DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Azért felhívnám Márton Attila képviselőtársam figyelmét arra, hogy nem az a kérdés, hogy tudjuk-e, hogy mit kell fejleszteni a repülőtéren, az a kérdés, hogy azt a 300 milliárdot, amibe ez a fejlesztés kerül, ki fogja befizetni; azt a fejenként 30 ezer forintot az állampolgárok befizessék-e, azok az állampolgárok, akik döntő többsége egyébként életében nem szokta igénybe venni egyszer sem a repülőtér szolgáltatásait.
Hogy Földesi Zoltán képviselőtársam gondolatát folytassam: csakugyan van annak valami diszkrét bája - elmondtam én ezt már itt a parlamentben, de most elmondom újra - , hogy az a Fidesz kritizálja a privatizációt, amely Fidesz-kormány a maga hivatali ideje alatt majdnem kétszer annyi vagyontárgyat privatizált, mint a szocialistaszabad demokrata kormány, amely vagyontárgyak együttes becsült értéke jóval több mint a duplája volt annak, mint amit eddig mi eladtunk, igaz viszont, hogy az érte elért árbevétel a harmadát sem érte el.
(12.20)
Tekintettel arra, hogy önök a Magyar Fejlesztési Bankon meg a tudom is én, micsodán keresztül, és még véletlenül sem nyílt eljárásban privatizáltak, óhatatlanul felmerül a gyanú, tisztelt képviselőtársaim, hogy önöknek azért fáj a privatizáció, mert úgy gondolják, hogy előbb-utóbb hatalomra kerülnek, és akkor folytathatják ott, ahol abbahagyták. Folytathatják ott, hogy harmad-negyedáron adják el a vagyontárgyakat, és ki tudja, hogy a különbözet kinek a zsebébe fog kerülni. Nos, tisztelt képviselőtársaim, azt gondolom, hogy az a képmutató jajveszékelés, amit önök művelnek, körülbelül erről szól.
Bernáth Ildikó képviselőtársamnak meg csak azt szeretném mondani, való igaz, hogy az Európai Unió igen komoly hangsúlyt helyez a foglalkoztatottság növelésére, csak éppen a foglalkoztatottság, ha enyhe mértékben is, de a jelenlegi kormány idején növekedett, és a Fidesz-kormány idején csökkent.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban. - Dr. Juhos Katalin: Szégyen! A parlamentben így nem lehet beszélni. Ez szégyen. Felháborító!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés