PÁL BÉLA, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! A miniszter úr megbízásából a következőkben szeretnék válaszolni az ön által felvetettekre.

Szeretném hangsúlyozni, hogy a kormány folyamatosan betartja az ígéreteit, így van ez az önkormányzatok esetében is, hiszen az önkormányzatok, mint ahogy az ön számára is jól ismert, pályázati rendszerben támogatást kaphatnak a 2005. évi költségvetési törvény IX., önkormányzati fejezetében szereplő támogatási előirányzatokból és más fejezetben lévő fejezeti kezelésű előirányzatokból.

Az önkormányzatok támogatása szempontjából tehát meghatározó szerepe a IX. fejezetben szereplő támogatási előirányzatoknak van, hiszen a pályázati rendszerben megítélt támogatási előirányzatok a címzett és céltámogatás, a helyi önkormányzatok decentralizált támogatása, a szilárd burkolatú utak felújítása vagy például a többcélú önkormányzati társulások támogatási előirányzata - mindez a kifizetési előirányzat meghaladja a 100 milliárd forintot.

Szeretném hangsúlyozni, hogy ezeket a támogatási előirányzatokat sem zárolás, sem maradványképzési kötelezettség nem terheli, a támogatási döntéseket követően, a támogatási szerződések aláírása után a támogatások lehívásának, illetve azok folyósításának akadálya nincs.

A decentralizált támogatási előirányzatok felhasználásáról szóló 27/2005. (II. 14.) számú kormányrendeletben szerepel az a kitétel, hogy a 2005. évi felhasználásra megítélt, de le nem hívott támogatásokat a következő évi előirányzatok terhére kell kifizetni.

(9.20)

Ez a rendelkezés tehát nem a támogatásban részesült önkormányzatokat, hanem a 2006. évi induló beruházásokat érinti, hiszen a le nem hívott támogatások a 2006. évi mozgásteret szűkítik. A fejezeti kezelésű előirányzatok egy részénél a támogatási célok között szerepel az önkormányzati beruházások támogatása is. Ezen támogatási előirányzatok között pedig meghatározó szerepe a terület- és régiófejlesztési célelőirányzatnak van. Ebből az előirányzatból a korábbi években meghozott döntések alapján, mint ahogy arról egy tegnapi interpellációra adott válaszban is szóltunk, több mint 21 milliárd forint kifizetési kötelezettsége volt az év elején a kormányzatnak, és ebből a 21 milliárd forintból - a beruházások előrehaladását figyelembe véve - szerződésmódosításokkal mintegy 1,5-1,6 milliárd forint támogatás folyósítására csak 2006-ban kerül sor, de ezeket a módosításokat minden esetben a támogatottakkal történt közös egyetértés, közös egyeztetés során hajtottuk végre. A múlt hét folyamán például 460 millió forint támogatást folyósítottunk, és az október 15-éig benyújtott támogatások lehívását ezen a héten, vagyis a támogatási szerződésekben szereplő 15 napon belül folyósítjuk.

A 2005. évi támogatási döntések alapján a támogatási szerződések aláírása az elmúlt hetekben kezdődött meg. Mivel év végéhez közeledünk, ezekben a támogatási szerződésekben olyan feltétel szerepel, hogy a támogatások lehívására csak 2006-ban kerüljön sor. Természetesen ettől az általános elvtől egyedi kérelmek alapján kivételesen el tudunk térni.

Az előbbiek alapján tehát képviselő úr kérdésére az a válaszom, hogy az önkormányzatok részére megítélt támogatásokat folyamatosan folyósítjuk, illetve a továbbiakban is folyósítani fogjuk.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

Forrás: parlament.hu