KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF, a mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Elnök úr, én is egyben szeretném ismertetni a két törvénymódosító javaslathoz a kisebbségi véleményt.

Mint ahogy hallottuk, a mezőgazdasági bizottság 2005. szeptember 27-én, kedden megtartott ülésén megtárgyalta a T/17643. és a T/17644. számú módosító törvényjavaslatokat.

A T/17643. számú törvényjavaslattal kapcsolatban a következő észrevételünk van. A törvényjavaslatban vannak a mezőgazdaság részére kedvező indítványok. Így például kedvező a vízkészletjárulék újraszabályozása. A szabályozás azonban túlságosan szűk körű, korlátozott és a mezőgazdaságnak csak egyes szegmenseit érinti. A vízkészletkezelés agrárszempontok szerinti megítélése, szabályozása nem illeszthető egy olyan salátatörvénybe, amely részletek szabályozására alkalmatlan.

De ugyanígy kell megítélni álláspontom szerint a földrendező és földkiadó bizottságról szóló törvénynek salátatörvényben történő módosítását is. Ez a törvény valóban megérett a módosításra, de csak olyan módon, hogy az a törvény egészét javítsa, és ne tegye még áttekinthetetlenebbé.

Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Elnök Úr! A T/17644. számú törvényjavaslattal kapcsolatban pedig az az álláspontunk, hogy a magyar mezőgazdaságot széles körben érinti a Natura 2000 természetvédelmi rendeltetésű program és szabályozás. Olyan javaslatot azonban nem támogathatunk, amelyik az ország igen jelentős mezőgazdasági területeit érinti, ugyanakkor a gazdálkodók érdekeit, a gazdálkodók jövőbeni magatartásszabályait, legfőképpen pedig a korlátozásokkal kapcsolatos kiegyenlítő szabályokat nem vagy elégtelenül tartalmazza.

A törvényjavaslatokat fontosnak tartjuk, de az általános vitára való alkalmasság szavazásánál az elmondottak alapján nemmel szavaztunk.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki oldalon.)

Forrás: parlament.hu