GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A szeptemberi tanévkezdet kiváló alkalmat jelentett számos ellenzéki politikusnak újra, az elmúlt évekhez hasonlóan arra, hogy iskolabezárási hullámmal riogassák a magyar választókat, hogy arról beszéljenek, hány iskolát zárnak be. Természetesen ezen politikustársaink az adatokkal rendszerint manipulálnak, hiszen az iskolák, a különböző intézmények összevonását, átalakítását sajátos módon számolják, de ez most egy lényegtelen kérdés.
Annál sokkal lényegesebb, hogy mit is mond erről egy oktatási miniszter. Egy szomorú folyamat természetes következménye a jelenleg zajló iskolabezárási hullám. A kevesebb diákhoz kevesebb tanár kell, hiszen egy önkormányzat nem azért zár be egy tanintézetet, hogy csupán a fűtési költségeket takarítsa meg, amikor a helyi költségvetések egyik legjelentősebb tétele a pedagógusok bére.ö Az oktatási miniszter szerint természetes folyamatról van szó. Idézem: Ma sokkal kevesebb gyerek jár iskolába, mint tíz évvel ezelőtt, és az iskolarendszer sem követte rugalmasan a változást. Ez azt eredményezte, hogy olyan intézményhálózatot finanszíroz az állam, amely egyre kevésbé a valódi igényekre méretezett.ö Szintén az oktatási miniszter véleménye szerint az is egyértelmű, hogy sok esetben szükséges az intézményhálózat átszervezése. Azt érdemes talán pontosítani, hogy ki is az az oktatási miniszter, aki ezeket a szavakat mondta. Itt van a teremben, szeretettel köszöntöm Pokorni Zoltán volt oktatási miniszter urat, akitől ezek az idézetek származnak, 1999-2000-ben a Magyar Hírlapban, a Világgazdaságban és a Népszavában mondta az előbb idézett mondatokat. Mindezt abban az időszakban, a Fidesz kormányzása alatt, amikor négy év alatt több mint 300-zal csökkent az általános iskolák száma, az 1998-as 3732-ről 2002-re 3424-re csökkent az általános iskolák száma. Ez 10 százalékos csökkenést jelent. Az SZDSZ, a liberálisok akkor, a valódi iskolabezárási hullám idején nem támadták az oktatási minisztert, mert akkor is tudtuk, hogy a gyereklétszám több mint egy évtizede csökken, és ezért egyetlenegy oktatási kormányzat sem tehető felelőssé.
A Fidesz, illetve általában az ellenzék iskolabezárásokkal riogató kampánya, amelyeket évek óta láthatunk, nyugodtan mondhatjuk tehát, demagóg és hiteltelen, hamis kampány, egy hazug kampány, hiszen olyan folyamatokról van szó, amelyek egy-másfél évtizede létező társadalmi folyamatok, és amelyekkel valamennyi települési önkormányzatnak, legyen az fideszes vagy nem fideszes vezetésű, szembe kell nézni.
Mi, liberálisok azt mondjuk, hogy nem szabad erőltetni a kisiskolák fennmaradását. Mi, liberálisok azt mondjuk, hogy a gyermekek érdeke kell hogy az első legyen. Ahol a gyermeklétszám túl alacsony, ahol nincs elegendő szaktanár, ott nem szabad erőltetni azt, hogy pusztán az intézmény fennmaradásáért a kistelepülések iskolát tartsanak fönn. Azok a gyermekek, akik összevont évfolyamokon, alacsony gyermeklétszám mellett tanulnak tizedmagukkal éveken át, behozhatatlan társadalmi hátrányokat szereznek már az általános iskola első éveiben. Az országban számos olyan iskola található, ahol a körülmények nem megfelelőek a gyermekek megfelelő fejlődéséhez, és ez természetesen nem az ott tanító pedagógusok alkalmatlansága miatt van így, senki nem azt mondja, hogy ők ne lennének lelkiismeretes és kiváló tanárok, pedagógusok, tanítók. Ez egész egyszerűen ténykérdés. Vannak települések, ahol a gyermeklétszám miatt bizonyos oktatási intézményekben nem megteremthetők azok a feltételek, amelyek a versenyképes, megfelelő tudás megszerzéséhez szükségesek.
Jellemző, hogy a Fidesz és az MDF évek óta megállás nélkül hajtogatja, hogy ezeket a kisiskolákat is meg kell őrizni. Ez persze tipikusan az a jelenség, amikor felelőtlen politikusok, akik egyébként maguk mindent elkövetnének, hogy gyermeküknek ne kelljen ilyen oktatási intézménybe járni, felheccelik a közvéleményt. Mindezt gátlástalanul, falurombolásról beszélve. Arról persze nem beszélnek, hogy mintegy 250 olyan iskola van Magyarországon, ahol a nyolc évfolyamon összesen kevesebb mint 50 diák jár, vagyis átlagban 5-6 diák jár egy évfolyamra, akik természetesen nem is külön-külön, hanem összevont évfolyamokban tanulnak. Arról nem beszélnek, hogy mintegy félezer olyan iskola van Magyarországon, ahol az első négy évfolyamra összesen nem jár 10 gyermek. Arról nem beszélnek, hogy ezek a kisiskolák majd 10 ezer diákot érintenek Magyarországon, és hogy ezekkel a diákokkal mit lehet kezdeni.
Mi, liberálisok azt valljuk, hogy az iskola születésre, vagyonra és lakóhelyre való tekintet nélkül mindenki számára köteles biztosítani a tudás megszerzésének egyenlő esélyét, a gyermekek érdeke kell hogy legyen az első, és mint ahogy az előbb is mondtam, az iskola születésre, vagyonra és lakóhelyre való tekintet nélkül mindenki számára köteles biztosítani a tudás megszerzésének egyenlő esélyét, ahogy azt a Fidesz programja is írta 2002-ben.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés