MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én is a 16. ponthoz fogok hozzászólni. Valóban, igen komoly problémákat vet fel az, hogy a kötelezően előírt minimális kondíciókat megváltoztatjuk. Azonban én nem olyan értelemben gondolom ezt, mint Salamon képviselő úr, hiszen a korábbi, '93-as időkhöz képest jelentősen megváltozott a helyzet, akkor egy óriási boom volt, hatalmas mennyiségű bérlakást adtunk oda tulajdonba a benne lakóknak, akik közül némelyek hihetetlenül jól jártak, és ma már valószínűleg luxusadót kell fizetniük azért a budai villáért, amit akkor fillérekért megszereztek. Ugyanakkor hihetetlenül sokan voltak azok, akik szörnyű bérházakban voltak kénytelenek társasházzá alakulni, valamelyik összedőlt azóta, ismerjük ezeket a problémákat.
Az, hogy jelenleg rövidebb időt és magasabb induló összeget állapít meg - 20 százalék nem feltétlenül drasztikus emelés -, még indokolható. Amivel nekem problémám van, hogy egy csoporton belül negatív diszkriminációban részesülnek bizonyos rétegek, ezek pedig a műemléki vagy a műemlék jellegű lakásokban lakók, ahol a különböző műemlékvédelmi törvények, a hatósági intézkedések nem tették lehetővé átmenetileg vagy véglegesen, hogy tulajdont szerezzenek. Ebben az esetben ez a réteg komoly hátrányt szenved, hiszen 15-20-25 éve lakik a műemlék jellegű házban vagy műemlék házban, amelyet a műemlék-felügyelőség nem tart igazán karban, beázások vannak. Szeretnék megcsináltatni, nem tudják, mert nem tudnak kölcsönt fölvenni, mert nincsen tulajdonuk. Ez főként azokon a területeken és azokban a kerületekben komoly kérdés, ahol sok a műemlék, ilyen például az I. kerület, a Várnegyed, ahol már jó tíz éve igen határozottan követelik a lakók, hogy megvehessék, és maguk rendbe hozathassák műemlék lakásaikat. Ez valószínűleg lehetővé fog válni. De amennyiben ebben a formában fogadjuk el a törvényjavaslatot, akkor őket hátrányos diszkrimináció fogja érni, ami az Alkotmánybíróság mentalitása szerint is diszkriminációt jelent.
(Az elnöki széket dr. Dávid Ibolya, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Ezért tisztelettel egy csatlakozó módosító indítványt illesztettem a 16. pont alatt lévő, dr. Kosztolányi Dénes és dr. Salamon László javaslatához, amelynek az a lényege, hogy ha a lakást e törvény alapján az arra jogosult vásárolja meg, részére kérelmére legalább 15 évi, műemlék épületben vagy műemlék jellegű épületben lévő lakás vagy helyiség esetén azok számára, akik vételi jogosultságukból származó igényüket a törvény hatálybalépése előtt bejelentették, legalább 25 évi részletfizetési kedvezményt kell adni, és ugyanez vonatkozik az induló összegre. Azt hiszem, hogy ez vere dignum et iustum est, vagyis méltó és igazságos, mert azonos elbírálást biztosít, hiszen így is a műemlékben lakók bizonyos károkat szenvedtek, hogy nem volt módjukban, hogy intézkedjenek a karbantartásról.
Úgy gondolom, el kellene fogadni ezt a módosító javaslatot. A nagy tömegű bérlakáshoz képest ez nem jelent túl nagy tömeget, de ezzel igazságot tudunk szolgáltatni, és igazságosabb megoldást tudunk biztosítani. Ezért a mai napon erre vonatkozóan csatlakozó módosító indítványt nyújtottam be.
Köszönöm szépen. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés