával. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen.

Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a Szülőföld Alapról szóló 2005. évi II. számú törvény módosításáról szóló T/15280. számú, Németh Zsolt képviselő törvényjavaslatával. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen.

Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításáról szóló T/15638. számú, Mádi László és Vitányi István törvényjavaslatával. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen.

Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a Magyar Nemzeti Katasztrófa Alap létrehozásáról és működési feltételei megalkotásáról szóló H/2828. számú, Papcsák Ferenc képviselő országgyűlési határozati javaslatával. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen.

Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét az M3, M35 autópályák elválási csomópontjának teljes és azonnali kiépítéséről szóló H/14609. számú, Halász János és képviselőtársai országgyűlési határozati javaslatával. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen.

Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét az Európa kulturális fővárosa cím odaítélésének módjáról szóló H/16392. számú, Halász János és Homa János képviselők által benyújtott országgyűlési határozati javaslattal.

Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen.

Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. számú törvény módosításáról szóló T/16646. számú, Bagó Zoltán és képviselőtársai által előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen.

Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a fokozottabb ár- és belvíz elleni védekezésről és a károsultak megsegítése érdekében szükséges kormányzati intézkedésekről szóló H/17296. számú, Balsay István képviselő által előterjesztett országgyűlési határozati javaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a nemzeti vasút jelenlegi helyzetének, valamint a szükséges fejlesztési irányoknak a kivizsgálására országgyűlési vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményező H/17629. számú, Fónagy János képviselő által előterjesztett országgyűlési határozati javaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen.

Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény módosításáról szóló T/17534. számú, Varga Mihály és Lasztovicza Jenő képviselők által előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen.

Az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.

Tisztelt Országgyűlés! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi ajánlásról fogunk dönteni. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirendi ajánlást elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! 14 óra 46 perc van, most áttérünk az interpellációk, azonnali kérdések és kérdések tárgyalására.

Tisztelt Országgyűlés! A 2005. június 13-ai ülésünkön Manninger Jenőnek, a Fidesz képviselőjének a gazdasági és közlekedési miniszterhez címzett interpellációjára adott választ sem a képviselő, sem az Országgyűlés nem fogadta el, az interpellációt ezért az elnök kiadta a gazdasági bizottságnak. A bizottság jelentését I/16445/1. számon kapták kézhez képviselőtársaim. (Zaj. - Megkocogtatja a csengőt.)

Az elfogadott napirend szerint először 5-5 perces időkeretben a bizottság előadója és a kisebbségi vélemények ismertetője, majd Manninger Jenő képviselő úr és Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter úr kap majd szót - vagy képviseletében az államtitkár úr.

Megkérdezem Göndör István képviselő urat, hogy kívánja-e a bizottsági jelentést szóban kiegészíteni. Úgy látom, hogy igen. Kérem Göndör István képviselő úr mikrofonját bekapcsolni! (Megtörténik.) Parancsoljon, öné a szó.

Forrás: parlament.hu