DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Az ajánlás 16., 17. pontjához szólok. A 16. pontot illetően a bérlők általi elővásárlási jog kapcsán azért az is egy fontos szempont, és azt is el kell mondani, hogy a bérlők elővásárlási joga a bérlők számára egy védelem egy velük szembeni abszolút méltánytalan helyzet létrejöttétől, mert ha nem adatik meg nekik az elővásárlási jog vagy olyan feltételekkel gyakorolhatja a törvény szerint, amely feltételekre gazdaságilag képtelen, akkor egy új tulajdonossal szemben sokkal rosszabb pozícióba, adott esetben kiszolgáltatott pozícióba kerül, és a törvény ezzel szemben akar védelmet nyújtani. Tehát akkor, amikor harcolunk az ellen, hogy az elővásárlási jog gyakorlása kapcsán a vásárlási feltételek terhesebbek legyenek, akkor a bérlő számára ezt a védelmet kívánjuk biztosítani és erősíteni - ennyit a 16. ponthoz.
A 17. pontot illetően szerintem félreértette a képviselő asszony a módosító javaslatunkat, tudniillik az elhagyás esetén az eredeti szöveg marad, az eredeti szöveg pedig a kormányjavaslattól egy szóban tér el, hogy az elővásárlási jog mellett a vételi jog is megjelenik. Tehát a 17. számú javaslat a vételi jog elhagyásával függ kizárólag össze, kizárólag koherenciaproblémáról van szó, tessék elhinni, leírtuk a módosító javaslatunk indokolásában is, erről azonban majd az ötödik vitaszakaszban fogok beszélni, mert ott lesz a hatályba léptető rendelkezések kapcsán a vételi jog elhagyására vonatkozó rendelkezések megtárgyalására lehetőség.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés