KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Ebben a szakaszban vártam két képviselőtársam hozzászólását, az egyik a Farkas Imre képviselőtársam által benyújtott 35. számú módosító javaslat, és ugyanehhez a törvénymódosításhoz Font Sándor képviselőtársam is benyújtott egy módosító javaslatot. Ezek a módosító javaslatok lényegében a bérpálinkafőzés adóját csökkentenék.

Az általános vitában elmondtam, hogy a jelenlegi tervezetben ez a módosító javaslat, amely szerepel, 15 százalékkal megemeli a bérpálinkafőzés adóját. Font Sándor képviselőtársam beadott módosító javaslata helyben szeretné hagyni az eddig érvényes adó mértékét, míg Farkas Imre képviselőtársam is, elfogadva az általános vitában elmondottak alapján azt, hogy sok a 15 százalékos emelés, ő maximum 5 százalékos adóemelést javasol.

Sajnálom, hogy sem Farkas Imre képviselőtársam módosító javaslatát, sem Font Sándor képviselőtársam módosító javaslatát sem a bizottságok, sem a kormány nem támogatták. Úgy érzem, a pálinkára büszkék lehetünk, az Európai Unió által is elismert hungarikum. Magyarországon külön rendelet szabályozza a pálinkafőzést is, a 148/2004. FVM-ESZCSM-GKM együttes rendelete. Például, hogy milyen szigorú feltételeket ír elő, az 5. § (1) bekezdésében a következő olvasható: pálinka készítéséhez kizárólag Magyarországon termett és termelt nemes és vadgyümölcs, szőlőtörköly és aszúszölőtörköly használható fel.

Ugyanakkor az idei évben tapasztalhattuk azt, hogy mint európai uniós tagország, más tagországokból, így Spanyolországból, Olaszországból, Görögországból rengeteg gyümölcs érkezett be az országba, kiszorította a hazai gyümölcsöket a piacról. Tehát most már csak egy lehetőségük lenne a gyümölcstermesztőknek, hogy legalább pálinkát főzhetnének a gyümölcsből, és nem kellene esetleg alászántani, vagy a gyümölcsfa alatt aláásni ezeket a terményeket, és mint hungarikummal megjelenhetnének az európai uniós piacon.

Kérem szépen képviselőtársaimat, hogy valamelyik képviselőtársamét, vagy Farkas Imréét, vagy Font Sándor képviselőtársam módosító javaslatát támogassák.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu