DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony. Hallgatom Szentgyörgyvölgyi Péter hozzászólását, aki az elején igazán nagy empátiával beszél arról a jogalkotási folyamatról, amelynek a végére már jogintézményi szinten, törvényi szabályozással tudunk garanciát nyújtani a bűncselekmény áldozatainak. Aztán átvált egy kritikai szemléletre, és még azokat a vívmányokat is megkérdőjelezi, amelyeket a 2001-es kormányrendelet az önök regnálása alatt e tárgykörben - egyébként teljesen helyesen és korrektül - megtett.

Nos, akkor nézzük meg a történelmet! Ne menjünk nagyon messzire, nem kell több száz évre visszamenni, elég, ha 20-25 évet veszünk alapul. Én emlékszem, amikor kezdő jogászként jogsegély-szolgálati tevékenységet is folytattam, még azért is küzdeni kellett, hogy bizonyos bűncselekmények áldozatai lelkükben, meggyötörtségükben további szenvedést ne legyenek kénytelen végigélni a tárgyalás és az eljárás során. Bizony, ha emlékeznek a tisztelt jogász kollégák, a nemi erkölccsel kapcsolatos bűncselekményeknél is a zárt tárgyalás elérése már komoly vívmány volt egy ügyvédtől, hogy ne annak a szerencsétlen sértettnek kelljen ott ország-világ előtt elmondani a történetet, akit meggyötörtek, emberi mivoltában megaláztak, és örök életre tönkretették. Vagy azoknak a károsultaknak, akiknek a közigazgatás, az igazságszolgáltatás okozott kárt, ártatlanul elítélték őket, kiderült, hogy ártatlanok, mekkora procedúrát kellett végigszenvedni, hogy egyáltalán azt a jogos kártérítést megkaphassák, amit az állam által működtetett intézmények okoztak számukra.

(14.40)

(Az elnöki széket dr. Deutsch Tamás, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

És most eltelt húsz év, huszonöt év, és most már nem itt vagyunk, most már, hála istennek, ott tartunk, hogy azt mondja a demokráciafelfogás, hogy az államnak kötelessége az állampolgárai biztonságáról, mindennapi életük normalizálásáról, a körülményekről gondoskodni. Hogy tud-e? Nem! Mert nyilvánvalóan bűncselekmény nélkül nem létezik - és nem létezett sajnos, Káin és Ábel óta - emberiség. Tehát ezek óhatatlanul bekövetkeznek, még akkor is, ha az állam minden tőle telhetőt megtesz ennek a legkisebb szegmensre történő beszorításáért.

Nos, ebből az alkotmányos jogelvből indul ki az Európai Unió is, amikor az irányelvében azt mondja, hogy az áldozatvédelem nem csupán a büntetőeljárásban biztosított úgynevezett polgári jogi igénynek az érvényesítése vagy a nem vagyoni kár érvényesítése. Azt mondja: egy külön jogintézmény az áldozatvédelem, amikor is az állam gyakorlatilag objektív felelőssége okán is bizonyos kártérítést, sőt talán nem is kártérítést, kártalanítást állapít meg törvényi szinten, aminek most itt a tárgyalását éljük meg.

Ez egy olyan biztonság, amely egy bűncselekmény áldozatául eső állampolgárt - akár európai uniós, akár jogosan itt-tartózkodó vagy magyar állampolgárról legyen szó - segít, több irányban is: segíti az eligazodásban, segíti a jogi tanácsadásban, és segíti ezzel a bizonyos kártalanítási összeggel, ami lehet egyösszegű vagy lehet járadékos, ahogy azt már az előttem szólók is elmondták, és ennek az összege igazodik egy degresszív kulcs alapján az elszenvedett sérelemhez.

A másik oldalon ennek a jogosultsága, amiről ugyancsak szóltak itt, ami az egy főre jutó jövedelmi viszonyokat veszi alapul. Gyakorlatilag ebbe a magyar társadalom 99 százalékát bele lehet érteni, mert nem hiszem, hogy 1 százaléknál nagyobb az a jövedelemkategória itt, ebben az országban, ahol az egy főre eső nettó jövedelem a 125 ezer forintot meghaladná. Tehát ez a kör a magyar állampolgárok, illetve a Magyarországon tartózkodó állampolgárok túlnyomó részét meg fogja illetni.

Ugyancsak meg fogja illetni az a szolgáltatási segítség is, amely az igény érvényesítését abba az irányba is elmozdítja, amiről az előbb szóltam, hogy képes legyen a polgári jogi igényét a büntetőeljárásban vagy a büntetőeljáráson túl külön érvényesíteni, aminek ehhez a folyósított egyösszegű támogatáshoz vagy járadékhoz nincsen köze, mert a két jogintézmény nem ugyanaz. És itt föl kell hívni a figyelmet arra, hogy az itt elszenvedett sérelem és az azután járó kártalanítás nem igazodik az úgynevezett nem vagyoni kár kategóriájába, az megint egy másik terület; a nem vagyoni kár okozása tekintetében egy járadékmegállapítás vagy egyösszegű kifizetés külön bírósági eljárás, és nem az állam kötelessége ezt biztosítani.

Helyesen utalt Szentgyörgyvölgyi képviselő úr arra, hogy a polgári törvénykönyv 301. §-a kimondja, hogy aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni, mentesül a kárfelelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Most ez kerül ki ebből, tehát itt nincs olyan bizonyítási teher, hogy az állam azt mondja, kérem szépen, én úgy jártam el, a villamoson ott volt nekem két kalauzom, három ellenőröm, ettől függetlenül egy késsel hadonászó úriember hasba szúrta Kovács Etelkát, aki emiatt súlyos sérüléseket szenvedett, tehát itt gyakorlatilag én megtettem mindent, ott volt az ellenőr. Nincs ilyen, ezért az államnak gyakorlatilag objektív felelősségi rendszere van, ha ilyen eset bekövetkezik, e törvény alapján meg kell hogy térítse azt az összeget, amely itt a törvényben gyakorlatilag meghatározásra kerül.

Szólt Szentgyörgyvölgyi képviselő úr az igazságügyi hivatal felállításáról és arról a bürokráciáról, ami ezt mozgatja. Én azt gondolom, hogy ennek a hivatalnak a felállítása egy garanciális alapelvhez igazodik, egy olyan intézményben testesül meg, amely képes lesz koordinálni, összefogni és az ilyen esetekben kárt szenvedettek részére a teljes körű, komplex segítségnyújtást megadni, amibe beleértendő természetesen a vagyoni és a jogi természetű segítségnyújtás is.

Azon persze lehetne vitatkozni, hogy a visszatérítésnek a szempontjai mennyire életszerűek. Természetesen kizárt a kártalanítás annak, aki saját maga felróhatóan okozta a kárt, illetve vissza kell követelni attól, aki megtévesztette a hatóságot, vagy rosszhiszeműen, szándékosan járt el.

Azonban létezik egy olyan polgári jogi alapelv is, amely a jogalap nélküli gazdagodásról szól, és ehhez akar idomulni az a szabályozás, hogy abban az esetben, ha valami egyéb úton a sértett megkapja a kártalanítási összeget az elkövetőtől akár vagyoni igény érvényesítésével, akár a nem vagyoni kár érvényesítésével, akár kényszerintézkedés hatására, ahogy a képviselő úr is említette, a rabkeresménynek a levonásával, akkor itt az állam felelősségének, a kártalanítási felelősségének természetesen igazodnia kell az egyéb úton valóban igazolhatóan befolyt és jogosan beszedett összegszerű kárenyhítéshez, illetve kártalanításhoz is. Tehát ez a kettős fizetés elkerülésének az elve.

Hogy ezt időben hogyan lehet szabályozni, hogy itt van ez a tizenöt év vagy mennyi idő alatt térül meg, ezen lehetne vitatkozni, és azt gondolom, hogy módosító indítvánnyal meg is találnánk annak a lehetőségét, hogy egyszerűbb legyen, a procedúra könnyebben menjen, és legyen egy objektív határidő, ami után a visszakövetelés már akkor sem jöhet szóba, ha egyébként más irányú beszedés sikerre vezetett, illetve a sértett máshonnan is kapott valamiféle ellátmányt, illetve kártérítést.

Mindezek alapján a Szabad Demokraták Szövetsége úgy értékeli ezt a törvényt, ami a jogállamiság útján egy igen-igen fontos és mérföldkő értékű döntést jelent, nem kisebbítve az előző kormány ez irányú ténykedését a kormányrendelet megalkotásával. Ezt törvényre emelte, és az Európai Unió irányelvét is - összegezve - ebbe a jogszabálytervezetbe beépítette. Mi ezt a törvényt üdvözöljük, és az Országgyűlésnek is elfogadásra ajánljuk.

Köszönöm szépen figyelmüket. (Taps a kormánypártok és az MDF soraiban.)

Forrás: parlament.hu