SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony. Nagyon plasztikusan beszélt Lezsák Sándor képviselő úr a nagy áruházláncok agresszív terjeszkedésének veszélyes következményeiről az egész magyar kereskedelmet illetően. Azt hiszem, nincs közöttünk, aki ez ellen érvelne, tudna vagy akarna érvelni.

Ugyanakkor látni kell, hogy a nagy magyar vásárlói tömegek tulajdonképpen plázafüggővé váltak. A vásárlói szokások totálisan átalakultak, és tulajdonképpen mindenki érzi, tudja azt a veszélyt, amit Lezsák képviselőtársunk elmondott, ugyanakkor mit lehet kezdeni azzal, amikor a magyar vásárlók óriási tömegei pedig igénylik ezt a fajta kereskedelmet. A Magyar Tudományos Akadémia egyik műhelyében készült egy kutatás erre vonatkozóan, ami a bevásárlóközpontok jellemzőit kifejező attitűdmutatókat, vásárlóiszokás-mutatókat kutatta, és ott az 1-től 5-ig terjedő skálán az az eredmény derült ki, hogy az a szempont, hogy hétvégén is lehet vásárolni, a vásárlók 4,66 százalékos támogatását élvezi, az pedig, hogy széles a kínálat, mindent egy tető alatt lehet megvásárolni, 4,34 százalékos támogatást élvez s a többi, lehetne tovább folytatni.

Tehát nehéz mit kezdeni ezzel a helyzettel. Nyilván a törvényalkotó, az előterjesztő is nehéz helyzetben volt, és bár az eredeti változatban benne szerepelt, hogy miként kellene kereskedelmi hatástanulmányt előfeltételéül állítani az ilyen nagy kereskedelmi egységek létesítésének és működtetésének, végül kimaradt, nem utolsósorban az önkormányzatok ellenállása miatt, amelyek azt mondták, hogy ők az ilyen kereskedelmi hatástanulmány elkészíttetésére és kiértékelésére nem képesek.

Tehát a dolog valóban nagyon komplex, nagyon nehéz, és jó, hogy erről itt tudunk beszélni. Én is jobban örültem volna, ha tartalmazza ezt a törvény, ugyanakkor el tudom fogadni azt is, hogy olyan hihetetlen érdekellentétek feszülnek itt a szereplők és az érintettek szempontjai között, hogy nehéz közös nevezőt találni ebben az ügyben. (Taps.)

Forrás: parlament.hu