DR. RÁKOS TIBOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Azt gondolom, akkor járunk el helyesen ezzel a törvényjavaslattal, ha megtekintjük, megvizsgáljuk a céljait, megnézzük azt az eszközrendszert, amit hozzárendel ezeknek a céloknak az eléréséhez, és hogy teljesítik vagy teljesíthetik-e ezek az eszközrendszerek ezeket a célokat, továbbá ha a jelenlegi, mondjuk úgy, való életben látható mozgásokat és a munkaviszonnyal kapcsolatos állapotokat megvizsgáljuk, azaz megtekintjük a kisemberek szemszögéből, hiszen számos olyan példát tudok mondani, ami igen lesújtó közállapotokról tesz tanúbizonyságot.

Mivel a munka törvénykönyvéről szóló törvény zömében a munkaviszonyokkal kapcsolatos szabályokat tartalmazza, ezért azt mondhatjuk, hogy ez a törvény szinte majdnem mindenkit érint azon szerencsések közül, akiknek munkájuk van hazánkban. Ebből kifolyólag gondolom, hogy nagyon komoly figyelemmel kísérik a munkavállalók és nyilván a munkaadók is, hiszen egy kétoldalú jogviszony szabályozásáról van szó, amely kétoldalú jogviszonyban a felek csak egymás rovására érvényesíthetik érdekeiket. Ezért azt gondolom, oly számos alkalommal hangoztatva, nagyon fontos a stabilitás és a kiszámíthatóság, illetve a partnerség. Hiszen abban az esetben, ha valamelyik fél úgy érzi, hogy sérelmet szenvedett, akkor az értelemszerűen igen komoly konfliktusokhoz vezethet, amelyre például kis, szűkebb pátriámból is tudnék példát hozni. Hiszen a Kossuth Nyomda tekintetében Szegeden egy nyomdaipari vállalkozásnál előfordult az az eset, hogy 3-4 hónapnyi türelmes várakozás után bizony az emberek már nem türelmesen várakoztak, hanem amikor negyedik alkalommal is elmentek a jogosan járó bérükért, betörték az ablakot.

Tehát igen-igen komoly konfliktushelyzetek adódnak, amelyek sajnos azt mutatják, hogy valóban nagy figyelemmel kell lennünk arra, én személy szerint elsősorban a munkavállalói érdekekre gondolok, pontosan az alárendeltségi viszonyból kifolyólag, hiszen az utasítási jogkörben eljárható munkaadó jól felszerelt, mondjuk úgy, hogy professzionális szintű jogi háttérrel tudja ezeket a szabályokat áttekinteni, ezekre a jogintézményekre fölkészülni, kijátszani. Bizony azt kell lássuk, úgy gondolom, nagyon helyes a tárcának az az észrevétele - és ilyen értelemben támogatom -, hogy ha bizonyos esetekben látni lehet a joggal való visszaélést, akkor lépni kell. Nem lehet hagyni, hogy nem avatkozunk be, hiszen számos olyan konfliktust tudunk megelőzni, és a munkavállalók érdekeit mindenféle szinten biztosítani kell, hiszen azt lehet észrevenni a mai való életben, hogy nagymértékben kiszolgáltatottá váltak.

Mindezek alapján, áttekintve a konkrét jogintézményeket, azt gondolom, hogy a tárcának az a törekvése, amely például a minimálbér tekintetében a normákhoz kötött teljesítménybérezésnél látható gyakorlatot igyekszik lereagálni, az helyes. Hiszen fogadóórámon számos alkalommal kerestek meg a tekintetben, hogy bizony úgy állapítják meg a normaszabályokat, amelyek lehetetlenné teszik a minimálbér elérését. Azt gondolom, hogy ez nem helyes. Itt egy igen bonyolult, de úgy tűnik, hogy a részleteiben kidolgozott szabályok erre valamifajta iránymutatást adnak, tehát ez a cél helyes, és igyekeznek leszabályozni. Azt hiszem, hogy nyilván majd az élet mentén vissza kell térni rá, megfigyelni, megnézni és követni az eseményeket, hogy hogyan válik be ez a jogintézmény, de biztos, hogy célszerű ezt meghozni.

A másik ilyen nagy terület pedig - amelyet többen is érintettek - a kölcsönbeadás, illetve a különböző vállalkozásoknak a munkaerő kölcsönzésével kapcsolatos tevékenysége. Nyilván, mint általában minden ilyen piacon, megjelentek azok a vállalkozások, amelyek igyekeznek olyan versenyelőnyöket kiaknázni, amelyek a szabályozás hézagaiból adódnak. Azt látom, hogy ezen a piacon is megjelentek ezek a vállalkozások, hiszen láthatóan, az a tapasztalatom - tisztelet azoknak a kivételes vállalkozásoknak, akik ezt nem követik -, hogy zömében a munkaviszonyt megtartva, de a munkaviszonyhoz tapadó különböző jogosultságokat igyekeznek elkerülni, és igyekeznek egy, mondjuk úgy, kölcsönszerződés keretében igénybe venni szolgáltatásokat, amelyek azzal tudnak csak versenyképesek lenni, hogy nagymértékben azokat a munkaviszonyhoz tapadó jogosultságokat megnyirbálják, amelyek járnak a munkavállalóknak. Nyilván a jogi konstrukciók bonyolultságát tekintve igyekeznek ezeket elmaszatolni, láthatatlanná tenni.

Ezért célszerű azoknak a szabályozásoknak a törvényben való szerepeltetése és beiktatása, amelyek a kölcsönbevevőket is sújtják, hiszen jól láthatóan erre indult meg nyilván az életszerűségből kifolyólag, hogy nem mindig jóhiszeműek a kölcsönügyekben részt vevők. Erre szintén tudok példát mondani, szegedit, ahol tudjuk, hogy ugyanazokkal az eszközökkel az Ikarus Rt.-nek az ottani leányvállalata bizony azt csinálja, hogy végelszámolás alatt az összes jogi lehetőséget kihasználják, hogy a végelszámolást elhúzzák, időközben átvették a dolgozók egy jelentős részét, és bizony-bizony ugyanazokkal a munkaeszközökkel, ugyanazokkal a munkásokkal végzik a munkát, és a bevétel már egy másik számlára landol, míg eközben komoly járandóság-elmaradások vannak, és itt is valószínűleg a Bérgarancia Alapnak kell majd helytállnia. Azt gondolom, helyes, hogy a kölcsönszerződésekkel, illetve a munkavállalók kölcsönbeadásával kapcsolatosan a szabályokat megpróbáljuk rögzíteni.

Mindezt akkor is így látom, hogy azt viszont szomorúan tapasztaltam, amit itt már több képviselő is szóvá tett, hogy pontosan azért, mivel itt egy kétoldalú jogviszonyról van szó, ahol valóban az érdekeket csak egymás rovására lehet érvényesíteni, ezért tényleg a súlyok-ellensúlyok rendszerében meg kellene próbálni egyezségekre törekedni, viszont biztos, hogy számos alkalommal nem lehet azt elvárni a felektől, hogy teljes egyetértésben döntsenek. Akkor viszont valóban erről tájékoztatni kell minket, mint ahogy az a bizottsági ülésen is megtörtént, hogy melyek azok a részletek, amelyekben nem jött létre ez a, mondjuk úgy, harmónia, nem sikerült kialakítani ezt a harmóniát. Ebből kifolyólag így tudunk érdemben dönteni, mindenki a szíve szerint el tudja dönteni, hogyan gondolja, hogy az igazság melyik oldalon áll, és ennek megfelelően tudja a döntését meghozni.

Ettől függetlenül még van egy olyan szabályozás, amit én is úgy vettem észre, hogy bár nem kapott kellő hangsúlyt, de valóban a minimálbér megállapításánál az Érdekegyeztető Tanács tekintetében a jogosítványokat - ha egy bizonyos határidőig nem sikerül megállapodni - a kormány hatáskörébe utalja. Visszaemlékeztetnék arra, hogy az előző kormánynál, amikor Orbán Viktor miniszterelnök meghozta azt a döntését, hogy a minimálbért a kétszeresére emeljük, és az Érdekegyeztető Tanáccsal nem sikerült kialakítani egy közös álláspontot, akkor ez ellen nagy felzúdulás volt. Viszont ebben a szabályozásban szintén az van, hogy a kormány számára lehetővé teszi, hogy ő állapítsa meg, mert azt mondja, hogy “a kormány január 1-jei hatállyal az előző év november 30-áig állapítja meg a kötelező legkisebb munkabért és a garantált bérminimumok összegeit, kivéve…ö - tehát törekszik nyilván az Érdekegyeztető Tanácsban a megegyezésre, de benne van a szabályozásban az a lehetőség, hogy saját hatáskörben állapítsa meg, és ne vegye figyelembe, mondjuk úgy, hogy az elhúzódó egyeztetés tekintetében magához vonja ezt a döntési jogosítványt.

(18.40)

Megmondom őszintén, azt gondoltam, a végére kis színesnek elmondom, hogy az a szabályozás is némileg meglepett, amely a munkaszerződés megkötésével egyidejűleg a munkáltató kötelezettségévé teszi, hogy a kollektív szerződésről, illetve az üzemi tanács működéséről tájékoztassa a munkavállalót. Én azt gondolom, hogy ha a szakszervezetek kellő módon és az üzemi tanácsok hatékonyan végzik az érdekérvényesítést, akkor erről nyilván nem kell tájékoztatni, hanem úgyis észlelik ezt az emberek, a munkavállalók. Azt gondolom, annak ellenére, hogy ez bent van, nem lényegi probléma, de mindenféleképpen egy meglepő fordulat.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu