DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Figyelve az elmúlt egy-másfél óra felszólalásait, egy elég rossz érzés kezd kialakulni bennem, mert úgy érzem, hogy nem arról beszélünk, legalábbis több képviselő úr nem arról beszélt, hogy egy működő piacgazdaság körülményei közepette szeretnénk egy kereskedelmi tevékenységet olyan eszközökkel szabályozni, amelyek piackonformak, hanem egyre inkább azt veszem észre, hogy elmegyünk abba az irányba, hogy megint az állami befolyást növeljük, megint egy nagyobb államot építsünk fel, pont az ellenkezőjét, mint amit egyébként Herényi képviselő úr mondott. Tehát most tervezzük meg, hogy a bevásárlóközpontok hova legyenek megépítve. Húzzunk egy határt. Lezsák képviselő úr elmondta, hogy Franciaországban 20 ezer négyzetméter fölött nem engednek építeni. Egyébként a 20 ezer négyzetméter nagyon sok, szerintem, ha már így, akkor 20 ezer négyzetméternél jóval alacsonyabbra kellene menni.

Nem hiszem, hogy ez lenne az az irány, amit követni kellene, hogy megint egy állami tervhivatalt hozunk létre, vagy annak módjára viselkedünk, és megtervezzük, mi hogyan működjön. Sőt az is elhangzott - nem tudom, melyik képviselő úr említette -, hogy akár a fogyasztói szokásokat is befolyásoljuk mi majd innen, a parlamentből, illetve önök, képviselők a parlamentből vagy állami eszközökkel. Nagyon rossz irány!

Azt gondolom, hogy nekünk piacgazdasági eszközökhöz kell nyúlnunk, piacgazdasági intézményrendszert kell fenntartanunk, és igenis azt gondolom, biztos, hogy így van, hogy a Gazdasági Versenyhivatal szerepe nem tökéletes - illetve ők a munkájukat nagyon jól végzik, hiszen a múltkor a parlament, minden párt egyértelműen elfogadta a Gazdasági Versenyhivatal tevékenységét mint kitűnően végzett tevékenységet. Lehet, hogy a hatása nem olyan, mint amit valamennyien szeretnénk, mégis azt gondolom, hogy ebbe az irányba kell mennünk, a Gazdasági Versenyhivatal szerepét kell erősítenünk, hiszen a piaci erőfölénnyel való visszaélés, amit mi javaslunk, az nem egy elemét fogja meg a visszaélésnek, hanem általában az erőfölénnyel való visszaélést szankcionálja, nem csak a beszerzési ár alatti értékesítésről szól.

Egy következő felszólalásban, ha lesz idő, szívesen elmondom arról is a véleményemet, hiszen szerintem nagy félreértés van ebben a kérdésben is.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu