DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Érdekes és hasznos vita alakult ki, bár néhány megjegyzés hangzott el, amely nem viszi előre a vitát, hanem inkább csak feszíti a közöttünk kialakult viszonyokat, de ettől függetlenül a megjegyzések, észrevételek döntő többsége hasznos és érdekes volt, ezeket később mindenképpen érdemes lesz felhasználni. Nem fogok tudni teljeskörűen válaszolni önöknek. Megkísérelem a kérdések egy részét most megválaszolni, és ha maradnak megválaszolatlan kérdések, akkor arra természetesen szívesen visszatérünk részben a bizottsági vitában, részben pedig majd a részletes vitát lezárandó.

Talán kezdjük azzal az alapkérdéssel, hogy mi az, amit ettől a törvénytől el lehet várni, és mi az, amit nem várhatunk el ettől a törvénytől.

(15.40)

Kétségtelen tény, hogy annak az összegnek, amelyet akár a mi számításaink szerint a jövő év során erre a célra rendelkezésre lehet bocsátani, nagyon sokszorosát szenvedik el a magyar állampolgárok évről évre annak következtében, hogy sérelmükre bűncselekményeket követnek el. A felső határ a csillagos ég, képtelenség lenne kifizetni, és éppen ezért a szabályozást kénytelenek vagyunk úgy megalkotni, hogy ennek valamilyen módon korlátot szabjunk, olyan módon szabjunk korlátot, hogy az ezen belül eső ügyek mindegyikében, lehetőség szerint méltányosan, a megfelelő arányokat betartva tudjunk valamifajta kártalanítást biztosítani.

Éppen ezért nagyon nem mindegy - éppen talán a legutoljára előttem szóló képviselő asszony, Devánszkiné említette -, hogy milyen fogalom-meghatározással él a törvény. Itt nagyon nem mindegy, hogy milyen típusú áldozat kifejezést használunk. Kétségtelen tény, hogy a szó hétköznapi értelmében, mindannyiunk fogalomhasználatában az áldozat lehet egy sokkal tágabb kör, mint amelyet képes a törvény áldozatként figyelembe venni, méltányolni, és számára bármilyen kártalanítást, kárenyhítést és egyebet biztosítani.

A törvény azt mondja, hogy akinek a sérelmére szándékos, személy elleni erőszakos bűncselekményt követtek el - egyrészt ez a sértett -, plusz mellé tartozik egy másik kör, aki a sértettel közös háztartásban élő egyenes ági rokon, házastárs, élettárs és talán örökbe fogadott, örökbe fogadó, jogviszonyban állnak egymással. Ez a kör az, amelyet képes érinteni ez a törvényjavaslat, és számukra valamilyen fajta kárenyhítést biztosítani. Ennek a törvénynek nem az a célja, hogy megoldja a lakásmaffia-problémakört, hogy megoldja a különböző pénzintézetekkel kapcsolatban korábban elkövetett visszaéléseket, és a családon belüli erőszakot sem képes önmagában, teljeskörűen kezelni.

Csak hogy megerősítsem azt, ami szintén elhangzott valaki részéről, hogy az egyébként hamarosan tárgyalandó - (Közbeszólásra:) igen, Devánszkiné képviselő asszony részéről - büntetőeljárási törvény valóban fog olyan rendelkezéseket tartalmazni, ami a családon belüli erőszakra vonatkozóan hatósági kényszerintézkedést, a bíróság által elrendelhető kényszerintézkedést fog tartalmazni; de a következő napirendi pontunkat kicsit előrébb hozva hadd említsem meg, hogy a polgári perrendtartás módosítása kapcsán a törvényjavaslatunk 14. §-a fogja azt tartalmazni, amely módosítja a polgári perrendtartás hatályos 287. §-át. A bíróság a házassági perben a tárgyalás elhalasztása esetében a szükséghez képest hivatalból is határozhat ideiglenesen a kiskorú gyermek elhelyezése és tartása, a szülői felügyeleti jogok bővítése vagy korlátozása, a szülő és gyermek közötti kapcsolattartás, illetve a házastársak lakáshasználatának kérdésében. Ez a rendelkezés éppen azért kerül bele a polgári perrendtartásba, hogy lehetőség szerint a családon belüli erőszaknak ilyen formában történő, mondjuk, egy házassági bontóper kapcsán történő megjelenése a bíróság előtt valamilyen módon gyorsan kezelhető legyen, hiszen egy ideiglenes döntéssel, határozattal képes a bíróság ezekbe a viszonyokba beavatkozni.

De kénytelen vagyok még néhány általános kérdéssel foglalkozni, mielőtt konkrétumokat is sorolnék, néhány statisztikai adatot is. Az egész büntetőpolitikánkra vonatkozóan sajnos el kell mondanom azt a kritikai észrevételt, és nem az előző ciklus büntetőpolitikájára, nem a mostanira, amit mi követtünk, hanem arra a büntetőpolitikára, amely a jelenleg hatályos büntető jogszabályok hatálybalépése óta él Magyarországon, él egész Európában, ebben a civil körben, ebben az európai kultúrkörben, amely arról szól, még most, nálunk Magyarországon is - és ezen mi szeretnénk változtatni -, hogy ha valaki bűncselekményt követ el, és vagyon elleni bűncselekményt, másnak a sérelmére olyan típusú bűncselekményt, amellyel a kár mértéke vagy a kár nagysága mérhető, akkor ma szabályaink döntő többsége - és ez régóta hatályban lévő szabályrendszert jelent - igazából nemcsak hogy nem ösztönzi az elkövetőt arra, hogy megtérítse a kárt. Mert mondjuk egyébként, ha a kár megtérítését igazolni tudja az elkövető, akkor egy enyhítő körülményként a bíróság ezt figyelembe veszi, de ez nem egy valódi ösztönző erő, hanem az egész büntetési rendszerünk, az egész büntetőpolitika arról szól, hogy ővele szemben egy büntetést kell alkalmazni. De azt már nem képes kezelni a jelenlegi szabályrendszer, hogy ha ez egy végrehajtható szabadságvesztés, akkor az illető, ha bekerül a büntetés-végrehajtás keretei közé, akkor ott a jövedelemszerzése meglehetősen korlátozott, mások a helyébe nem nagyon lépnek, akik teljesítenék azt, hogy az okozott kárt megtérítsék, az illető sértett pedig nem kap semmilyen kártérítést.

Részben szeretnénk egy kárenyhítést biztosítani számukra ennek a törvényjavaslatnak az elfogadása esetén, de én azt hiszem, nagyon alaposan el kell gondolkoznunk azon, hogy vajon megtettünk-e minden olyan intézkedést, vagy arról szól-e a jelenleg hatályos jogrendünk, hogy valódi ösztönzést teremtsünk arra, hogy aki megsértette valakinek a vagyoni viszonyait, valakinek kárt okozott, akkor azt térítse meg. Azt hiszem, az állam soha nem lesz képes arra, hogy ezeket az okozott károkat nagyságrendileg magára vállalja, és megtérítse, hiszen az adófizető polgárok pénzét költi természetesen, de ha azt el tudjuk érni, hogy az, aki kárt okozott, valóban térítse meg az okozott kárt, az, én úgy gondolom, egy jelentős visszatartó erővel is bírhat. És hogyha a mediáció révén, az érdekegyeztetés, a békéltetés révén el tudjuk érni azt, hogy bizonyos bűncselekmények esetében a sértett és az elkövető egymással képes megbékélni, nyilván nemcsak úgy általában, elvont módon, hanem azt nagyon konkrétan megteszi, hogy ha én sérelmet okoztam valakinek, akkor köteles vagyok becsülettel, tisztességgel helytállni, és a felelősségemnek megfelelően valamilyen módon kárpótolni, kártalanítani, kárát megtéríteni az illetőnek, akkor annak is lesz értelme, hogy egy ilyen szabályozást megteremtsünk.

Nos, én azt szeretném kérni, hogy a vitában a későbbiek során is csak olyan elvárásokat tessenek támasztani e törvényjavaslattal kapcsolatban, amely elvárások joggal támaszthatók vele szemben. Minden ilyen nagyon súlyos társadalmi jelenséget egyetlen törvényjavaslat természetesen nem lesz képes kezelni.

Nagyon sok adatra, statisztikai adatra vonatkozó és kutatásokra vonatkozó kérdés hangzott el. Én ezekre bizonyosan nem fogok tudni teljeskörűen válaszolni. Nagyon szívesen megígérem, hogy a bizottsági vitában erre vonatkozóan konkrét írásos anyagot is rendelkezésre bocsátunk, és visszatérhetünk erre a kérdésre.

Hosszabb ideje működik áldozatsegítés a Belügyminisztérium kebelén belül, a Belügyminisztérium Országos Bűnmegelőzési Központjának áldozatvédelmi irodája. Nos, például 2004-ben ez az áldozatvédelmi iroda összesen, ha az adatokat jól jegyzeteltem ki az imént, 221 áldozatvédelmi referenssel dolgozott, azaz 221 olyan munkatársa volt, akinek konkrétan az áldozatvédelemmel összefüggő feladatai voltak. 2004-ben 8307 ügyet vizsgáltak meg, és került eléjük, 1447 konkrét kérelem jutott el hozzájuk, és ez 256 millió forint összegben történő kárenyhítést jelent, talán ezt mondhatom így, ezzel a kifejezéssel.

Egyébként országosan összesen 68 áldozatvédelmi iroda működik. Ezeket az irodákat részben a rendőrség, az önkormányzatok és civil szervezetek tartják fönn. Elhangzott az a kérdés, hogy vajon a civil szervezetek mennyire kerültek bevonásra ebbe az ügybe. Természetesen nem lehet eléggé kiszélesíteni ezt a kört, nem lehet teljessé tenni, de néhány olyan civil szervezetet, akiknek a tevékenysége jól ismert, és egyébként napi kapcsolatban állnak a különböző hatóságokkal, önkormányzatokkal, én most szívesen fölsorolok, sem nem ábécésorrendben, sem nem fontossági sorrendben.

Nagyon remélem, hogy ebből semmilyen sértődés nem adódik, de lényegesnek tartom, hogy itt is elhangozzanak azok a legfontosabb szervezetek, amelyeket nemcsak hogy ismerünk, hanem a segítségüket mindannyian igénybe is vesszük: a Sors-Társak Egyesülete, a Kiút Veled Egyesület, az Eszter Ambulancia, a NANE, a Raoul Wallenberg Egyesület, a Mahatma Gandhi Emberi Jogi Egyesület, a Női és Gyermekjogi Kutató és Oktató Központ, Család, Gyermek, Ifjúság Kiemelten Közhasznú Egyesület és még sok mindenki más. Talán a legismertebbet ezen a téren, a Fehér Gyűrű Egyesületet hadd tegyem a végére ennek a felsorolásnak azért, hogy velük kapcsolatban is néhány adatot el tudjak mondani. Ők 2004-ben, a mi információink szerint - természetesen a tőlük kapott információk szerint - 2224 magyar állampolgárságú és 364 külföldi sértett számára nyújtottak valamilyen fajta segítséget, tanácsadást vagy egyebeket.

(15.50)

Azt kell mondanom, hogy ezen a téren tökéletes megoldást biztosan soha nem fogunk tudni találni. Nemcsak azért nem, mert nem vagyunk képesek költségvetési forrásokkal győzni az itt megjelenő igényeket, hanem azért is, mert talán mindannyiunkban joggal azonnal az az érzés keletkezik, hogy ha egy ilyen törvényjavaslatot a kezünkbe veszünk, ezt a témát érintjük, hogy az áldozatok segítsége, akkor a kör rendkívüli módon szélesíthető és bővíthető, és nem tudom önnek azt mondani, sem Kosztolányi képviselő úrnak, sem Devánszkiné képviselő asszonynak, hogy a következő tételt, amelyet ön szívesen befogadna ebbe a törvényjavaslatba szabályozandó körként, azt én nem tartom méltányosnak vagy nem tartom helyesnek. Nem erről van szó, a vita nem ebben van közöttünk. Arról szól a vita most talán részben közöttünk, hogy egy ilyen törvényjavaslat mit képes kezelni, és mit nem képes kezelni, egy határt valahol meg kell húzni, és ez a határ minden bizonnyal önkényes lesz összegszerűségét, az érintetti kört és a bűncselekmények körét tekintve is. Valahol ezt el kell tudnunk találni.

Természetesen nyitottak vagyunk egyébként az ésszerűsítő módosító javaslatokra is és egyebekre is. Nagyon kérem, hogy amikor valamilyen új kört kívánnak bevonni a szabályozandó terület körébe, akkor azt is mérlegeljük, hogy ennek milyen anyagi következményei vannak. A mi számításaink szerint valóban százharminc-egynehány millió forintos összeggel ez a tevékenység a jövő év során ellátható. Egyébként abban a bizonyos igazságügyi hivatalban, amely valóban egy kormányrendelet útján 2006. január 1-jével föláll, egyrészt egy létező irodahálózat fogja folytatni a működését. Ez egy részbeni átnevezése az intézményhálózatunknak, amely kezdődött azzal, hogy létrehoztuk a pártfogó és jogi segítségnyújtó szolgálatot, annak országos hivatalát. Ebbe beletartozott a központi kárrendezési vagy beletartozik részben a megszűnő központi kárrendezési iroda, és ebbe fog beletartozni a területi áldozatsegítő szolgálat is. 53 munkatársat fogunk alkalmazni.

Ezt az egész átalakítását az intézményhálózatnak meg tudtuk úgy oldani, hogy az átalakítás ne kerüljön többlet költségvetési forrásba, megtakarításokat tudtunk eszközölni. Ha teljesen önállóan hozzuk létre ezt a hálózatot, az irodák megvásárlása vagy bérlése minden bizonnyal egy nagyon komoly összeget jelentene. Mi most egy létező irodahálózatot fogunk egy kicsit felfejleszteni részben elkülönült munkatársi körrel, hiszen ez az 53 fő egy önálló szolgálatot jelent, de azt hiszem, hogy sikerült ezt olyan módon megteremtenünk, hogy ez a költségvetés számára többletkiadást ne jelentsen.

Mindezek alapján arra kérem önöket, hogy fontolják meg, hogy ahogy az alkotmányügyi bizottságban egy ellenszavazattal és az összes többi képviselő úr és hölgyek részéről támogatással futott át a javaslat az általános vitára alkalmasságát tekintve, ez az egyetértés ilyen tekintetben maradjon meg a későbbiek során is, és a bizottsági vitában, itt a részletes vitában minden tőlünk telhető módon megpróbálunk önöknek segíteni, hogy megfelelő döntést tudjanak majd hozni a szavazáskor.

Elnök úr, köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu