IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egyetértek azokkal, akik a kínai kereskedelemmel kapcsolatos szigorúbb ellenőrzéseket támogatják. Véleményem szerint is ez egy komoly eszköz lehet arra, hogy a tisztességes versenyt biztosítsuk, hiszen itt az a legfontosabb, tisztességes versenyt kell akár a magyarországi, akár a külföldről Magyarországra jött eladóknak biztosítani. Ez részint a vásárlók számára is egy biztonságot jelenthet.

Hogy államtitkár úr elvárásainak is megfeleljek, bár ez az általános vitája a törvénynek, de mégis az 5. § (4) bekezdésében foglaltakhoz szeretnék szólni, ami nyitva tartást illeti. A december 24-ei nyitva tartás van egyedül megemlítve a törvényben. Én jelen pillanatban nem szeretném eldönteni ezt a vitát, és tulajdonképpen módosító javaslatként sem fogom megtenni, csak dilemmaként felvetem azt, amit már sokan megemlítettek a hétvégi nyitva tartásokkal kapcsolatosan. Szomorúan lehet látni, hogy a parkolók csurig vannak az óriási bevásárlóközpontok előtt, és ezeknél a töltött parkolóknál a családok gyakorlatilag nem együtt vannak, hanem az ügyeiket intézik. Ha az ismerőseimet hívom, egyre többen vannak úgy, hogy nem kirándulnak, nem valami családi összejövetelen vannak, hanem valamelyik boltban találom éppen őket.

De a nyitva tartással kapcsolatosan sokfajta veszély megfogalmazódhat. Egyre szeretném felhívni a figyelmet, amit a külföldi példákon keresztül lehet látni és érzékelni. Ez pedig az, hogy ha túlságosan is elfogadhatatlan a magyar munkavállalók számára egy nyitvatartási idő, akkor természetszerűleg azt a munkát nem fogják elvállalni. Ez pedig, bármilyen távolinak is tűnik és furcsának, Ausztriában, közel van Bécs, a bevásárlóközpontokban mit lehet látni: ezeket a munkákat külföldiek végzik el. Tehát azt mondhatom, hogy egy ilyen kérdéskör, ami a törvényben egy egyszerű mondattal van elintézve, tulajdonképpen még migrációs kérdéseket is felvethet, ez pedig elég távolra mutató. Úgy hiszem, hogy ezeken is érdemes elgondolkodnunk a kereskedelmi törvény kapcsán. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu