DR. JÓZSA ISTVÁN, a környezetvédelmi bizottság alelnöke, a bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Az Európai Unióhoz történt csatlakozással a magyar jogalkotásnak folyamatosan nyomon kell követnie az uniós változásokat, követnie kell a parlamenti és tanácsi irányelveket, és ezt be kell ültetni a hazai jogrendbe.
Az Unió környezetvédelmi irányultságú jogalkotása láthatóan fejlődik, azt lehet mondani, egyre intenzívebb, így a közeljövőben folyamatosan számolni lehet növekvő számú környezetvédelmi jogalkotás igényével, tehát ilyen értelemben lehet, hogy indokolt a két törvénymódosítás különválasztása.
Az Unió környezetvédelmi jogalkotása a fenntartható fejlődés, a társadalmi igazságosság megvalósítását szolgálja. Ennek része a törvényjavaslat alapjait jelentő uniós szabályozás, ami az előttünk lévő törvényjavaslat tárgyát is képezi. A T/17644. számú törvényjavaslat, amely az egyes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi feladat- és hatásköröket megállapító törvények uniós közösségi jogi aktusnak való megfeleltetéssel összefüggő módosításáról szól - szép hosszú címe van -, tartalmazza a 2003. évi IV. számú európai közösségi számot viselő európai irányelv érvényesítését, ami környezetvédelmi adatok, tények, információk és a nyilvánosság mint szabadság kérdéseiről rendelkezik. Ennek érdekében módosul a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 13. §-a. Ez az egyik leglényegesebb eleme az előttünk lévő törvényjavaslatnak, hogy a nyilvánosság mint kontroll, törvényi garanciákat is kapjon. Lényegesen részletesebben és pontosabban fogalmazza meg a javaslat az információ biztosításához fűződő jogokat, illetve az információ szolgáltatóinak kötelezettségét, ami az egészséghez, az egészséges környezethez fűződő alkotmányos jog érvényesülését, tehát az emberi egészséget szolgálja.
(14.40)
Az Európai Parlament és a Tanács 2003 májusában két korábbi irányelv módosításával új irányelvet fogadott el: a környezettel kapcsolatos egyes tervek és programok kidolgozásánál a nyilvánosság biztosításáról, valamint az igazságszolgáltatáshoz való jogról. Ebben a 2003. évi 35. számú EK-irányelvben többek között előírja, hogy a fejlesztések jóváhagyásának engedélyezésére vagy elutasítására vonatkozó jogerős határozatról nyilvános tájékoztatást kell adni. Ezen irányelvnek való megfeleltetés miatt kerül sor a környezetvédelmi törvény módosítására is.
Az Unió rendeletének következtében történik a kémiai biztonságról szóló törvény kiegészítése, valamint a hulladékgazdálkodásban az Unió 1999. évi 31. számú EK tanácsi irányelv jelentési kötelezettségét még nem tartalmazta a hazai hulladékgazdálkodásról szóló törvény, ez is beépítésre kerül.
A törvényjavaslatban az Unióhoz kötődő módosításokkal együtt történik meg a környezetvédelmi engedélyezési eljárások módosítása, amely összefügg a tárca területi szerveinél és a közigazgatási eljárásban általában is történt változással. Átalakul a környezeti hatásvizsgálat és a környezethasználati engedélyezés rendszere a korábban javasolt, illetve Unióban már követett módszernek megfelelően. A korábbi előzetes környezeti tanulmány, illetve részletes környezeti hatástanulmány és egységes környezethasználati engedély rendszere úgy módosul - némileg tömörítve -, hogy előzetes vizsgálati eljárás és környezeti hatásvizsgálat vagy egységes környezethasználati engedélyezési eljárás részévé válik, vagy ennek keretében szerezhet engedélyt a környezethasználó.
Az egyszerűsítés sok eddigi problémát old meg, és sok konfliktust okozó vitát előzhet meg, és a társadalom érdekében nem járhat a környezet állapotának romlásával, az egészséges környezethez való jog sérelmével.
Összességében a többségi vélemény 11:8 arányban alkalmasnak tartotta vitára az előterjesztést. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés