DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban nagy örömmel tudom megerősíteni képviselő úr állítását: végre az M0-s körgyűrű északi szektorának megépítése elől valóban elhárult az utolsó akadály is. Azt hiszem, ez óriási előrehaladás, tekintve azokat a körülményeket, amelyeket képviselő úr is elmondott, hogy már tizenhárom éve, 1992 óta - mióta először felmerült a lehetőség, hogy Budakalászon meg tudjunk állapodni a körgyűrű elkészültében - nem sikerült ezt a megállapodást tető alá hozni.
Végre megszületett ez a megállapodás, Budakalász önkormányzatával sikerült megállapodást kötnünk, a szerződést aláírnunk, amelynek értelmében, egy időben az autópályával, a várost elkerülő út is megépül; ennek eredményeként az önkormányzat már vissza is vonta egyébként bírósági keresetét, amelyet korábban adott be. Az M0-s északi szektor első ütemének - amely egyébként a 2-es és 11-es számú főutak közötti szakaszt jelenti - megvalósítása pedig még ebben az évben elkezdődhet.
(17.20)
A kivitelező kiválasztására közzétett tender eredményhirdetésére várhatóan pedig még ebben a hónapban sor kerül. Ezt követi a kiviteli szerződés megkötése, majd terveink szerint szintén még az idén az építés is megkezdődhet. Az északi Duna-híd és a hozzá tartozó, a 2-es és a 11-es főúti csomópontok forgalomba helyezését az autópálya-törvény előírásainak megfelelően 2007 végére tervezzük. Azt gondolom, hogy mindannyiunk számára örömteli ez az esemény, illetve hogy ennyire előre tudtunk haladni, most már csak meg kell épülnie - idézőjelben értve természetesen a csakö-ot - az M0-s ezen szakaszának.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés