DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót. Hát igen, azt hiszem, itt senki nem kért kivételesen több államot, viszont kért mindenki több garanciát, elsősorban a beszállítók, a fogyasztók, és abban a körben, ahol érinti, más kereskedők szempontjából. Ez nem több államot jelent, jelenti viszont például érdekképviseleteknek az ellenőrzésbe való intézményes bevételét, és jelzésükre járjon el a Gazdasági Versenyhivatal. Na de miért csak annyi lesz a jogkövetkezménye, amit, ha benyúl az aznapi kasszába, abból ki tud fizetni? Ha nem tartja be a szabályt, miért nem lehet becsukni? Azt gondolom, akkor itt is másként gondolkodnának. Tehát nem több államot kérünk, hanem szigorúbb eljárást és a szankciók következetes alkalmazását.
Egyébként az egy jó ötlet, amit megfogalmazott törvénymódosító javaslatként Kis Zoltán úr a beszerzési ár alatti értékesítés tilalmával kapcsolatban, de nem azért harcolunk, hogy ez külön úgy legyen, nem ez a lényeg, hanem hogy ez ellen ténylegesen föl lehessen lépni. Mert a kereskedő persze ügyeskedik; ő is, mindenki ügyeskedik. De erkölcsös-e hazudni? Márpedig például amikor ráírja egy zsemlére, hogy 4 forint, akkor hazudik. Hát hol lehet 4 forintért zsemlét adni? Az lehet, hogy egy zsemlének látszó tárgyat lehet 4 forintért adni, de akkor meg becsapta a fogyasztót, mert nem zsemlét adott neki, de úgy hirdette, hogy a zsemle 4 forint.
Azt gondolom tehát, hogy amikor a beszerzési ár alatti értékesítés tilalma és az ezzel kapcsolatos ilyen ügyek fölmerülnek, akkor az annál sokkal komplexebb, semmint hogy lesöpörjük az asztalról azzal, hogy nem akarunk több államot, és hogy ez a piacgazdaság ellen szóló dolog. Ez nagyon is piacos, és nem feltétlenül túlállamot, hanem túlfogyasztót és túlbeszállítót kell jelentsen.
Köszönöm. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés