PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Asszony! A magyar lakosság háromötöde él vidéken, egyre nehezebb életkörülmények között. Központi intézkedésképpen, beleegyezésük és véleményük kikérése nélkül, érdekeik figyelmen kívül hagyásával megszüntetik a kisiskolákat, ritkítják a vonat- és buszjáratokat, bezárják a postahivatalokat. Ezen intézkedések hatására a kistelepüléseken élők munkalehetőségei csökkennek, életminőségük és ezzel esélyegyenlőségük is egyre romlik, ma már lehetetlenné téve a vidék megtartóerejét. A szocialista-liberális kormány aktív közreműködésével a kisfalvak lassan el fognak néptelenedni, amit jó szándékkal sem lehet másként minősíteni, mint a XXI. század falurombolásának.

Tisztelt Miniszter Asszony! Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának utóvizsgálata megállapította, hogy több száz állandó postai szolgáltatóhely megszüntetése azon mérték alapján, hogy mely települést hány fő lakja, többek között az alkotmányban deklarált hátrányos megkülönböztetés tilalmával és az emberi méltósághoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz. Az ombudsmani jelentés leszögezi továbbá, hogy a kistelepülések megmaradását és jövőjét nem az egyes közszolgáltatások leépítése, redukálása, esetleg önmagában vett modernizálása, hanem egy átfogó, komplex, a XXI. századba és a fejlett Európába mutató fejlesztési stratégia szolgálná.

Tisztelt Miniszter Asszony! A kisposták bezárásakor miért nem lépett fel a kistelepülésen élők alkotmányos jogainak védelme érdekében? Mit kíván tenni azért, hogy az állampolgári jogok országgyűlési biztosának fent említett jelentésében megfogalmazott javaslatok megvalósuljanak? Mit tett és a jövőben mit kíván tenni az esélyegyenlőségi tárca annak érdekében, hogy megakadályozza a kistelepüléseken élők esélyeinek további csorbítását?

Várom megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu