MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Az ajánlás 10. pontjában Keleti György képviselőtársunk egy kiegészítést javasolt, hogy a miniszter a honvéd vezérkar főnöke javaslatára a nyugállomány tagját egy alkalommal egy rendfokozattal előléptetheti. Előléptetésre az a nyugállományú katona javasolható, aki a honvédelem és a nyugállományú katonák érdekében, illetve a honvédség társadalmi kapcsolatainak erősítése terén kiemelkedő tevékenységet folytatott vagy arra életpályája elismeréseként érdemes. Ezt a módosító indítványt a honvédelmi bizottság megvitatta, és egyhangúlag támogatta.

Úgy gondoljuk, nagyon sok tiszteletreméltó katonatiszt pályafutásának végén vagy befejeztével továbbtámogatta a honvédelem ügyét, vagy olyan társadalmi munkát, tevékenységet végzett, amely erősítette a honvédség és a társadalom kapcsolatait, valamint sok esetben életpályája elismeréseként az előléptetés feltétlenül indokolt.

Azonnal felmerül azonban, hogy nagyon sok olyan nyugállományú ezredesünk van, akik tábornoki beosztásokat töltöttek be a szolgálati idejük alatt, de különböző okokból már éppen nem léptették elő tábornokká, és amennyiben a főtisztekre vagy a tisztekre vonatkozóan ilyen felhatalmazást adunk, úgy gondolom, teljesen logikus, ha ezt kiegészítjük, és az ezredeseknek tábornokká, illetve a nyugállományú tábornokoknak egy fokozattal való előléptetését ugyanezen célból lehetővé tegyük. A jelenlegi törvényi szabályozás ezt nem teszi lehetővé.

(16.00)

Sok olyan személy van, aki segítette a rendszerváltás után az új honvédség kialakítását, az új biztonságpolitika kialakítását - a mai napig segítik a munkánkat. Azt gondolom, méltó és igazságos lenne, ha itt lehetőséget teremtenénk a miniszter számára, hogy felterjeszthesse a köztársasági elnökhöz előléptetésre az arra érdemes személyeket. Ezért egy kapcsolódó módosító javaslatot dolgoztam ki, amely úgy szól, hogy “A törvényjavaslat 68. §-a az alábbi (4) bekezdéssel kiegészül: A miniszter javaslatára a nyugállomány ezredesi vagy tábornoki rendfokozatú tagját a köztársasági elnök egy alkalommal ezredes esetében tábornokká kinevezheti, illetve a tábornokot egy rendfokozattal előléptetheti. Kinevezésre, előléptetésre az a nyugállományú ezredes, tábornok javasolható, aki a honvédelem és a nyugállományú katonák érdekében, illetve a honvédség társadalmi kapcsolatainak erősítése terén kiemelkedő tevékenységet folytatott, vagy arra életpályája elismeréseként érdemes.ö

Hozzá szeretném fűzni azt, hogy más fegyveres szerveknél, illetve rendvédelmi szerveknél ezt a gyakorlatot a törvény megengedi, így tulajdonképpen korábban a mi felügyeleti körünkbe tartozó határőrség esetében vagy a rendőrség estében vagy akár a Pénzügyminisztérium felügyelete alatt álló pénzügyőrség esetében ezt a nyugállományban történő egyszeri előléptetést már gyakorolják. Így tehát a fegyveres testületek és a fegyveres erők személyi állománya között egy bizonyos ki nem mondott finom feszültség is létrejött, amit ez a kapcsolódó módosító javaslat orvosolni kíván.

Úgy gondolom, hogy a holnapi nap folyamán a honvédelmi bizottság meg fogja tárgyalni, és valószínűleg hasonlóan, ahogy az alapjavaslatot, Keleti György elnök úr javaslatát támogatta, bízom benne, hogy ezt is támogatni fogja.

Nyilvánvalóan bizonyos fokú többletterhet és felelősséget jelent ez a miniszter számára, de úgy gondolom, hogy ezt a cél érdekében meg kell tennie.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu