DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Ne haragudjon, képviselő asszony, de ez nevetséges volt, amit mondott. A mostani szabályozás megköti az önkormányzat kezét, és azt mondja, hogy legfeljebb 10 százalék előleget, vételár egy összegbeli befizetését lehet igényelni, és legalább 25 évi kedvezményt kell adni. Ha lehetővé teszi a törvény, hogy ez ne 10, hanem 20 százalék legyen, és a részletfizetés ne 25 év, hanem 15 év legyen, azok az önkormányzatok, akiknek az önök, a kormánypárti képviselők támogatásával kerül a nyakára a kés évről évre a költségvetési törvényben, és a létezésük is egyre nehezebb, az intézményfenntartási gondjaik is egyre képtelenebbek, bele fognak kényszerülni abba, hogy a maximális lehetőséget használják ki, ha valamilyen pénzforráshoz hozzá fognak jutni, azok nem fognak élni nyilvánvalóan azzal a lehetőséggel, amit önök mondanak.

Tehát itt nyilvánvalóan egyébként vitathatatlanul egy önkormányzati érdek ütközik egyfajta állampolgári érdekkel, ahol én azt mondom, hogy az önkormányzatok problémáját a költségvetésnek kellene megoldani, máshogy kéne kezelni az önkormányzatokat, nem lenne szabad őket ilyen helyzetbe taszítani, az állampolgárokat pedig meg kell védeni, és az ő helyzetüket sem lehet terhesebbé tenni.

Forrás: parlament.hu